Úttörőtáborok

Ha Dömös felett, a Királykúti úton, a Szőke-forrás völgyében elsétálsz a Rám-szakadék felé, és körülbelül a félúton balra térsz, rövid bóklászás után az erdőben egy betonlapra lelhetsz. A tereptárgyon két lyuk sötétlik, a lyukak körül pedig a betonba ágyazva két-két cipőtalpnyom könnyíti meg a rendeltetésszerű használatot.

Úttörőtábor volt egykor itt. Ennyi maradt belőle. A pottyantó.

Fal kerítette hajdan, mögüle számolták a pajtások: hány pottyantással abszolvál az odabenn guggoló.

De lelhetsz efféle táborhelyre Lepencén is, a strand mögött vagy Bélapátfalván, a tónál: kispesti Pannónia úti 329-es számú, Ady Endre Úttörőcsapat, se víz, se villany, csapatzászlónak tisztelegj!

Most persze azt hiszed: nna, jön a pártállami nosztalgiázás..

Nyertél.

De hát te is riadtál az osztályterem faláról lehántott táblán, éktelen kürtrecsegésre, téged is hajtottak kifelé a reggeli tornára azon büdösében, ez utóbbi körülmény persze téged sem zavart, elillant az délelőttre magától a friss levegőn, a fene se fog a csonthideg patakvízben lötybölődni, amikor pedig hétvégén kijön a Köjál-kocsi, mire sorra kerülnél, a nyolcadikosok meg az ifik persze elhasználták a meleg vizet.

Aztán járultál Gyuri néni konyhasátorszentélye elé. Éhes vagyok, dübörög a gyomrom!

Szádban van a hitlerszalonna íze és a semmihez sem fogható, a víznél valamivel hígabb teáé.

Aztán fölsorakoztál a zászlófelvonáshoz. Meghallgattad a napiparancs-kihirdetést. Danoltál.

Aztán ha peched volt, foglalkoztak veled az ifik, ha szerencséd, mehettél a tóra.

Ha fütyültek bementél, ha fütyültek kimentél — akár a filmben.

Persze a nyolcadikosok, meg az ifik addig maradtak, ameddig akartak, csónakjuk is volt, és ha elkapálóztál a bóján túl, kaptál a fejedre nagy kokit.

Délben álltál a sorban, közben üvöltötted, hogy ettél falombot, eperfalombot, ettél te már mindenféle jót.

Péntek délben jött egy kocsi dinnye, délutánra fergeteges hasmars sepert végig a sátortáboron.

Délután szabadfoglalkozás, feküdtél a tábládon, és olvastad a Koppányi aga testamentumát. Utána a sátor mögött bicskával böködted ujjaid közét, aztán célba dobtál a haleffel a fa törzsén mászó hőscincérre.

Rengeteg volt a feladat.

Jöttek a körjátékok. Leveles a május, virágzik a rét.

Aztán Lívia néni kiszedte valagadból a kullancsot.

Pingpongozhattál is egy keveset, persze csak forgót, aztán jöttek a nyolcadikosok meg az ifik.

Szerdán akadályverseny könnyed sztálini militarizmussal körítve, rajvezető pajtás jelentem, a Richard Wagner őrs teljes létszámban az akadálynál megjelent, a kövér Kovács kúszik legelőbb.

Számháború! Szarvas Zoli, mint a szélvész zúg a zászlóval el.

Ha focivébé volt, lehetett az erdészházba menni a nyolcadikosoknak és ifiknek.

Este vacsora, hétfőn ettünk hetven mázsa kokszot, kokszot, kedden ettünk egy skatulya bokszot, bokszot, desszertnek nápolyi, a nyolcadikosok sátrában sportszelet, utas, később jaffaszörp, majd kóla.

Eljött az este, az égig csapott a csodás láng, kezdődött a műsor, Vörös tanár úr Lepence rádiója, a vetélkedő, ez a nótanótanótanóta körbejárt, és Laci bácsi, akit el-elnyelt a tanári sátor titokzatos odva, mind harsányabban zengte a dalt üde, mámoros ajakkal, mind veszedelmesebben kacsázott a hatalmas lángok tövében és a végén át is zúgott pofával a maga odakészítette vödrökön, és te danoltál és csak nézted, nézted, nézted, hogy szemben hogy hévül a Takács Zsuzsa arca.

Sóder, sóder a lábod alatt, és az utolsó napon bekövetkezett, amiről még álmodni sem mertél volna soha: odajött a Takács Zsuzsa.

De az amuri partizánok minden este jöttek. És szinyor Nixon gyenge voltál, erősebb volt nálad a nép!

Utolsó előtti éjjelen, szersátorba tévedve, nyolcadikos fiú alatt agitpropos ifilányra leltél.

Elkószáltál a többiekkel az éjszakai erdőbe, remegtél a félelmetesen zúgó fák között, de csak fölmentél a várig, és lenéztél, és láttad odalenn a tábortűz pislákoló parazsát, odébb a falu fényeit, még távolabb a sötétben a város ezernyi rezgő, sárga pontját.

Éjjel őrséget adtál, kis sátorban, vaksötétben. Laci bácsi ágdarabokkal hajigált, résen vagy-e, úgy kellett sátrába támogatni, szegényt.

Jó volt. Lehet, hogy átvertek, nem mondták, hogy pártállam van és diktatúra, véres. Lehet. Akkor is jó volt.

Azt énekeltették veled — egy Brecht nevezetű kozmopolita nyomán —, hogy az ember ember.

Az ember pedig nem felejt.

Az úttörőtábor a gyermekkorodhoz tartozik. Nincs az a rezsim, amely elvehetné tőled.

Most pedig pszt! — énekeljük el a DlVSZ-indulót…