Libazsíros pirítós

Figura Jenő kisiparos — a vasárnap kivételével — a hét minden napján a vasárnapot várja.

Ezen a napon aztán fél hat körül kel. Megissza kávéját, megmosakodik, felveszi mackóját, kimegy a Naplóért, belelapoz. Ezután kimegy a konyhába.

Itt gyorsan rendet rak, leszedi, lemossa a konyhaasztalt, elmosogat, ha maradt mosatlan, az eltörölt tányérokat szépen berakosgatja a helyére, összesöpör és fel is mossa a követ — Figura Jenő szereti a rendet.

Ezután körülnéz a tiszta, világos konyhában, megropogtatja ujjait, elővesz egy piros serpenyőt és egy szűrőt, amelyet kibélel egy papírszalvétával.

Megragad egy hokedlit, bemegy a kamrába, ott föláll a hokedlire és a legfelső polcról, közvetlenül a mindig résnyire nyitott ablak mellől, egy lisztesdoboz mögül elővesz egy ötliteres befőttes üveget, amely félig van sűrű, kásás, szemcsés, sárgás házi libazsírral.

Ebből két és fél evőkanálnyit tesz a tepsibe, alágyújt, és gondosan visszarejti a kamrazugba a zsírosüveget.

Amíg a zsír felforrósodik, a pénteki kenyérből gondosan levág egy másfél centi vastag egész karéjt.

A kenyeret a serpenyő fölé tartja és óvatosan belepöccint a zsírba egy aprócska morzsát. Mivel még nem pezseg a zsír a morzsa körül, Figura Jenő vár egy kicsit. Aztán elhelyezi a szeletet a serpenyőben. Ekkor aztán figyel nagyon.

A villa kicsit remeg a kezében.

Aztán amikor eljön az ideje, tehát körülbelül hetvennégy másodperc elteltével, villámgyors mozdulatokkal megfordítja a pirítóst.

Nagyot sóhajt ezután.

Világos marad a kenyér, de azért már ropogós, legalább is ez a fele.

Miközben a másik fele sül, eszébe jut Figura Jenőnek, hogy fokhagymát kéne pucolni. De nem pucol. Keserves tapasztalatok tanították meg a pirítóskészítés alaptörvényére, hogy ugyanis soha sem szabad mást csinálni közben.

Alig, hogy ezt végiggondolja már veszi is ki a pirítóst. Az odakészített, szalvétával bélelt szűrőbe teszi. Gyorsan megtisztít egy fokhagymagerezdet.

A kenyeret egy sötétkék lapos tányérra helyezi, elégedetten nézegeti, szagolgatja a szeletet, épp olyan lett, mint kell, mint amilyen múlt vasárnap is volt, világosbarna, ropogós, de még csak a széle sem égett meg, a zsírt pedig egyáltalán nem szívta magába, és nyilvánvalóan puha maradt a belseje.

A fokhagymagerezddel egyenletesen, de igen óvatosan, hogy a libazsír zamatát el ne nyomja, bedörzsöli a pirítóst eztán, és három szál friss, ropogós zöldhagymát helyez a forró pirítás mellé a sötétkék tányér szélére.