Kovászos uborka

Borda Béla hírlapírót mindenki kerüli nyáron. Mert az amúgy színes, sokoldalú ember szánalmasan beszűkül ilyenkor. Nem érdekli semmi más, csak a kovászos uborka. Nem tud másra gondolni, nem tud másról beszélni, elkovászosuborkásodik teljesen.

„Korán kelek ilyenkor — mondogatja — mert már az ágyban a kovászos uborka jut eszembe. Összeszedem magam egy kicsit, aztán kiülök a tornácra és átlapozom az újságot. De persze már az első oldalnál az uborkaszezon körül járnak a gondolataim. Hátramegyek hát a kert végibe — hatalmas kertje van Bordának — beülök, a dolgozó szaletlimbe, összedobok valami marhaságot, esetleg gondolkodom egy szép novellán, de inkább csak föl-fölugrálok, végül nem bírok magammal, előremegyek a házhoz, kinyitom a pince ajtaját, leereszkedem a hűvös félhomályba és megkóstolom a múlt hetit.

Aztán a gyerekkel elmegyek a postára, föladom a cikket, visszafelé bemegyünk a Tótékhoz, amíg a gyerek hátul a kertben megszed egy kosárra való uborkát, addig én kvaterkázom az öreg Tóttal, visszamegyünk, összekapok egy kis lecsót a nyári konyhámban, eszünk, ledőlök egy órácskára a sparhelt mellé, fölkelek, és hozzáfogok szépen: Alaposan megmosom az uborkát, levágom a végit mindnek, bevagdosom és a Szlovákiából hozott csodálatos kőedény aljára begyűrök egy kevés kaprot, pár félbevágott vöröshagymát, tormát, meggylevelet, fokhagymát, fekete- és szegfűborsot, majoránnát és bazsalikomot, szépen akkurátusán rárakosgatom az uborkákat, közben még mellékelek kaprot, ezt-azt, felöntöm a lével, amelybe liter vízhez, 50 gramm sót számolok, felöntöm színültig, rádobok egy megpirított serclit, ráteszem a kőedény tetejét, úgy hogy jól lenyomja az egészet a lé alá, aztán az edényt kiteszem a napra, a pince elé, a padra, amelyen üldögélni szokásom délutánonként, olvasgatni, diskurálni, közben le-lemegyek, a múlt hetiből felhozni egy-egy tányérral, azt eszegetem zsíros kenyérhez, vagy paprikás krumplihoz, aj, istenem, ez a legszebb a nyárban, a napsütésben, a kertben, a pince előtt a szájban roppanó, hűvös, savanykás kovászos uborka…” szokta mondogatni nyáron Borda Béla, de csak mondogatni persze, hisz nem csinált ő kovászos uborkát még soha, nincsen neki se háza, se pincéje, se gyereke, se uborkája egy darab sem, sőt még ő maga se nagyon van, őt is csak úgy találtam ki, szegényt…