Radiátor

Ez a szép nagy radiátor nem csupán egy radiátor.

Ez egy hely.

Nem is akármilyen hely.

Műhely.

A radiátor Magyarország legnagyobb példányszámban megjelenő napilapjának szerkesztőségében található. Az ötödik emeleten, a lépcsőházban, a liftnél.

Nincs is itten más egyéb. Két kókadt virág, napfény, szürke fal. És a radiátor.

Elmegy mellette mindenki naponta százszor. A szerkesztőség minden munkatársa. Például mindenki, akinek dolga van a lap lelkében, agyában — egyesek szerint: májában — a „deszk”-ben. Az európai színvonalú vizesblokkokat is csak a radiátor érintésével lehet megközelíteni. Elmegy százszor szenvtelenül a radiátor mellett az e szinten székelő kulturális, gazdasági és publicisztikai rovat valamennyi dolgozója. Továbbá a lap elnök-föszerkesztője, felelős szerkesztője, két főszerkesztő-helyettese és a többiek: kíváncsi kollegák, háborodott olvasók, elcsapott miniszterek, mit sem sejtő nagytőkések, részvényesek, esztéták, keresztények, kevésbé azok, átmentők és átmentettek, öregek és fiatalok, hölgyek, urak, gyerekek és, persze, a kis Maczó.

Ez a — családtagokkal együtt — jó félezer ember naponta elmegy a radiátor mellett, anélkül, hogy tudná: ez egy hely.

Ez a Grafo Manó helye.

Grafo Manó mindig helyre vágyott.

Sokáig nem talált.

A helytelenkedés családi vonás a Grafo famíliában.

Manó papája, aki könyvtáros volt, úgy látta helyesnek, ha aktívan kiveszi részét bizonyos 36 évvel ezelőtti eseményekben. Álláspontját később hivatalos helyen helytelenítették. A papának egy időre Tökölön, Kistarcsán és a rabkórházban szoríttattak helyet.

Aztán tíz év biztosítási ügynökösködés következett faluhelyen, majd egy Bakony környéki kisváros könyvtára és a magyar kultúra.

Az is egy hely — jobb híján.

A kis Grafo is kereste helyét sokáig.

Már egyetemista korában helyét keresve rótta a pesti bölcsészkar folyosóit, az utcákat, tereket, látogatta a könyvtárakat, klubokat, lakásokat és az útközben föllelhető kiegészítő intézményeket.

Helyét keresve gyakran járt vidékre is. Általában visszahozták.

Ebben az időben ívkihordóként kereste kenyerét.

A fiatalok kedvéért el kell mondani, hogy az ívkihordás, ívkörözés, más néven chartolás sajátos értelmiségi rituálé volt, amely az ívet avagy chartát aláírók egy részének munkahelyéről való elbocsátásával végződött. A mai ún. „nemzeti-keresztény” hivatalosság szerint egyébként az egész szertartás a pártállami vezetés és az úgynevezett demokratikus ellenzék törzsi alapon álló szövetségét volt hivatva leplezni.

Abban az időben tehát Grafo Manó néhány charta nélkül el sem indult — ha volt neki ilyesmije persze — otthonról.

Ha valaki nem írta alá az ívet, annak is adott munkát.

Az ívkihordás mellett ugyanis egy korszakában Grafo Manó általa lefordított kéziratoknak is helyet keresett. Mindig tartott magánál egyet a regények strukturális elméletesítésével foglalkozó neves szovjet-orosz irodalomtudós opuszaiból, hátha kiadja valaki a szembejövök közül.

Egy darabig aztán — híven az atyai örökséghez — könyvtárban lelt helyre Grafo. Aztán — szép dolog a családi hagyomány — kirúgták nagyon.

A könyvtár és jó pár éves helytelenkedés után a derék esztéta egy napilaphoz került. Az archívumban vágott ki cikkeket.

Hamar a cikkek sorsára jutott.

Hiába — az ívkihordásról sokáig nem tudott leszokni.

Leszokni nehéz.

Grafo Manó jól tudja ezt.

Első negyven évében, műfordító, esztéta, kritikus, publicista és ívkihordó korában bizony gyakran a már említett kiegészítő intézmények homályában öblögette le a hosszú helykereső utak porát.

De ennek már vége van.

Grafo Manó leszokott mára szinte mindenről.

A nagy orosz esztéta minden sora megjelent, az ívkihordásnak is véget ért szezonja, és keserves publicisztikák éneklik meg a Rózsadomb söröző paradicsomlevét.

Grafo Manó helyre lelt.

Most is ott székel a helyén. Pontosabban áll, széktelenül.

A radiátor mellett.

Ott dolgozik, ott ír, ott olvas, ott tárgyal, ott diskurál, ott van, ott él. És ott cigarettázik.

Mert Grafo Manó egy dologról nem tudott leszokni. Hosszú, de magyar Marlborója nélkül nem tud dolgozni, nem tud írni, nem tud olvasni, tárgyalni, diskurálni, lenni, élni.

Ezen az isten tudja hányszáz millióért számítógépekkel, szkennerekkel, méregdrága virágtartókkal, lézeres füstjelzőkkel, hófehér szemétkosarakkal és fotocellás piszoárokkal berendezett helyen a dohányosoknak is jutott egy hely. A radiátor.

Grafo Manónak egyébként külön szobája van, amelyet csak a MUOSZ elnökével kellene megosztania, de hát az elnök úr — szegény — most pórul jár inkább, nem erre. Az őszülő volt REF-es nyugodtan rágyújthatna odabenn.

De ő betartja a rendet.

Helyes.