A női táska

Lassan kezdődik, észrevétlenül. Eleinte uzsonnacsomagba, tornazsákba, hátitáskába kerül pár személyes apróság.

Az iskolatáska igazánból csak az érettségi felé kezd különbözni nemileg. Tampon kerül belé, valami krém, pár levél, üzenet.

Az elsőt leszámítva csupa tértől, időtől, életkortól független konstans táskatartalom.

No meg a mind nagyobb jelentőséggel bíró telefonfüzet. Ez külön tanulmány tárgya lehetne.

Beköszönt kora a hátizsáknak. Farmerrel, pulóverrel, körömbakanccsal hordatik.

A gerincnek is jó.

A hátizsákban még mindig van könyv, könyvtári belépő, jegyzetfüzet.

A hátizsák belvárosi párja a fekete szoknyához, fekete pulóverhez hordandó a nép-nemzeti szütyő.

Még rend van ebben is.

Az igazi, érett női táska — ha vannak is benne rekeszek — ömlesztéses elv szerint működik.

Válogatás nélkül hullik, zúdul egymásra perc, óra, nap, két csomag friss hónapos retek.

Az igazi érett női táska közepes méretű, kivéve az építészmérnökök, pedagógusok, szerkesztőnők és hegedűtanárnők motyóját.

A kívülálló el sem tudja képzelni, hogy mi minden fér bele egy hegedűtokba.

Minden, ami egy női táskában van.

Arckrém, fogkrém, hangyaírtó, sampon, nejlonzsák zöldségnek, húsnak, vaskos csomóban számlák, csekkek, blokkok, igazolások, biztosítási kötvények, receptek, betegkártyák, darabka csomagolópapír, amilyet venni kell a környezetismeret-tankönyvet bekötendő, odaadni fél éve elfelejtett csoki, cédulkák regimentje: telefonszámok, címek, emlékeztetők…

Délután folyamán kerül a táskába kenyér, liter tej, kakaó, puding, ementáli, juhtúró, palack bor.

Bizonyos szempontból kétféle táska van: az egyikben bizonyosan található tű, cérna, olló, ziherájsz, a másikban bizonyosan nem.

A falusi táska vasárnapi táska és fekete. Van benne tiszta, vasalt zsebkendő, imakönyv, morzsoló, fényképek, buksza, az nem kell ugyan, de van.

A városi táska alján, mindig van némi apró — a férfizsebhez képest ez alapvető különbség.

A dohányos nő táskája messziről hat. Odabenn évtizedes dohánypor, tíz-tizenkét rossz öngyújtó, használt szálakkal kitömött gyufaskatulya.

Legalul lapulnak a titkok: kavics, képeslap, gesztenye, dobókocka, üveggolyó, kis dobozka flóraszept…

Amikor ezt írtam a masinába bele, kedves, csinos kollegina lépett barátságos szerkesztőségi szobánkba. (No, ez is van egy hely…)

Persze rögtön a táskáját néztem. (Most.) Meghökkenten konstatáltam hogy kettő van neki. Egy igazi, egy pedig a kéziratoknak. Fordultam is a masinához és kütyögtem bele, hogy ne felejtsem el, tényleg, ez így maradt, pedig amúgy átírok mindent, hogy: „Amatőrök bizonyos periódusokban két táskával járnak”…

A kedves hölgy nevetett, hogy én milyen jópofa vagyok, majd dolga végeztével elköszönt, fölnyalábolva táskáit leliftezett a parkolóba, a plusztáskát föltette a Polszki tetejére, kinyitotta az ajtót, beült és elrobogott…

A kéttáskás korszakon minden nő gyorsan túlesik.

A női táskában kulcsok is csörögnek. Ha egy karikára mind felfűzhető, akkor nincsen semmi baj. De ha titkos zsebekben kölcsönkulcs bújik — pláne ha kölcsönadandó vagy kölcsönkapott kölcsönkulcs —, akkor előbb-utóbb elvész a táska…

Külön csoportba tartoznak az autós női táskák. Itt minden beszállásnál tanulmányozható a kotorászásnak mindig egyéni koreográfiája. Van, aki csak tompán betúr, van, aki szisztematikusan kipakol, és ott vannak az izgalmas, vad, féktelen, egyetlen velőt borzoló sikollyal a mindent földre zúdítók.

A női táskában mindig lapulnak egyéni relikviák: zseblámpa, franciakulcs, kotyogó kis lapos, ügyvédnőnél tenyérbe simuló, csillogó hatlövetű…

Megható látvány a tanárnői táskaszatyor, amelyben gyakran hetekig metrózik a Baross és a Moszkva tér között a IV/A teljes életműve.

A női táska nem csupán tárolásra szolgál. A női táska hűséges társ, biztos kapaszkodó. Van, aki otthon is mindig ölébe ülteti, másnak elég, ha szem előtt van. De messzire tudni táskáját nem szereti nő.

Ha ellopják a táskát, és miért ne lopnák, az nagy baj, hisz van benne pénz, és szomorú, goromba baj, hisz minden benne van. De ez a táska pótlódik magától.

Az utolsó táskák azonban nem pótolhatók.

Mert egy szép napon a táskában szemüveg tűnik föl, majd megcsörrennek az első gyógyszeres fiolák… Szépen, észrevétlenül beköszönt a rendszerezés kora.

A táskából kikerül a bérlet.

Lassan rend támad odabenn, minden leegyszerűsödik, kitisztul, szépen, zacskókba szortírozva csöndesedének a dolgok el.

Fájdul a táska.

Mind több az emlék odabenn.

Tengericsikó-csont, ki tudja már kire utaló üveggolyó-maradék. A gyerekekről nem volt soha fénykép, az unokákról mindig van. Vidáman, színesben mosolyognak a szaporodó feketefehér halottak közt a briftasniban. Külön zacskóba gyűlnek a nyugdíjszelvények. Vastag paksamétává hízva húzza a fájó vállat a zárójelentés összes.

Aztán….

Hagyjuk ezt.