Hobbes árnyéka

Formailag még köztársaság van, de az első polgárt – aki történetesen a leggazdagabb polgár is – nem lehet alkotmányosan leváltani pozíciójából. Bármit megtehet, és megbízható embereivel bármit elvégeztethet, amihez kedve van és amit hatalmi érdeke diktál, a józan ész határán belül és azon is túl.

Nem tudom, miről jutott eszembe a császárkori Róma első időszaka. De tény, hogy az egy kézben koncentrált hatalom rendszere akkor, kétezer éve, jól működött. Vetették a búzát, nevelték az utódokat, fejték a kecskét, írták a verset, ebben a dicső civilizációban nem volt semmi gond, legalábbis sem az uralmi elit, sem a köznép zöme nem tudott róla, és nem tudta elképzelni, hogy lehet másképp.

Az egy kézben való koncentrációnak természetesen az a legfőbb akadálya, ha más kézben is van hatalom. Ha nem az államon belül, akkor kívül. Az utóbbit értelmezi például Orbán Viktor első polgár úgy, hogy az EU korlátozza a magyar nemzeti szuverenitást. 

Régi jelszó ez, de úgy látszik, a magas állású kormánytisztviselőknek és a gonosz hülyeségeket vijjogó propagandistáknak – a két szakma mostanában jórészt egybeesik – mostanában a jelek szerint külön ki van adva, hogy beszéljenek utálattal és megvetéssel az Európai Unióról. A múltkor például Gulyás Gergely miniszter közölte, hogy „Magyarország tesz szívességet az uniónak”, ha betölti a soros elnökséget, és az EU hálás lehet, amiért egy ilyen „komoly tapasztalattal rendelkező” kormány hajlandó ellátni a feladatot.

A nagy pofa természetesen befelé szól. Brüsszelben és más fővárosokban, ha szerencsénk van, meg se hallják a nagy tudományú Gulyás minisztert, vagy legalábbis úgy tesznek; ha pedig nincs szerencsénk, akkor kiröhögik, mert hát mi az a káprázatos kormányzati teljesítmény, amiben megnyilvánul ez a komoly tapasztalat? A befelé szóló üzenet azonban világos: a kormány azt tudatja híveivel, hogy nem olyan fontos neki az uniós tagság, púp a hátán.

Mind gyakrabban hallani a vélekedést, hogy „Orbán kivezeti az országot az unióból”, de szerintem a látványos szakítás nem reális forgatókönyv. Részben, mert a princeps választott harcmodora a fokozatos, kitartó terjeszkedés az ellenségek felmorzsolásával párhuzamosan, nem pedig a hirtelen sokk, ami ellenállást kelthet. Részben, mert az EU-n kívülről nem járhat olyan hatékonyan a Kreml és a pekingi Örök Béke sugárút 174. kedvében. És részben, de nem elsősorban, mert az európai adófizetők pénzén olcsóbb megadni az elegáns körülményeket a politikai klientúra olyan tagjainak, akik idehaza túl profik, fölöslegesek, netán kínosak volnának.

Valószínűbb, amit Zsiday Viktor befektetési szakember ír a Hold­blogban: „a Huxit nem úgy tud lezajlani (…), hogy deklaráltan kilépünk, hanem úgy, hogy de jure esetleg még tagjai vagyunk az Uniónak, ám de facto egyre kevésbé. Nem kilépünk, hanem szép lassan kicsúszunk: pénzt nem kapunk, szavazatunkat elveszik.” Teszem hozzá: a magyar kormányt, akármit mond, nem érdekli az unióból semmilyen közös politikai, erkölcsi vagy kulturális érték. Egyvalami érdekli: az onnan kapható pénz, és ha nincs pénz, nincs indítéka, hogy az EU-ban maradjon. Kivéve a fönt említett három külső-belső korlátot.

Játsszunk el a gondolattal (erős idegzetűeknek való játék): mi történne, ha nem jönne pénz az EU-tól, de benn maradnánk az unióban, viszont jogok és kötelezettségek nélkül? Azaz nem lenne olyan tényleges külső hatalom, amelyik belső fékek és ellensúlyok híján valamennyire fékezné, a nyugati politikai civilizáció világában próbálná tartani a magyar központi hatalmat? Milyen lenne akkor Magyarország?

Erről egy másik történelmi dolog jut eszembe, az angol filozófia talán legismertebb mondattöredéke. Ahogy Thomas Hobbes írta az 1640-as évek polgárháborús viszonyai között a Leviatánban: a „természetes állapotban”, amíg nincs olyan közhatalom, „amely mindenkit kordában tart” (az awe szót használja, ami tisztelettel vegyes félelmet jelent), addig mindenki háborúzik mindenki ellen, a félelem uralkodik, és az ember élete „solitary, poor, nasty, brutish, and short”. Vámosi Pál fordításában: „magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid”. Az unióból de facto kimaradó Magyarországra minden melléknév ráillik.

Vegyük sorra. Magányos: nemcsak hogy kimaradnánk minden együttműködésből (lásd az Erasmus és a Horizon történetét), de legitimmé válna az undor és nevetség, ami máris körülveszi lassanként Magyarországot. Lehet nagy hangon hirdetni, hogy mennyire lelki rokonaink a török nyelvű (orbánul türk) országok, de az istenért, Európa közepén vagyunk.

Szegény: gazdasági fejlődés nagyobb hozzáadott értékből lesz, az pedig gazdasági szabadságból és innovációból. A kormány minden eszközzel ez ellen dolgozik. A magyar lakosság többsége tartós szegénységre vagy távozásra van ítélve (ameddig az utóbbi lehetséges).

Csúnya: az eredeti szó nasty, ami a XVII. századi angolban morálisan szennyest, obszcént jelentett. Ha nincs uniós fék, még kevesebb akadálya van az ország erkölcsi pöcegödörré tételének. Az erkölcsös viselkedés nincs motiválva.

Állatias: ez a mindenki háborúja mindenki ellen, azzal a különbséggel, hogy Magyarországon már elrendeltetett, kik a győztesek és kik a vesztesek. Minél közelebb áll valaki a politikai hatalom csúcsához, annál biztosabban győznie kell.

Rövid: a születéskor várható átlagos élettartam már most jóval az EU-tagországok átlaga alatt van. A gazdaság és a nemzetközi kapcsolatok előrejelezhető állása mellett az egészségügyben sem számíthatunk felzárkózásra, és akkor óvatosan fogalmazok.

Hobbes az abszolút monarchiában látta a megoldást, de „kiszámítható legális keretek, nem retroaktív és nyilvánosan kihirdetett, személyválogatás nélkül ítélő törvények” feltételei között, mint Ludassy Mária mondja az új magyar kiadás előszavában. Az államra az angol bölcselő a commonwealth szót használja, ami a latin res publica megfelelője. Értelem szerint a Leviatánban nem köztársaság, de olyan politikai rendszer, ahol a kormányzás közös ügyet, mondhatni, közérdeket érvényesít. Ez hiányzik itt, most. Különben a köztársaság is.