Cukrászfrász

Olvastam az újságban — én írtam bele egyébként —, hogy péntek délután megnyílik a pékek és cukrászok szakkiállítása a vásárvárosban, ráadásul hentesek és vendéglősök is lesznek ott.

Egy úr is rám telefonált, hogy okvetlenül számítanak személyes jelenlétemre a megnyitón, ha jól értettem, tehát pénteken délelőtt tíz órakor.

Üres gyomorral fölszerelkezve szenvedtem végig az esőben ázó Kerepesi utat, bolyongtam egy keveset a vásár ocsmány dobozai között, beléptem a B pavilonba.

Megrökönyödtem nagyon.

A hatalmas térben elképesztő felfordulás, targoncázás, barkácsolás, fúrás-faragás, kopácsolás fogadott. Sehol egy pék, sehol egy gépsor, sehol egy vekni.

Kérdeztem egy úrtól, mi van? Mondta, mi lenne? Készülnek a vasárnapi megnyitásra. Kérdem fölháborodva, miért nem szóltak, hogy később lesz a megnyitó? Mondta, miért lenne később? Mutatta a papirost, amiből én is puskáztam a szerkesztőségben, mikor elkészítettem a kis hírecskét.

Belém állt a frász, már láttam lelki szemeimmel, amint pénteken délután egymillió ember vonul a Kerepesi úton a vásárváros felé, kétségbeesve szédelegtem az egyetlen üzemelő létesítményhez, mondta a hölgy, hogy nem ad, csak ha elviszem. Már indultam tehát a palackkal félrevonulni, amikor váratlanul a nevemet hallottam.

Egy fürge úr szaladgált a csarnokban és harsányan engem szólítgatott.

Megadóan jelentkeztem.

Az úr karon ragadott és száguldás közben közölte velem, hogy én most egy interjút fogok készíteni valami némettel, lelökött egy asztalhoz, elém tett egy üveg whiskyt, három minyont és egy németet, aki — ha jól értettem — valami péer vagy micsoda, Messe Stuttgartnak hívták vagy valami Jörgnek, nem értettem, mert rettenetesen kopácsoltak körülöttünk, a német komótosan nyomta magába a habcsókokat és túrós táskákat, és egy büdös szót se szólt a vele készült interjú alatt, és én sem mukkantam meg, miközben interjúvoltam őt, mert nem jutottam szóhoz, falatoztam megadóan csupán, miközben tolmácsom elmondta — ha jól értettem a szörnyű ricsajban —, hogy ez a második ilyen vásár, az ő cégük másban is utazik amúgy, holnap mennek a Demszkyhez, mert kiderült, hogy Stuttgart is fürdőváros, ezért kapcsolatok kellenek, Baden-Württembergben amúgy is rengeteg magyar él, és ez egy szakvásár, mert az a jó, nem ahol minden van, főleg a kisvállalatoknak kínál az ő cégük masinákat, amelyeket meg lehet majd nézni itten működés közben, egy komplett kispékséghez való kemencemiskulancia cirka százhúszezer márka, de árulnak alig használtat is, ami még teljesen jó, negyedáron, jó az nekünk, tényleg nem bóvli, aztán odaült egy óbudai cukrászmester, aki elmondta, hogy lisztallergiája van, ezért gesztenyemasszára szakosodott, továbbá, hogy a cukrászegylet virágzik, pedig két székházát nem kapta vissza, pincében van egy íróasztala, de ennek, az elvonásoknak és az Iposz-nak dacára az egylet és a szakma is fejlődik és virágzik, ha stagnál is most kicsit, de van ez és van az, van öregek tanácsa, benne van Szalai bácsi is, aminek nagyon megörültem, és meghívták a vonatkozó szakmák összes iskoláinak tanulóit a kiállításra ingyért, mert negyven év lemaradását kell behozni, közben a német is jóllakott, a cukrász is ment intézni, a tolmács-menedzser elbocsátott, mára ennyi elég lesz, majd jövő héten felhív, a lap jó, nem azért mondja, csak ki volt az a majom, aki azt írta, hogy pénteken nyit a kiállítás, amikor vasárnap nyit, hiába, még egy ilyen jó lapnál is vannak marhák, nem baj, ha kitéved valaki már szombaton, majd csinálnak vele valamit, na itt van még néhány minyon, jó napot…