Népszabadság, 1992. március 14.
Helyek
BÄCHER IVÁN
Ez itt a háza Táncsics úr. Vagy kend… vagy elvtárs… Táncsics (Stancsics) elvtárs, hogy kövessük mai kormányközlönyök zárójelezési szokását…
Áll még a háza… Nem gondolta volna, ugye… Kicsit lerobbant, kicsit nagyon, de áll. Megvan a Tömő utca is… Pest egyik legrégibb nevű utcája… Kend 1844-ben költözött ide, akkoriban még, ott a füvészkert felé, ahol ma a Klinika épületei vannak, elterült egy foltnyi szántó, biztosan hallotta, hogy az egész környék egy bizonyos Schopper nevezetű úr földje volt, a fölparcellázott területen keletkezett utcát róla nevezték el Schoppergassének, s épp azokban az években, amikor kend az e házban lévő veremben bujdosott…, megmutathatná Táncsics úr, hol volt a verem, sokan keresték, de mindhiába, szóval az ötvenes években kapta tükörfordítással a Tömő nevet az utca, s ez a név aztán valami figyelmetlenség folytán száznyolcvan éven át nem is változott.
Persze sok minden eltűnt mára nyomtalanul. Nincs meg az első háza kendnek, a még ma is meglévő Orczy kert mögött, amelybe 1836-ban költözött, nincs meg a hozzá való egyholdnyi kert sem, nincsen meg az istálló, amelyben a marháját tartotta kend, ma már bizony senki sem tart marhát a Józsefvárosban, nem lenne hová kihajtani…
De azért sok minden megmaradt, a pesti görögkatolikusok búcsújáró helye, az Illés kútja is megvan, megvan újra, egy Búza Péter nevű kolléga a Ludoviceum tövében meglelte és kiásta…
Itt a háza Táncsics úr, igen szeretem ezt a házat, március tizenötödike jut róla eszembe, hiszen a telket, pontosabban annak nagyobbik felét, abból a pénzből vette, amelyet emlékezetes kiszabadítása után közadakozott össze magának a főváros polgársága.
Szép napok voltak azok, ugye Táncsics úr, kitört a sajtószabadság, kend is lapot alapított gyorsan, kár, hogy a forradalom betiltotta aztán… de hát istenem, a forradalmak már csak ilyenek és azóta bizony csak még ilyenebbek lettek…
Szeretem a házát azért is, mert a kend háza volt, a saját háza, a saját tulajdona… magának, aki azt írta egyik pedagógiai alapvetésében, mert ahhoz is értett, mindenhez értett a csecsszopástól kezdve az alkotmányjogig, hisz újságíró volt, ezt is szeretem kendben, szóval azt írta, hogy „A gyermeknek nem kell a szavakat ismernie: enyém, tied, övé…. hisz ez valóságos kommunizmus! Igen is, felelem!” Ezt írja a saját bérházában, amelynek 12 lakását — igaz, nem nagy pénzért — de mégiscsak kiadta, munkásoknak. iparosoknak, fuvarosoknak, mégiscsak a tulajdonának hozadékából élt kend, ezek olyan kedves dolgok, ne értsen félre, nem akarom bántani, látom, hogy megsértődött, akkor gyorsan még egyszer megbántom kendet, azt gondolom, hogy a humorérzék nem volt nevezetes erőssége magának, persze érthető ez is, hisz annyit szenvedett, valamennyi gyermekét eltemette, valamennyi rendszer lecsukatta, valamennyi szép eszméje, ideája szertefoszlott kendnek…
Egyébként ma is 12 szoba-konyhás lakás van a kend házában, néhány lakó építtetett fürdőszobát magának, de a többség még mindig az udvar végébe jár ki, ma is szegény emberek laknak itt, öregek, melósok, cigánycsaládok…
Lépjünk beljebb, Táncsics úr!
Igen, ez itt szemét… Ez itt a kuka körül, ez a hatalmas, büdös halom, ez bizony szemét… Nemcsak a ház lakói hordják ide, hanem mindenféle környékbeliek, akiknek nincsen kukájuk, vagy nincsen lakásuk, vagy semmijük nincsen, vagy egyszerűen csak sajnálják a saját kukájukat. A legtöbb kapualj ilyen… Negyven éve nem volt kifestve…Nem volt a ház rendbe hozva negyven éve, ezek a gerendák tartják a gangot, látja, ezt hívják aládúcolásnak, több mint húsz éve áll aládúcolva a háza kendnek, látja, hogy rogyadozik, mállik, porlik az egész, jöjjön hátra, itt a két ajtónyílással áttört fal mögött megvan még az istálló, nézze, még a szénapadlás is megmaradt a csigával odafenn, persze az ajtókat kicserélték, ilyen ronda lett, mindegyik ajtó másforma, más anyagból buherálták össze, összevisszás lett minden itt…
Pedig szép ház volt még sokáig azután is, hogy kend eladta, mert tönkrement, hisz nyakló nélkül hitelezett lakóinak, meg a képviselőségből is kiakolbólintották, és a bécsi krach is beütött, de szép, takaros, rendezett volt a ház még nagyon sokáig, rendet tartott benne az utolsó tulajdonosa, Zaitschek Alajos is, akinek az Orczi úton volt papírlemezgyára, és a városban mindenfelé számos, jól jövedelmező bérháza, ez a magáé például évi tízezer pengőt hozott, szép volt akkoriban a ház, minden évben kifestették a kapualjat, mindennap kétszer is elvitték a szemetet, és nem volt aládúcolás… Persze, volt sok minden, ami ellen kend oly sokat harcolt, szegénység, munkanélküliség, egyenlőtlenség, miegymás….
De aládúcolás nem volt.
Az csak azóta van, nem akarom kendet elszomorítani, magam sem örülök neki, de hát mit csináljunk, ha egyszer így igaz, hogy aládúcolás csak azóta van, amióta megvalósul kend gyönyörű álma, ugyanis negyven éven át kommunizmus volt a Tömő utcában, az állam tulajdonolta a kend házát és mindent, lehet, hogy volt benne jó is, ezt még nemigen látni, csak a napokban ért véget a dolog, minden képlékeny, zavaros, bizonytalan még, csak az biztos, hogy rettenetes szemét van itt a kapualjban, a kapualjban, amelynek faláról hámlik a vakolat, amelyben nem ég a villany, amelyet összerondítottak a kutyák, csak ez az aládúcolás a biztos, és az, hogy a Tömő utca 4-6. lakói épp olyan szegények, betegek, öregek, kiszolgáltatottak ma is, mint voltak akkor, mikor még kend szedte itt a lakbért…
Ez van, Táncsics úr, ez van, mit csináljunk, ne szomorkodjon azért annyira, jön a tavasz, maradt néhány szép virág, bokor az udvaron, az majd kizöldül idén is, a nap is besüt majd, akkor kicsit szebb lesz, könnyebb lesz elviselni mindent, ne búsuljon Táncsics úr, jöjjön, van itt a Leonardo da Vinci utca sarkán, na látja ez is milyen szép, hogy ez a neve ennek a sötét, piszkos, kis utcának, ennek is lehet örülni, szóval van itt egy kis nekünk való csehó a sarkon, jöjjön Stancsicskám, egy-két kisfröccsöt bedobunk legalább…