Népszabadság, 1992. augusztus 13.
BÄCHER IVÁN
Hogyné Zelky Piroska örül a nyárnak. Számos oka van ennek, de kettő biztosan: a paradicsom és a paprika. Július derekától férjével, az öreg Hoggyal minden szombaton kitroliznak a Lehelre, s teliveszik a kosarat paradicsommal és paprikával.
Gondosan körbejárják a térséget előbb, indulnak a Bulcsú utcai front felől, megnézik a húsosokat, mert azt szereti nézni az öreg, aztán végigcikcakkoznak az őstermelők között, majd visszavonulnak a Váci úti vonalon, a halasnál állnak egy keveset, bolondnagy pecás volt az öreg valamikor, kijárt az Erzsébet hídhoz hajnalonta, már nem jár ki régen, de a halakat szereti nézni most is, a kecsegéket különösen szereti nézni, meg a törpeharcsákat, de a többit is, aztán a halassal szemben, kicsit jobbra megkapja a Hogy a fröccsét, kortyolgatás közben kiértékelik a látottakat, és eldöntik, hogy hol veszik meg a paradicsomot és a paprikát.
Megveszik.
Paradicsomból is, paprikából is három kiló kerül a kosárba, vesznek egy szép kilós kenyeret is, zsír van otthon, úgyhogy fölszállnak a hetvenhatosra, az Izabella és a Király utca sarkán leszállnak, lassan, ráérősen és szuszogva fölmennek a másodikra, végigmennek a gangon, útközben Hogyné elmeséli a Strém néninek, akit különben utál, hogy mi volt a piacon, bemennek a konyhába, az öreg Hogy leül a fal melletti hokedlire, Piroska mama veszi a nagykést, gondosan levágja a serclit, ő azt szereti, mondja is mindig, hogy ő azt szereti, aztán levág még egy szeletet, de az a szelet még kicsi, azt félreteszi estére, aztán már az igazi szelet következik kettő, puha, de mégse foszlós, megkeni nem túl vékonyan, de nem is túl gorombán, tehát értelemszerűen a szeleteket papirosba csomagolt sertészsírral, mert az a jó, a műanyag dobozosat nem szereti Hogyné, mert az nem olyan jó, megszórja egy kevés pirospaprikával, megsózza rendesen, leteszi egy fehér tányérra, kivesz a kosárból két kemény szem paradicsomot, gondosan négybe vágja mindkettőt, a nyolc szeletet felsorakoztatja a két kenyér mellé, megsózza óvatosan, hogy mellé ne menjen, aztán kivesz egy szép nagy, vastag húsú zöldpaprikát a kosárból, négy cikket vág le a csutkáról, kettőt-kettőt helyez egy-egy kenyérre, azt mondja, hogy „Nesze, Papa!”, aztán nézi, csak, nézi ahogy az öreg szájához emeli a kenyeret, reszkető ujjaival szorítja rá a paprikát, nehogy lecsusszanjon harapáskor, két kézzel is fogja karéját a Hogy, persze a zsír a szorítás miatt kicsit csöppen az oldalán, de nem baj, Hogy mama ezt se bánja már, olyan jóízűen eszi ura a kenyeret, annyira jóízűen, nem is bírja megállni az asszony, hogy ne szóljon, hogy ne mondja: „Látod fiam, látod…”