A szemetes

Mór Zsolt részecskekutató a hetvenes évek végén csomózta össze az első szemeteszsákot. Addig a vödröt hordta le. Azt is szerette. Nekikészült ugye, gatyát öltött, mackófelsőt, egy cigit is meggyújtott és ment. Mindig lassan, ráérősen, lefelé gyalog lépcsőzött, odalenn gondosan ürített, mindig jól megveregette a vödör fenekét, hogy kiessen a papír, aztán megnézte a postát és szépen visszaliftezett.

Aztán Mór Zsolt három évig San Diegóban kutatta a részecskéket. Ezalatt szokott rá a zsákra. San Diegóban ugyanis az ő tiszte volt a családban a nagy fekete nejlon szemeteszsákot esténként kicipelni a kapu elé.

Hazatérve aztán átálltak itt is a zsákra, akkor már lehetett kapni. Mór Zsolt pár hónap alatt igen jól kiismerte magát a hazai szemeteszsákpiacon, tudta melyik terméknek szakad ki biztosan az alja, melyiknél rossz a perforáció, melyik készül csomózhatatlanul merev anyagból. Csomózásban utolérhetetlen volt a Mór.

Előbb pár határozott mozdulattal összerázta, aztán ujjaival — mint egy bajszot megpödörte két végét a zsáknak és a két csücsköt villámgyorsan, jó erősen csomózta össze. Kitette az előszobába, hogy aki lemegy, vihesse. De mindig ő vitte. A kikészített szemeteszsákhoz soha senki nem nyúlt, sem a Mórné, sem az anyós, sem a két gyerek, senki. Csak a Mór. Mint ahogy senki sem csomózta össze, mindenki csak szórta bele, rá, mellé, de a vödörből ki nem vette, össze nem csomózta volna.

El is vált a Mór.

Új feleségének mondta is, hogy mindent, de a szemetet nem. De hát ki tehet arról, hogy ennek a feleségnek allergiája volt, kivörösödött a keze a szeméttől, meg a mosogatószertől, de még a víztől is.

A feleség vásárolni szeretett, húst, zöldséget, finomságokat, persze a Mór is szerette a henteseket, de ritkán engedték, mondván, hogy nem ügyel a pénzre, amikor mondta, hogy „Meggyorsíthatnánk a dolgot anyukám, ha holnap én venném meg a karajt…”, akkor általában azt a választ kapta, hogy „Te csak gyorsítsad a te részecskéidet, apukám!” Bizony örült a Mór, ha körmöt, csirkeszárnyat vehetett néhanap. Mórnak maradt a szemét.

Harmadik feleségével a kutató Amerikában élt sokáig. Itt volt házvezetőnő — energikus, nagy darab, mexikói, fekete. Mindent megcsinált. Aztán egyszer elmélázott az őszülő kutató, és összecsomózott egy szemetest. „Well” — bólintott az asszony és szép húsos keze többé zsákhoz nem ért.

Öreg korában itthon élt a Mór. Egy darabig még volt valahol valami felesége, de aztán csak a régieket látogatta sorba, asszonyokat, gyerekeket, unokákat, fölment, kapott egy teát, összecsomózta a szemetet, és ment tovább.

Mór Zsolt a táborban a konyhára került. Szerencsére fölfigyeltek rá hamar. Ezért bírhatta viszonylag sokáig.