Vasárnapi levél

Vasárnap volt, húslevest főztem, ugye. Már reggel föltettem a cupákos, csontos marhaszegyet, megmosott, hámozatlan hagymával, három szép szem krumplival, két cső paprikával, pár paradicsommal, sóval, egész borssal, miegymással, mellé tettem a karajcsontot is, nem baj, ha lefő róla a hús, délelőtt kezdtem tisztítani a zöldséget is, komótosan, nyugodtan, elvégre vasárnap volt, pucoltam a zellert, aztán a gyökeret, közben spekuláltam, és egyszer csak mondtam magamnak: a kutyafáját, egyszer élünk, háromféle húst tesz a magyar a levesbe, ráadásul vasárnap is van.

Lementem hát a boltba. A rendszerváltás nagy vívmánya, hogy vasárnap is van nyitva üzlet. A lépcsőházban automatikusan belekukkantottam a levelesládába. Volt benne. Kivettem, szatyorba tettem bontatlanul. A boltban megvettem az aprólékot. Közben persze csak-csak gondoltam a levélre. A címzésből már sejtettem, mi lehet benne. Különben is vasárnap volt…

Odafönt aztán kibontottam. Elolvastam. Ezt.

A levelet bevittem a szobámba, betettem a dossziéba a többi közé, óvatosan, nehogy meglássák az otthoniak, akik persze sejtettek már valamit, nem ez az első ilyen levél, aki ilyen levelet kap, az ilyen leveleket kezd kapni, sokat, különösen rádióstüntetések után szaporodnak meg az efféle levelek, meg telefonok, mert a levélírók telefonálni is szoktak, ilyesféléket szoktak belemondani a telefonba, mint ami itt olvasható, azt különösen szeretik, ha gyerek veszi föl a kagylót, az efféle levélírók különösen szeretik a gyerekeket.

És a vasárnapot, persze.

Eltettem tehát e levelet a vonatkozó levelek közé, gondoltam, majd holnap elküldetem Füzessy úrnak, aki nem is rejti véka alá, hogy beépítette az ő Nemzetbiztonsági Hivatalába azokat, akiknek e levél írója védelmére kelt, betettem a levelet a dossziéba, történetesen éppen a Pesti Központi Kerületi Bíróságtól kapott értesítés mellé, amelyben Urbancsek Viktória bírónő sk. értesít arról, hogy büntetőügyben eljárás indul ellenem, eltettem a levelet, és mentem kifelé csinálni a levest, végtére is vasárnap volt, hesegettem közben, persze, igyekeztem nem gondolni, nem gondolni tudós történészekre, halk szavú irodalmárokra, anglomán költőkre, européer elmegyógyászokra, írókra, miniszterekre és nagykövetekre, igyekeztem nem gondolni rájuk, csináltam a levest, tettem bele az aprólékot, pucoltam a vidám sárgarépát, közben megszólalt a telefon, ideges lettem, de nem mutattam, persze csak Hilda néni volt, tisztítottam a répát tovább, lemostam a zellert, a petrezselymet, a leffenő levelű, zöldessárga kelt, összeraktam a levest, és figyeltem, és örültem, és kóstoltam, és szagoltam, és néztem, és örültem, mert igazi vasárnapi leves lett, mélyarany színű, bársonyos ízű, tömör, testes, bódító szagú.