Szotyola

Szotyolából a nagy szemű, kövérkés, könnyen roppanó az igazi.

Fél egykor betolják, kimegyek a házból a kertbe, a Ráth György utcai kapun az utcára, lemegyek a sarokig, a zöldségesnél veszek egy zacskóval 12 forintért, kérek ötforintosokat, indulok vissza, menet közben kinyitom a nejlonzacskót, beleöntöm a szotyolát zakóm bal zsebébe, kigondolom, hogy ebből most soknak kell fogyni, nem maradhat belőle, ne maradjon, ne maradj rohadt szotyola, visszamegyek a folyosóra, kezdem enni, bal kezemmel a bal zsebemben próbálom a nagyobb szemeket megtalálni, mert az a jó, ha megvan átteszem a jobb kezembe, két ujjam közé illesztem, számhoz emelem, nem túl feltűnően, sokan állnak és ülnek és várnak a folyosón, óvatosan roppantom ketté, a héját beteszem a jobb zsebembe, a magját gondosan rágom, mert jó íze van, spekulálok is, hogy vajon mire lehetne használni, esetleg alkalmas lehet salátába, dehát sok mindenen spekulálok, miközben lesem az alig átlátszó üvegajtót, figyelem a jövést és a menést, háromnegyed óra elteltével, még dagad a bal zsebem, és alig van a jobban, de már műtősfiú jő sietve, betolja kocsiját, a számhoz emelt szotyolaszemet szétrágom héjastul, rágom és rágom, mert rengeteg van még, lesek át az üvegen, valamit pakolnak, nem látom jól, kitolja a fiú a kocsit, megrakva különféle formájú és méretű fémdobozzal, fél három van, már volt négy műtét, fogy a szotyola, de még rengeteg van sajnos, még bőven találok szép kövér szemeket, amelyekből szinte magától pottyan szájba a mag, és jól érezni az ízét is, fogy a szotyola, de még nem fogyott elég, lány ront ki az üvegajtó mögül, arcán zöld maszk, végigrohan a folyosón, már nézem a kukát, hogy kivágom a szotyolát, rengeteg van még, már markolom a zsebemben csomóra mind, amikor szalad vissza a maszkos lány, kezében három doboz üdítő, visszaejtem a szotyolát, eszegetem tovább beosztással, kezdek reménykedni, hogy talán be kell majd osztanom, már két és fél órája eszem, már nyolcvan ember vár az ambulancia előtt, de csak egy műtősfiú jön ki, zöld ruhában, maszkkal, sietve visz be újabb három doboz levet és egy csomó szendvicset, fogy a szotyola, de van még, óvatosan ropogtatom, bemegy egy hölgy, kijön, mondja, hogy megpróbálják, mégis megpróbálják, sokáig fog tartani, nem baj, még rengeteg a szotyola akkor is, amikor az üvegajtó mögül kijön egy másik fehér ruhás elrendezi, elküldi, más időpontra osztja be, az órák óta várakozókat, és lelek még szép szemet akkor is, amikor több mint négy óra elteltével bemegy a műtősfiú a kocsival, hogy kisvártatva kitoljon egy jó nagy fémdobozt, abban van az apám mája, gondolom, persze lehet, hogy csak ollók és kések vannak a fémdobozban, de én akkor is örülök, hogy jó nagy a doboz, elrágok egy különösen ízletes magot, pedig már fogytán van, már csak apróbbak, feketébbek, horpadtabbak vannak inkább, és már háromszor kellett ürítenem a jobb zsebemet, és már hiába kotorászok a bal zsebemben, nem találok igazi, roppanó, nagy szemű szotyolát, amikor majd öt óra elteltével az üvegajtó mögül előbukkan egy apró, fehér köpönyeges, elégedett ember, és kezemet mindvégig kezében tartva elmondja, hogy megcsinálta, megcsinálta mégis.