Népszabadság, 1992. június 6.
BÄCHER IVÁN
Úgy rémlik, negyedikben történt, hogy Ágota néni a mondatfajtákat taglalva példákat kért felszólító mondatra.
Stiglicz Attila, örökös helyéről, az utolsó padból feltartotta a kezét, illedelmesen fölállt, és büszkén rukkolt elő veretes példamondatával: „Tanár, taníts jobban!”
Egy perc múlva már Beckó tanár úr előtt remegett, és remegtek az igazgatóhelyettesi szoba ablakai is.
Attila érzékeny lélek volt, nagyon megbántódott, pár év múlva ki is ment autószerelőnek Chicagóba, szegény.
Pedig példamondata nem csak formai szempontból volt kifogástalan, hanem tartalmilag is megszívlelendő.
Tanár, taníts jobban!
Még akkor is, ha nem könnyű. Még akkor is, ha nagyon nehéz.
Hisz nagyon nehéz mindig, és különösen nehéz ilyenkor, év végén, amikor már alig állsz a lábadon, hisz hetek, hónapok óta estélig benn rostokolsz, korrepetálsz, konferenciázol, érettségiztetsz, vizsgáztatsz, értekezel, ünnepelsz, ballagtatsz, mellesleg lenyomod azt a napi négy uszkve nyolc órát, és már csak a rutin, a kötelesség, meg még valami hogyishívják lendkerekez tovább egyik napról a másikra.
Tanár taníts!
Akkor is, ha nehéz. Akkor is, ha nehezebb, mint gondoltad. Ha nehezebb attól is, hogy pár éve hitted: könnyebb lesz. Ha hitted: önállóbb leszel, szabadabb leszel, beleszólhatsz magad és iskolád dolgaiba, ha hitted, hogy őszintén, szorongás és félelem nélkül taníthatod végre azt, amit igaznak gondolsz, ha hitted, hogy kevesebb tehetségtelen, szerencsétlen, jobb híján tanító kollegád lesz, taníts akkor is, ha hitted: hogy lassan eloszlik a szokott tanügyi idiotizmus, hogy megritkul végre a hülyeség…
Tanár taníts, akkor is, ha nem így történt.
Taníts akkor is, ha pechedre egy sótlan, humortalan, életidegen minisztered van.
Akkor is, ha arra leszel figyelmes, hogy kollégád, akivel húsz éve egy asztalnál ülsz a tanáriban, akivel mindig jókat vitatkoztatok, váratlanul elkomorodik és küldetése támad és beindul… és a tanárit szép lassan a bizalmatlanság, a gyanakvás és a félelem fullasztó füstje borítja be.
Taníts akkor is, ha nem tudod, mi lesz iskoláddal jövőre, és akkor is, ha tudod már, hogy nem lesz iskolád. Taníts akkor is, ha nem tudod mi lesz veled jövőre és akkor is, ha sajnos már tudod.
Addig is: ha behajtod magad mögött a tanterem ajtaját csakúgy, mint eddig magad maradsz tanítványaiddal, és szabad vagy.
De most pihenj mindenekelőtt, felejtsd el kicsit az iskolát — szegény, tanár, gyűjts erőt! Nehéz év lesz a következő.