Fokhagyma

Laky Levente előadó harmincnégy éves volt, amikor először érzett szúrást a szívében. Ebédeltek éppen az asszonnyal, a két gyerekkel és az anyóssal, és arról beszélgettek, mi legyen a hétvégén. Laky mondta, hogy ő a maga részéről, kimegy a meccsre, a Czabán Samu térre, kér is rá egy százast, mire Lakyné azt mondta, hogy ő a maga részéről egy nagy túrót ad, nem százast, az anyós meg csak annyit mondott, hogy „Na ugye…”.

Ekkor nyilalt bele az előadó szívébe valami, dörzsölni is kezdte jobb tenyerével bal mellkasát, és dörzsölés közben eszébe jutott az ő kedves ceglédi nagymamája, aki mindig azt mondogatta, hogy „Egyél fiam sok fokhagymát, az jó a szívre”.

Laky Levente ettől fogva nem járt ki a Czabán Samura, viszont mind többet foglalkozott a fokhagymával.

Gonddal kigazdálkodott dugipénzéből, hetente egyszer-kétszer kijárt a Kolossy téri piacra például, ahol remek brassói van kilencvenért.

A hátsó soron lévő zöldségesnél mindig vett egy fej fokhagymát és a pecsenyés pultnál bicskájával ráaprított pár gerezdet, hatot-nyolcat, a lila tálon gőzölgő kosztra.

Nem is fájt a Laky szíve, annyit.

Reggelente pirítóst evett, vastagon bedörzsölve fokhagymával, a lépcsőházban persze, mert az anyós nem bírta a fokhagyma szagát, de ez nem volt gond Lakynak, mert évek óta cigarettázni is a lépcsőházba járt ki, amióta Lakyné köhögős lett, szegény.

Munkahelyére menet mindig vett egy fél kiló túrót, kevés margarint, odabenn egy tálkában összekeverte, borsozta, sózta és belevagdosott a mindig táskájában lévő fokhagymafüzérből egy fejet. Ezt ette az irodában rozskenyérrel minden délelőtt.

Amikor munkanélküli lett, gyakran készített fokhagymalevest. Persze nem otthon, hanem a barátnőjénél, akihez elment minden reggel, a pirítós után, ez a barátnője adott is neki fizetésnyi pénzt, kétszer, többször nem volt rá szükség, elindult a Laky minden reggel a barátnőjéhez, akivel fokhagymalevest főztek, kevés vajon megpároltak vagy tíz összezúzott gerezdet és egy félméternyi hajszálvékonyra metélt pórét, sózták, borsozták, felöntötték vízzel, deci fehérborral, behabarták tojássárgájával elkevert tejföllel, pirított kenyérkockával, reszelt sajttal ették, gyorsan, mert fél három körül jött haza a férj…

Nem is fájt a Laky szíve, annyit.

Ha meg fájt, akkor bekapott egy-két gerezddel, csak úgy, à la natur, bekapott gyakran utcán, villamoson, lépcsőházban otthon, és ha még akkor is fájt, bekente mellkasát Laky, rájött ugyanis, hogy a mellkason szétkent pár gerezd mindennél jobb a szívre.

Mondta is a szállító, amikor a Rottenbiller és a Dembinszki utca sarkán a tepsire tették Lakyt, hogy „Te Jóska, ez valami penetráns!”