Népszabadság, 1991. március 7.
BÄCHER IVÁN
Egy cipősdobozzal kezdődött. Vagy húsz éve szerezte be a piros cipősdobozokat, harmincat, abban tartotta a „dolgokat”, pontosabban a „dolgok” egy részét.
Egyedül voltam otthon, pár héttel utána, és kotorászni kezdtem a dobozokban. Az egyikben ügyes kis rekeszeket képezett ki, föliratokkal: „levesek”, „húsok”, „köretek”, „tészták”, „vasárnap”, „karácsony” stb.
Ebben a cipősdobozban volt az első pár száz recept.
Aztán vagy háromnegyed évvel utána apám vett erőt ahhoz, hogy belenézzen a dobozok, dossziék, borítékok, fiókok, skatulyák, papírhalmok tömkelegébe.
Másnap egy degeszre tömött szemeteszsákot lökött be a szobámba: „Tessék! Csak bele ne csavarodjál …”
Ebben a zsákban volt a további pár ezer recept. Aztán, ahogy a receptek között is megbújt kivágott szakcikk, családi fénykép, vagy 1847-es születési anyakönyvi kivonat, úgy bukkantunk a legváratlanabb helyeken receptekre.
Receptek estek ki az együtt készített fehér polcon sorakozó fehér dossziékból, melyeken az ő tökéletes, elegáns, összetéveszthetetlen betűivel áll: „Falszerkezetek”, „Ráckeve”, „Egyetem”, „Flexibilitás”, „Mode”, „Soltészék”, „Lakatos munkák”, „Iskola-reform”, „Hőszig”, „Homlokzat-hőtechnika”, „Eluard”, „Bocskai út” stb. és receptek lapultak a gyufacímke-gyűjteményében, az ömlesztve tárolt levéltömegben, a gondosan kigépelt művészettörténeti szakcikkek között, és a gitárkották, a sokfióknyi fénykép, a tervrajzok, részletrajzok, följegyzések, vázlatok, kivágások, kezdemények, próbálkozások közül, mindenünnét dossziéban és dobozban, zacskóban és borítékban, paksamétában és szólóban, elkezdve és félbehagyva, ömlesztve és szortírozva, kézzel írva és kivágva, legépelve és összehajtva, magyarul, franciául, angolul, németül, olaszul receptek bukkannak, hullanak, özönlenek elő, zsírtalan levesek és zöldséges köretek, és olcsó húsok és vacsoraételek, és mártások és kedvenc ebédek és bulikaják és hétköznapi menük és húsok és creppe-ek és páte-ok és szószok és sültek és halak és krumplik és saláták és tarte-ok és pogácsák és ez az egész, amit most már mi őrzünk, ez az egész ezerszínű, reánk maradt, gyönyörűszép recepthalom teljességgel felfoghatatlan, megfejthetetlen, titokzatos és rettenetesen ismerős.
Anyám egyébként ritkán főzött, és — néhány specialitást leszámítva — nem valami jól.