Lánchídfő

Szép tér volt ez valamikor. És nagy. 6300 négyzetméter.

Ma már csak nagy.

Európa talán legszebb klasszicista épületegyüttesén minden kor rontott egy jót.

Ez a kedves atyai barátomtól kapott, tudtommal még nem publikált kép a századforduló táján készülhetett — Huszár Adolf Deák Ference 1887-től ül háttal a Hild-féle Lloyd-palotának, amelynek csak árnyéka látszik a képen, a háttérben viszont az épülő, még kupolátlan Parlament tornyai sejlenek föl —, a kilencvenes évek végén mászhatott fel tehát a mai koporsószínű Fórum helyén állott hatalmas bérház tetejére a fotográfus.

(Ha jól emlékszem, gyermekkoromban az üres telken íjászversenyeket rendeztek.)

Nézzék, milyen barátságos, emberi, élettel teli volt a tér, amely ekkor éppen Ferenc József nevét viselte. (Volt Zimmerplatz, Ács tér, Ausladungplatz, Kirakodó tér, Rak tér, Lánchíd tér, forradalmak alatt Október 29. tér a „lánchídi csata” emlékére, most éppen Roosevelt, de ne kiabáljuk el…)

A parton lévő raktárak nem csúfítottak, hiszen a térről csak tetejük látszott. Inkább összekötötték a teret, a várost a Dunával, messzi tájakkal, Bácskával, Béccsel, abban a hat hordóban a kép alján talán káposzta savanyodik, a kézikocsi körül az urak tótul beszélnek, pár méterrel odébb német szó hallik, tessék leolvasni a bal sarokban horgonyzó hajó nevét! (Ha nem látszódna: Ismail) A raktárakban alighanem ott sorakozik a nem kicsi Magyarország minden kincse: bor búza és békesség.

Szemben, ugye, az Akadémia. Tetszenek tudni: 1825, diéta, egyévi jövedelem stb. Auguszt Stühler, a1864-ig is, amíg az Auguszt Stüler által tervezett palota el nem készült, a téren székelt a tudós társaság, a Gresham Palota helyén állott Nako-házban.

Az Akadémia mellől indult — ott a kocsi — a kettes elődje, a Podmaniczky utcán át a Ligetbe tartó 4-es villamos.

Fölötte egy Duna uszoda homálylik. A két parton volt ilyenből tucatnyi.

A Vigyázó Ferenc utca sarkán a Zitterbarth Mátyás építette István főherceg fogadó. Épületét valamiért elfelejtették lerombolni. Majd két épület, az Ullmann-ház és az 1850-ben Hild által emelt Európa szálló következik, a kor legelegánsabb helye, sokáig itt lakott Széchenyi, képünk korában pedig itt székelt az államrendőrség.

A Gresham helyén a képen már nem látható Nako-ház következett, majd a Mérleg utcától Koburg herceg palotája és a legendás Diana fürdő, végül a Lloyd, Nemzeti Kaszinóval, kávéházzal, étteremmel, tőzsdével, Budára néző hatalmas terasszal.

Említhető még a — pesti nyelven szólva — gróf Fürdő Attila utca sarkán megbúvó klasszicista ház, első szintjét Mosonyi Mihály magyar komponista lakta egykor, hat éve családommal majdnem becserélődtünk a ma is meglévő százötven négyzetméteres gyönyörű hangversenyterembe, a város legjobb bulilakásába. Koncertdobogón álló míves asztalánál magyar író dolgozik ma, isten adjon neki harmadmagával halhatatlanná énekelt városában drága életet…

Maradvány, búvó zárvány e szép lakás.

Ne is fájdítsuk a magyar szívet: minden volt ezen a gyönyörű téren: vendéglátás, kereskedelem, tudomány, jó levegő, tiszta víz, barátságos élet.

Aztán fölépült az önmagában szép, de téridegen Gresham, az önmagában sem szép, csak Belügyminisztériumnak jó bankház, a villamos elvágta a teret a Dunától, a háború lerombolta az Európát és a Lloydot, s mindezt betetőzte a létező szocializmus a maga szállodáival és a lidérces álomnak is hihetetlen spenótházzal.

Maradt az Akadémia, az eldugott István és a híd.

A híd, amelynek alapkövét épp százötven éve helyezték el. Barabás képéről tudható, hogy mindenki ott ácsorgott a Dunában, aki akkoriban számított. Olyan volt az egész, mint egy médiahajó. Csak a hídnak persze sokkal több értelme volt. Addig — hiába volt hajóhíd és kompszerű repülőhíd századok óta — budai és pesti ember nemigen vegyült. Attól kezdve hogy a reformkor által megálmodott hidat az önkényuralom átadta a forgalomnak, már inkább.

De manapság már újra mind messzebb kerül Pest Budától. A kalandvágyó polgár könnyen órányit araszolhat át a hídon, bűzben és mocsokban átkozva magában az összes Clarkokat.

A híd zsúfolt, alig használható és le fog szakadni, a tér kihalt, csúnya és darabjaira esett szét.

És sehol egy Széchenyi…