Népszabadság, 1991. január 5.
BÄCHER IVÁN
Csatlakozhatok-e egy alapítványhoz, amikor utálok csatlakozni?
Csatlakozhatok-e egy alapítványhoz, amelyhez bárki csatlakozhat?
Csatlakozhatok-e egy alapítványhoz, amelyet az a költő szervez, jegyez, jelez, akit én mostanság nem szeretek?
Persze ha majd megöregszik és megbölcsül ez a poéta, és szép kék szemében a ravaszság és a hatalomvágy csillogását a szeretet, a megértés és a természetes szomorúság meleg fénye váltja föl, lehet, hogy megszeretem majd ezt a költőt, lehet, hogy jókat diskurálok majd vele szép, vörösesbarna, őszi délutánokon jóféle füredi rizlinget kortyolgatva egy tágas Balaton-felvidéki ház tornácán, miközben harsány unokák hada futkos majd visszeres lábunk körül, lehetséges, hogy én huszadszor is elmesélem majd neki szegény lipótvárosi nagyanyám utolérhetetlen sült krumpliját, ő pedig huszonegyedszer is beszél majd nagypapája minden képzeletet fölülmúló szilvapálinkájáról, és lehetséges, hogy ha ezzel végeztünk, akkor egymás öregkori verseiből idézgetünk majd szeretettel, és az is lehetséges, hogy ha ő megszorul, és én jobban állok, akkor kisegítem őt majd egy fél disznóval, és persze viszont, mindez lehetséges.
De hogy egy alapítványban legyünk?
No ne …
Bächer Iván