Idegenfelismerés

Most, hogy a magyarság ide­genfelismerő képességének erősítése kormányprogrammá emelkedett, eszembe ötlött egy atyai történet a harmincas évek végéből.

A gyerekek miatt kell emlí­teni, hogy akkoriban e prog­ram éppen a gyakorlati meg­valósítás stádiumában volt, le­gitim parlament által hozott törvények segítették sikeres megvalósítását, de a párt és a kormány szívesen vette az ön­tevékeny társadalmi közremű­ködést is.

Például semmi sem korlá­tozta az úgynevezett turulisták ténykedését. A turulisták — gyerekek — idegenfelismerésre szakosodott egyetemi és főis­kolai hallgatók voltak. Daru­tollas Bocskai-sapkában, jó erős bakancsban járták tízes­húszas csoportokba verődve a várost, mindenekelőtt az okta­tási intézményeket — idegenfel­ismertek. Orr után mentek, de persze nem a sajátjuk után.

Egy ilyen idegenfelismerési körút során jutottak el a Zene­akadémiára.

Beléptek a Király utcai ka­pun, föllebbentették a nehéz, bársonyos szélfogót, elmasí­roztak a portás, a legendás Orosz bácsi előtt, fölmentek az elsőre és ott rögtön megláttak két idegent. A képzett idegen­felismerők nem haboztak: mindkettőt legurították a Ze­neakadémia patinás lépcsein. Az egyik idegen még megpró­bált megkapaszkodni a lépcső­fordulóban lévő, minden ma­gyar zenész által jól ismert kék márványgömbbe, de hiába — percek alatt a Király utca kövén hevert.

Kuttner Mihály volt, a Végh Sándor által 1935-ben alapí­tott Magyar Vonósnégyes má­sodik hegedűse — persze el­hagyta később a hazát, Hol­landiában, majd az USA-ban keresett szépen, mindenekelőtt a kozmopolita, sőt szabadkő­műves Beethoven és a vérző hazáját szintén elhagyó, deka­dens Bartók műveinek előadá­sával.

A másik idegent Kerpely Je­nőnek hívták, ő a magyarság­gal szembeforduló, magát mű­veltnek nevező Európa legne­vesebb együttesének, az 1909-ben alakult Waldbauer-Kerpely vonósnégyesnek volt gor­donkása. Jórészt szintén ide­gennek minősíthető társaival ő mutatta be Kodály és Bartók kvartettjeinek legtöbbjét, kell­-e mondanunk, hogy öregkorá­ban Bloomingtonban múlatta az időt…

Az idegenfelismerők által saját tanári szobája elől lerugdosott csöndes, szerény, neme­sen sasorrú, a piát nem megve­tő Kerpely — Törkölynek hív­ták barátai — egyébként ősi magyar dzsentricsalád sarja volt…

Istenem, ahogy azt az ide­genfelismerést nemzeti prog­rammá emelő rezsimekben mondani szokás: ahol vágják a fát, ott hullik a forgács.

Bächer Iván