Népszabadság, 1992. február 6.
BÄCHER IVÁN
Virág Dalma angoltanár szeretett főzni és enni is. Már kora kisgyermekkorában megmutatkozott kiemelkedő gasztronómiai tehetsége, nagycsoportos volt, amikor elkészítette első remuládmártását, ami éppúgy készül, mint a tartár, csak van benne apróra vágott ecetes uborka, kemény tojás, snidling, petrezselyem és egy késhegynyi szardellapaszta. Ez aztán mindenféle salátára jó.
Mikor beíratták a kis Dalmát az iskolába, már előadódott nemegyszer, hogy a fölhevült szülők áthívták a szomszédokat, nézzék meg, micsoda magabiztossággal mozog a konyhában, milyen bámulatos ösztönnel porciózza ki a hozzávalókat, micsoda kedvvel, fantáziával, odaadással készíti el a salátát.
Mert Virág Dalma elsősorban csak salátákat csinált. Megőrizte ezt a szokását élete végéig. Gimnazista korában főleg majonézes dolgai miatt szerették, az egyetemen a tanulócsoporton túl is ismert volt mazsolás, barackos uborkája, és amikor belépett a nyelviskolába, tanítványai már a harmadik órán ámulhattak oktatójuk narancsos, mustáros endíviasalátája — hallatán.
Igen: hallatán. Virág Dalma salátáját ugyanis nem kóstolta senki. Virág Dalma csak magának csinált salátát. Volt úgy néhányszor, még első férje idején — az ember egyébként szerencsétlen filosz volt, de igen jól főzött —, hogy megpróbálkozott vendégeinek is készíteni valami salátaféleséget, de mire az ismerősök, barátok megérkeztek, Dalma már fölfalta az egész tálat, egyszerűen nem volt szíve adni, kapni azt még csak-csak, rávette magát, férjétől például elfogadta este a vacsorát, a salátát is, mert megette a más salátáját is szívesen Virág Dalma, ez a férjet például különösen szerette, amíg szerette, azért, mert szinte minden salátába tett ringlit. Paprikát, paradicsomot, hagymát, almát, kovászos uborkát és narancsot összeaprított például kis ecettel citromlével sóval borssal, provanszi fűszerkeverékkel, bazsalikommal ízesítette, beleszórt egy maréknyi olajbogyót és az egészbe belezúdított levestül egy ringlikonzervet. Ki is tartott Virág Dalma férje mellett, amíg csak egy szép napon rá nem unt a ringlisalátára.
Másodszorra már külkereshez ment a sikeres és csinos és érett angoltanárnő. Életének ebben a periódusában sokat járt étterembe, exkluzív salátabárba és gyakorta módjában állt különféle egzotikus külhoni salátaspecialitásokkal ismerkedni. Törökországban járva például soha nem mulasztott el velősalátát kérni, amely úgy készül, hogy a kellően megtisztított, darabokra szedett velőt félórán keresztül jéghideg vízben áztatja egy török, majd forrásban lévő ecetes-sós vízbe pottyantja pár percre, lecsöpögteti, paradicsomot, olajbogyót, citromlevet, olívát, valami füvet mellékel hozzá, és nagyon lehűtve tálalja. Dalma gyakran készített ilyet otthon is, mert mindenki utálta.
Az idő múlásával számos gyermeke is lett Virág Dalmának, és természetesen mind megtanult salátát csinálni. A legkisebb néha másnak is adott — hiába, a gyermek már csak hálátlan és lázad.
Nyilván az egészséges étrendnek is köszönhetően, hosszú, boldog, harmonikus öregkor adatott meg a tanárnőnek. 92 éves volt, amikor be kellett fektetni a kórházba, de még aztán is sokáig húzta, orvosai szerint ez a páratlan kondíció kizárólag a salátával volt magyarázható. Szerettei ugyanis mindennap vittek be salátát az agg hölgynek, aki azt, mielőtt a betegtársak bármit is megneszeltek volna, gyorsan a folyosón lévő hűtőszekrénybe tetette. Aztán éjjel, amikor elcsitult a kórterem, amikor már csak horkolás és hörgés hallatszott a házban, amikor már Katika is elbóbiskolt a nővérszobában a tévé előtt, akkor Virág néni megragadta az ágy végéhez csomózott gézkapaszkodót, fölült, kitette az egyik, majd a másik lábát, odahuzigálta a járókeretet, hosszas erőfeszítések után belebújt a papucsba, fölállt és a kék jelzőlámpa sejtelmes fényében, mint valami töpörödött kísértet, nyögve, zihálva megindult a frizsider felé …