Népszabadság, 1992. július 25.

Helyek

BÄCHER IVÁN

Átok ül a Jurtán.

Pedig szép helyen lenne.

A legelők és mocsarak területén a kiegyezés évében létesült Népligetben, amelyet szisztematikusan fejlesztettek egykor a szegények parkjává, volt itt dendrológiai gyűjtemény, angol jellegű tájpark, motor- és autóversenypálya, vurstli, nagyvendéglő, ródlipálya, kommün alatt toborzóhely, vasúti próbasín, víztorony és minden.

Ma már a szegények parkjából csak a szegénység maradt, meg a víztorony, meg Kemény Henrik — helyes társam által már megénekelt fabódés bábháza.

A Jurta szegény, 1987-ben épült, de már kezdettől fogva üldözte a balsors: szegény Berecz avatta, három nap múlva bezárt, mert nem folyt a víz a csapból, két hét múlva újra nyitott, szegény Ratkó darabjával. Aztán sorra megalakultak itt a pártok, szegények, közben szegény színészek nem kaptak egy vasat sem, a színház vezetője pedig, a Laci nyilatkozatban tiltakozott, szegény, az ellen, hogy Jurtája ellenzéki központ lenne, szegény még azt is megvallotta, hogy teljes mértékben egyetért a Németh-kormány kibontakozási programjával, aztán bemutatta az erdélyi költő darabját, aki nyilas volt szegény, ebből is kellemetlenségek fakadtak, aztán a harmincmillióval eladósodott színteremben vitázott az adósságcsapdáról Petschnig Mária Zita Antal Lászlóval és Tardos Mártonnal, ma már tel-avivi ügynök mind, szegény, itt emlékeztek meg szegény Mindszentyről, itt tartott estet szegény Faludy, szegény cigányoknak is volt a Jurtában fóruma, Nagy Imrének is, mindenkinek.

Mindhiába: átok ült a Jurtán — egyik botrány a másikat követte, a pártok többsége hűtlen lett a helyhez, csupán a szegény kormánykörök ápolták a kapcsolatokat, meg a Karaul Horváth fia János György, az Arany-kopjások fővezére, meg a Pongrácz Gergely, meg a Sinkovits, meg a kisgazda-szolgálatba szegődött skinheadek, szegények.

Aztán a Székelykaput is odébb tették, és akkor még ez is….

A Laci, szegény, a Jurtában agyonveret egy embert, aki ráadásul meg is hal.

Átok ül a Jurtán…

Pedig szép a Liget körötte, szinte vadregényes, jó a levegő, csivitelnek a madarak.

Amúgy sehol senki.

Az épület kicsit végvárra, kicsit templomra hasonlít, de nem ezért csúf.

Egy ablak nemzetiszín lobogóval lefüggönyözve. A párttáblákkal dekorált színészbejáró mellett a hercegprímás mellszobra. Mellette három szál virág, félbevágott Canada dry tonikos üvegben.

Morc portás, kicsiny kutyával, Szent Koronával, Fórummal, két hatalmas, szigszalaggal bepólyált svédfogóval.

Előtte néhányan összeverődünk. Nyakkendős úr, bejegyzett párt elnöke, szegény, mondja, ugye, hogy kár a monarchiáért, amúgy meg szegény Laci hülye volt: „Nem így kell verni”.

Aggódó negyvenes asszony, mondja, hogy Lacinak a nő vette eszét. Van nő, aki fölemel, van nő, aki lehúz, mondja, majd hozzáteszi, hogy akad a zsidók közt is rendes ember, de ha van egy krumplitáblánk, amelyben megrohadt a krumpli, hiába van ott három szem jó, nem lehet kétséges a tábla sorsa…

Idős, nyakbatáskás hölgy tájékoztatásul közli, hogy ő megsiratta a Szálasit.

Még idősebb, botos úr mondja, ez provokáció volt, a filoszemiták csinálták, az anyjuk címét, azt kéne megtudni, majd kifejti, hogy bár őneki fáj mindene, de ő a polgármester úr gyermekeinek fejét a polgármester úr lába elé helyezné szívesen.

Majd a köztársasági elnök úr belső szerveire terelődik a szó. A köztársasági elnök urat a gazdag nyelvi leleménnyel megáldott kormánypárti költő-publicista nyomán bácsizzák mohává, szegények.

Mindenki el van keseredve.

Úr jön ki a házból, arca gyűrött, tekintete megtört.

„Véres lett a Jurta.” mondja.

Bizony véres lett, szegény.

Milyen legyen?