Esetleg tyúkja is

Magyarország kormányának célja az, hogy az ország 2030-ra váljék az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyikévé, egyben egy olyan országgá, ahol nincs különbség a városi és a vidéki létforma között, ezt a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkára mondta múlt pénteken anélkül, hogy a nagyközönség érdeklődését magára vonta volna akár csak egyetlen pillanatra is.

Ha netán mégis felkeltette a figyelmünket valamivel, az a valami csakis a megfogalmazás mértéktartó stílusa lehetett. 2030-ra, mondta az államtitkár, noha mondhatta volna az is, hogy jövő tavaszra, idén mikulásra vagy a tanév kezdetére, senkitől egy rosszalló szemöldökráncolást nem kapott volna válaszul. Nyár van, üldögél a nyaraló a sörével a tóparton, hallgatja a hullámok locsogását, de vitába nem bocsátkozik velük. Liccs-loccs, mondják a hullámok, glutty-glutty, feleli a nyaraló, elvannak egymással.

Odaülhetne az államtitkár is, a változást nem venné észre a kutya se.

Egyébiránt az uniót már utolértük, sőt meg is előztük, nem kicsit, hanem nagyon. Májusban nálunk 21,9 volt az infláció, az uniós átlag viszont 7,1-re csökkent, sőt a 27 tagállamból 20-ban már egy számjeggyel pironkodik. Az élelmiszerárak drágulásában is az uniós átlag dupláját hozzuk, 33,2 százalékot, szemben az EU 15,1 százalékával, ami nyilvánvalóan azt jelenti, hogy a magyar fogyasztó pénze mint a pelyva, ő az árcéduláknak fittyet hányva, Gőgös Gúnár Gedeonként vonulgat a szupermarketek polcai között, és amit megkíván, azt hazaviszi. Ő a mi példaképünk, akire büszkék vagyunk. Osztrák szomszédainkat is azért csodáltuk régebben, mert náluk minden baromi sokba került, és ők azokat a rettentően drága dolgokat szemrebbenés nélkül vették meg és hurcolták haza.

Most ott tartunk, ahol egykor ők, drága a kenyér, a zsír meg a hagyma is, amit szemrebbenés nélkül – na jó, pillánkat alig észrevehetően rebegtetve – hazaviszünk, a többiről szó se essék, mert minek. Azt nézzük inkább, hogy mit mond e tárgyban Hende Csaba, aki roppant komoly ember, hiszen honvédelmi miniszter is volt egy darabig, országunk pedig ennek ellenére is megvan, és a körülményekhez képest tűrhető állapotnak örvend. Azt mondja Hende a Facebookon, hogy immár a vaskeresztesi és a felsőcsatári hegyen is aszfaltozott mezőgazdasági utak vezetnek, ez pedig annyit jelent, hogy nagyjából utolértük az osztrákokat. Nehéz volna ehhez nem hozzátenni, hogy korrupcióban pedig mindenki utol van érve, sőt le van körözve, a régi, nagy bajnokok és az ifjú reménységek egyaránt. Az OLAF immár úgy jár hozzánk, mint tehéncsorda a harsogóan friss, zöld füvű alpesi legelőkre, munkája végeztével pedig kigömbölyödve, derűsen csillogó szemekkel tér haza. Sehol annyi csalásgyanús esetet nem talál, mint mifelénk, annak ellenére se, hogy vizsgálja azokat az országokat is, amelyek nem tagállamok ugyan, de uniós források felhasználására nyílt lehetőségük. Ilyen Banglades, Türkmenisztán, Uganda, Ukrajna és Zambia, ezekben országokban összesen nem regisztráltak annyi csalásgyanús esetet, mint mifelénk.

Zöldfülűek, még hátukon a tojáshéj. Majd felnőnek a feladathoz, vagy ha mégse, akkor nem is érdemlik meg a szerencsét, amely az ölükbe hullt, legalábbis az orbáni bölcsesség szerint. Dolguk csak annyi, hogy éberen figyeljenek minket, és gondosan utánozzanak. Most például a különadók ki nem vezetésének tárgyában törünk előre a nemzetközi osztályharc élén, azokat ugyanis kormányunknak ez év végén fel kéne számolnia, de nem teheti, mert akkor a tyúkól összedől. Azért dől össze, mert elkúrták. Nem kicsit, nagyon, hogy egy élő klasszikust idézzünk, bölcs és előrelátó kormányzatunk elbarmolt jóformán mindent, amit csak lehetett, most tehát körbehordozza a véres kardot, és csatázni fog. Nagyjából úgy, ahogyan eddig, az eredmény viszont bizonytalan, sőt annál is rosszabb: sejthető.

Lehetséges, hogy országunkban immár csak ő nem tudja, milyen szakadék felé haladunk, egyebek közt talán ez is magyarázza azokat a badarságokat, amelyeket összehord. „Elfogadhatatlan és szégyenteljes, hogy milyen lassan halad az Európai Unió bővítésének folyamata – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Tiranában, miután albániai hivatalos látogatásán megbeszélést folytatott Edi Rama albán kormányfővel” – ezt az mfor.hu oldalon olvasom, viszont hovatovább a falvak bamba tekintetű vénjei is tisztán látják, hogy az unió eminens érdeke nem a bővítés, hanem éppenséggel a szűkítés volna, éspedig Mária országának mielőbbi kiakolbólítása útján. További ön- és közveszélyes országok befogadásában érthetőmód nem szívesen gondolkodik. És nyilván semmi olyasmiben, ami felé kormányzó urunk noszogatná.

Nem kizárt viszont, hogy a miniszterelnökség területfejlesztésért felelős parlamenti államtitkárának a maga módján mégis igaza lesz. Nem pontosan úgy, ahogy ezt az agit­prop osztály sugallni szeretné, nem a szólamok szintjén, hanem lényegileg, igazából, valóságosan. Úgy értve, hogy a nagyvárosi embernek ugyanolyan rossz lesz, mint a vidékinek, sőt, ha ez egyáltalán lehetséges, még rosszabb. A falusi pór valamit mégiscsak termeszthet a kertjében, lehet némi veteménye, egy-két gyümölcsfája, esetleg tyúkja is. Ha pedig csakugyan élelmes, akkor alkalmas órában átoson a szomszéd portájára, megkörnyékezi a kecskét, melyet ott fűnyíró helyett tartanak, és orozva megfeji.