Gondolatok a könyvtárban

A helyzet súlyosabb, mint valaha, mondja a miniszterelnök gondterhelten bele a rádióba, ami csak az övé. Enélkül is észrevennénk abból, hogy lassan a lángossütőknek is előírják, igyekezzenek a vevőket az állampapír felé terelni léha zabálás helyett. Állítólag ezt a mi érdekünkben csinálják, ugyanis súlyos helyzetekben kockázatos minden más befektetés. A valóságban meg azért, mert mások mellett az Európai Unió arra jutott, hogy kockázatos befektetés a magyar állam, ahogy van. Őket már nem tudják lehúzni, maradnak azok, akiket mindig sikerült, és még meg is köszönték.

Épp a legszükségesebbekre futja ilyenkor, például elkészülhetett a hatvanpusztai uradalom, ami önmagában is mutatja, hogy a helyzet súlyosabb, mint valaha, hiszen ilyet a világháború óta nem épített magának magyar államférfi, a legsötétebb terror éveiben se. Meg még a Libri felvásárlására sikerült valahogy kiszorítani az utolsó garasokat. Szívtelenség volna ezt nem finanszírozni.

De most már nemzeti kézben van a könyvesbolt. Az is csak az övé, mint a rádió. Ez egy kicsit enyhíti a helyzet súlyosságát. Próbáljuk kiszámolni, hogyan.

Bevétele ebből az államnak nem lesz. Belepumpált a Mathias Corvinus Collegiumba egy csomó közpénzt, amely azonban elvesztette közpénz jellegét. Az ezzel megszerzett könyvbiznisz nyeresége tehát nem az államnak fial, hanem többek közt trumpista haknisztárokhoz vándorol, akik ezért hálásan elmondják pacekba, hogy Orbán Viktor a legnagyobb király. Itthon meg le lehet hozni, hogy tessék, a világhírű amerikai nekünk húzza a nótát. Érdekes, az MCC-nek senki se üzent, hogy költse állampapírra a bohócok gázsiját.

Eddig még nem fordult elő, hogy az állampárt többségi tulajdont szerez a nyilvánosság valamely szegletén, és azt nem használja otromba propagandára azonmód. Pillanatokon belül ott volt az Indexen a Mészáros Lőrinc-interjú, amit az alany nyilvánvalóan elolvasni is képtelen, nemhogy ő adta volna. TV2, Metropol, Origo, megyei lapok: sorolhatjuk akármeddig, nincs ellenpélda. Egy Heti Választ sem viseltek el. Ez vár a könyvpiac legnagyobb szereplőjére is. A politikai akarat érvényesítése.

És itt következik az örökzöld kérdés, amit Szakács Árpád hősies rohama óta nem sikerült megválaszolni. Hogy amikor győznek a kultúrharcban, akkor mivel vetik be a frissen szerzett földeket.

Lángossal meg hurkával, mert könyvet se nem írnak, se nem fogyasztanak.

Ez így persze sarkítás, hiszen a szó tág értelmében könyv az is, ha Tucker Carlson legnagyobb böfögéseit kinyomtatják magyarul. Könyv lehet abból is, ha valamelyik szekrénybubu dadogva előadja, hogy ő igazából gyógyítható Krisztus erejével. Aztán ki lehet adni Tormay Cécile Bujdosókönyvét is bőrkötésben; mondjuk az is leszbikus volt, de ezt gyermekvédelmi okokból nem tárgyaljuk. Papírral éppenséggel tele lehet hordani az üzletet, csak hát el is kéne adni. Amennyiben az még egy üzlet.

Ekkor beköszönt a következő probléma, pont ahogy a sajtóban. Ott árválkodik a polcokon az új termés. Szalay Boborján: Gondolatok a tiszti kaszinóban. Lánczi András: Lopok, tehát vagyok. Rákay Philip: Nyalok, tehát vagyok.

Ám az eladási listák élén még mindig ott pöffeszkedik Dezső András, meg persze Krusovszky, Nádasdy, mindenféle libsik. És bár ezek mind pénzt hoznak az állampárti lerakatnak, egyre szaporodnak a telefonhívások, a finom és kevésbé finom utalások, hogy valamit tenni kéne. Visszaszorítani ezeket. Hiszen azért a miénk, nem?

Egészséges államban erre a könyvesbolt tulajdonosa nagyot kacag, érti a viccet, és árulja tovább azt, amit a művelt olvasóközönség keres. Eszébe sem jut, hogy mást tegyen, vagy hogy a kérés mögött érdemi fenyegetés lenne. Nos, ez nem egy egészséges állam. Itt cselekedve lesz, mert különben a professzor úr meg a producer úr és Boborján tábornok dühbe jön.

Kádár János, aki nem tartott igényt József főherceg palotájára, olyan diktatúrát működtetett, amelynek voltak százezres példányszámokat produkáló lojális szerzői. Például Moldova György. Akkora kommunista volt, hogy úgy maradt a rendszerváltás után is, és mégis sorban álltak a könyveiért országszerte. Talán mert nem azt írta, hogy mifelénk tökéletesen működik a vasút, és a mozdonyfűtő élete eufórikus lebegés, hanem az igazat, amit látott. És volt minisztérium, kiadó, szerkesztő, amely átengedte. És könyvesbolt, ahol büszkén kirakatba tették.

Hát így működik egy magabiztos rezsim. Elbírja a kritikát, szembenéz vele, és van ereje inasba rakni a totális kontrollt követelő szélsőségeseit. Ez a mi egészségtelen államunk nem ilyen. A valóság közismerten elfogult liberális irányba – szól a szállóige, és ez a helyzet a könyv­piaccal is, vélhetően a kreativitás meg a műveltség sajátosságai miatt.

De akkor mi legyen a nemzeti könyvesboltban? A libsi szerzők nemkívánatosak, jobbosok nincsenek, valami papírt viszont csak ki kell pakolni a polcokra.

Állampapír, barátaim. Takaros kötetekbe össze lehet fűzni, gerincére ráírni, hogy Jókai, aztán mehet a koloniálra egy méter hatvan centi belőle. Vedd és olvasd. Dugjatok egyedül.