Metró

Itt még senki sem választott magának csillagot. Ez egy prózai hely. Hideg, sivár, odalenti.

A metró annak bevallása, hogy odafent már nem megy.

Nincsen ember, aki szeret metrón utazni. Ide az utas lekényszerül. Aki teheti — költő, rendőr, miniszter — nem ereszkedik alá.

Metrót háborúra készülve építenek az államok. Esetleg világkiállításra.

Meg ha sürgős.

Londonban 1863, Bostonban 1887 óta kényszerülnek polgárok föld alá. A leghosszabb metró a New York-i, majd 500 kilométeres, a legtöbb állomása, közel 400, a párizsinak van. No és?

Ma már a világ hetven városában szoronghat a nép odalenn:

1970 óta mi is alácsúszhatunk.

Mert a kisföldalatti nem metró. Az barátságos, emberi, jó szagú. Tessék megszagolni! Az egészen más.

A kisföldalattit biztosan túl lehet élni. A metrót esetleg.

Akit nem visz el a szörnyű huzat által okozott tüdőgyulladás, akit nem fullaszt meg a menetrend szerint fellobbanó tüzek füstje, aki nem bucskázik véres fejjel alá a mozgó lépcsőéleken, az eléugrik előbb vagy utóbb.

Szép eset volt, pár évvel ezelőtt, amikor az egyik utas infarktust kapott a lépcsőn, meg is halt ott rögtön, a tömeg persze sietett, dolga volt, nem ért rá holmi halállal tökölni, ellepte a másik lépcsőt, az — mondani nem kell — elindult hirtelen, a fék — mondani nem kell — nem volt behúzva, ötszörös sebességgel röpültek az élelmes utasok, a végén felszakadt az a fésű vagy micsoda, bele is zuhant a lyukba a sok sietős, alig győzték a mentők a szélütést.

Az is előfordult már, hogy a fütyürésző szerelvényvezető váratlanul magányos tetemre bukkant az alagútban.

Azóta sem derült ki, hogyan került oda. Lehet, hogy még mindig ott van.

Mert a metró titokzatos.

Teli van az bunkerekkel, raktárakkal, miegymással, mondják.

Nem mindenki utazik a metrón. A metró koldusnak munkahelye, hajléktalannak hajléka, csövesnek csöve.

Az embernek meg az ember farkasa.

Itt, ha nem történik semmi, az is félelmetes. A szerelvény megáll az alagútban és kész. Nem mondják meg, miért, nem mondják meg, meddig. Áll. Te meg várhatod, mikor rohan beléd a másik vonat. Nézed az ablakot, kiférnél-e rajta. Nem. Úgy van megcsinálva, hogy ne férj ki.

Odalenn elvékonyul a szád, megmerevedik az arcod, szemed összeszűkül.

Résen leszel. Becsúnyulsz.

A tizenöt pontos gimnazista lány, leérve tíz pontot sem ér. A metró keményít és kegyetlenít.

A szépen szaporodó skinhead ifjak a metróban indulnak rohamra. Hol induljanak?

A metró előhozza mélyedből a valót és ad absurdum vinné el azt — ha le nem szállnál az Astoriánál…

De hát leszállsz.

Ott vagy. Ha jön a metró, gyorsan ott vagy. Fölcsúszol, elmész, ott vagy. És?

Ott jó?