Diólikőr

És aztán az ember diólikőrt csinál.

Egy liter 96 fokos szeszbe belepottyant 24 darab még nem csontos zölddiót, 5 darab szegfűszeget, 1 kevés fahéjat, fél citrom csíkokra vágott héját és egy jól záródó dunsztosüvegben mindezt elhelyezi a kamrában vagy a sufniban vagy a padláson vagy a pincében vagy valami más alkalmas, tehát félreeső helyen.

Az ember ezután nyugovóra tér.

Másnap hajnalban azonnal eszébe jut az üveg.

Fölkel, elkészül, bemegy dolgozni, vásárol, hazahozza a gyereket, főz, beszélget úgymond, tűr, hallgat, tudomásul vesz, visel és vár mindaddig, amíg a család el nem terül a tévé előtt.

Ekkor végre az ember kimegy a kamrába, sufniba, pincébe vagy padlásra, és megáll a dunsztosüveg előtt.

Ekkor az ember megpihen.

Gusztálja egy kicsit az üveget, nézi, hogy sűrül-e, barnul-e, bársonyosodik-e már, tekintetével szinte megsimogatja a folyadékot, majd óvatosan kézbe veszi a flaskát, megemelgeti, örül neki, hogy súlya van, majd lassan lötyögtetni kezdi, eleinte még óvatosan, majd mind határozottabban rázza, végül néhányszor föl is fordítja, meg is pörgeti már, persze vigyázva, szeretettel, ezt teszi három-négy percen át, majd az üveget visszahelyezi a polcra, kicsit ácsorog még mellette, de csak úgy, hogy ne zavarják egymást, nézegeti az üveget, ahogy leülepednek benne a darabkák, majd elbúcsúzik az ember a likőrtől és valóban nyugovóra tér.

Másnap ugyanez történik és harmadnap is és negyednap is, és az ember látja, érzi, tudja, ahogy a likőr sűrül, barnul és bársonyul minden egyes nappal.

A negyvenedik napon az ember fölkel, elkészül, bemegy, vásárol, hazahoz, főz, tűr és hallgat, majd kimegy az üveghez, még egyszer megnézi, még egyszer összerázza, majd kibontja, jó mélyen beleszagol, azt mondja „Hhmmmm …”, az üveggel bemegy a konyhába, fél kiló cukorból és 2 dl vízből szirupot főz, a dunsztosüveg tartalmát leszűri, hozzáadja a szirupot, alaposan összekeveri, és az éjszínű nedűt két félliteres és három kétdecis üvegbe porciózza.

Az egyik félliteres üveget elhelyezi a kamra középső polcán (ez a legális likőr), a másik nagy üveget az üres zsírosbödönbe teszi, az első kétdeciset szegény Margó néni stafirungjából megmaradt nagy lábasba, a másodikat a szekrénybe a zoknik mögé, a harmadikat pedig ünnepélyesen, családi körben elkóstolgatja.

A negyvenegyedik nap reggelén az ember fölkel, megteszi, amit meg kell tennie, majd kimegy a kamrába, és nem érti, mi van és nem tudja mi lesz, mindenesetre csúnyán rákap a diólikőrre.