Népszabadság, 1992. július 29.
BÄCHER IVÁN
Örülj, magyar!
Ne hagyd örömed romlani! Ne spekulálj, ne figyelj, ne lesd most a dolgok mögét! Izzadj kopott klottgatyádban a tévé előtt, szopogasd sörödet, és izgulj, szurkolj, örülj!
Ne hagyd örömed romlani!
Örültél a Horthy alatt, örültél Rákosi alatt, örültél Kádár alatt — pont most ne örülnél?
Örülj, magyar!
Pont ezek rontanák el örömödet, magyar!
Odasündörögnek majd, persze hogy odaódalognak a boldog sportolók mellé, odasodródnak és belevigyorognak majd a kamerába: a mieink…
Hadd csinálják! Ne törődj velük! Az eddigiek is odaszivárogtak! Na és!
Emlékszel még a kiskiszesre, a múltkori sportminiszterre, a kis magabiztos mindenhezértőre, aki hat palack francia pezsgőben fogadott Szöulban, és ezt megírta minden újság… annyira büszke volt magára, hogy a te pénzedből dzsentruál… Ugye, hogy nem emlékszel már a nevére sem? De a kislányra, arra emlékszel.
Atlantára ugyanígy elfeleded utódját a kiskiszesnek! Csak a kislányra emlékszel majd, aki felnőve is az marad, aki volt, és nem jöhet olyan rezsim, mely változtathatna ezen.
Örülj hát, magyar!
Ne hagyd örömed romlani!
Ne nézd az edző pártállását! Vallását, származását, faját! Ha sikere van, nem azért van, ha megbukik, nem azért!
Örülj, magyar, a magyar sikernek, és ne törődj azzal, hogy ki használja föl és mire!
Ne olvass mást, csak sporthíreket, ne nézz mást, csak telesportot, és ne törődj vele, hogy már a Vitraynak is nekimentek a küldetésesek.
Annyi közük van nekik a sporthoz, mint összminiszternek egy olimpiai aranyhoz.
Örülj csak, magyar!
Ne hagyd örömed rontani!
Ülj a klottgatyádban, szopogasd sörödet, és bambuld a tévét hajnalig!
Örülj, magyar, a magyarnak!
Vasárnap reggel meg aludd ki magad jól!
Bächer Iván