Népszabadság, 1991. március 20.
BÄCHER IVÁN
Történelem tanári ténykedésem egyik utolsó, ám emlékezetes mozzanata volt, amikor a Habsburg-koalícióval elveszítettem a Höchstädtnél 1704. augusztus 13-án lezajlott ütközetet.
Mint később kiderült a gyerekek többsége már akkor is nehezen tudta összeegyeztetni ezt a „tényt” azzal az okfejtéssel, miszerint ez a csata pecsételte meg — hosszú távon — a Rákóczi-szabadsáharc sorsát, elhárítván a Habsburg-birodalom katasztrofális vereségének veszélyét a spanyol örökösödési háborúban, de nem szóltak, mert szerettek.
A következő órán aztán nekem kellett elővétetnem mindenkivel a piros filctollat, hogy azzal véssék be füzetükbe, a rám nézve szomorú igazságot: a csatában mégiscsak a Habsburg—angol csapatok győztek a francia—bajor seregek fölött. A gyerekektől elnézést kértem a hibámért, és természetesen megkövettem a győzedelmes Savoyai Jenőt, John Churchillt Marlborough hercegét is.
Azóta foglalkozom szisztematikusan a hibával. Azóta érdekel a hiba, mint olyan.
Az általam kidolgozott hiba-rendszer-tan szerint például a fent említett egy jóvátehető, alacsony beosztásban elkövetett, esetleges hiba volt.
Mert én — ha időm engedi — a hibákat különféle szempontok szerint csoportosítani szoktam.
Az egyik ilyen általános szempont szerint, kétféle hiba van; végzetes és jóvátehető. Ezt talán nem kell magyarázni.
A másik alkalmazható rendező elv az lehet, hogy az elkövető éppen milyen beosztásban van, amikor a hibát csinálja.
Nem mindegy például, hogy egy pedagógus veszít el egy győztes csatát, vagy egy hadvezér. Vagy hogy egy agysebész kever össze két idegpályát vagy egy környezetismeret-tanár. Vagy hogy egy halálos ítéletet hozó bíró hibázik, avagy a hóhérnak szakad el a kötele …
Végül is nem olyan bonyolult dolog ez: a hiba annál súlyosabb minél magasabb beosztásban, a hatalomhoz minél közelebb követtetik el.
Azt gondolom például, hogy egy politikusnak nem árt jobban odafigyelnie önnön ténykedésére — persze, ez senkinek sem árt.
Éppen egy éve történt, hogy egy filozófuspolitikus (no, ez is egy hiba — nem jóvátehetetlen! — ha valaki két egymást kizáró szakmát űz) fölugrott egy Bem téri szószékre és hamisítatlan agit.-prop.-os hevülettel csepülni kezdte a tér épületeit ékesítő dekorációt.
Ez hiba volt.
A választópolgár ugyanis — tíz nappal voltunk a választások előtt, ünnepnapon — ült a rántotthússzagú szobában, papucsában, sörét kortyolgatva, és így kiabált ki a konyhába: „No, Mamuska, most eldöntöttem: ezekre már csak nem szavazok! Akik bohóctréfát csinálnak a nemzeti ünnepből!”
Hiba történt meglehetősen magas beosztásban, szószékről elkövetett hiba, minek következtében az SZDSZ elveszítette a választásokat. Lehet, hogy a nép is hibázott egy kicsit, ezt nem tudom, de nem is olyan fontos, mert egyik hiba sem jóvátehetetlen: Lesz még filozófus, lesz még szószék és lesznek még szazad választások Magyarországon. (Ha nem így lenne, az bizony elég nehezen besorolható hiba lenne.)
Vannak aztán esetleges hibák, és vannak szervesek.
Ha az előbb említett hiba nem azért történt, mert a filozófus által képviselt párt eredendően agresszív, arrogáns és nagyképü, akkor ez egy esetleges hiba volt.
Az esetleges hiba forrása a hülyeség.
A szerves hiba elkövetője viszont azt teszi, azt mondja, amit gondol, csak éppen ügyetlenül, rossz helyen vagy rossz időpontban.
A szerves hiba elkövetője igazából a szívéből hibázik.
A szerves hiba tehát — akár apróbb, akár szarvas — tulajdonképpen taktikai hiba.
Na, most itt van például a miskolci MDF esete.
Mint az közismert a miskolci magyar demokraták egy fasiszta könyv megjelentetésének hibájába estek.
Semmi baj, bocsánatot kértek utána, rendben van, istenem, emberek vagyunk, csak az nem hibázik, aki semmit sem csinál.
De azért én, az amatőr hibaszakértő csak eltöprengek egy kicsit a dolgon: ez vajon milyen hiba volt?
Semmiképpen sem jóvátehetetlen — talán még per is lesz belőle …
A beosztást tekintve… hát olyan nagyon messze azért nem történt a dolog a hatalomtól, hatalmon lévő párttól …
No de itt a harmadik szempont: esetleges vagy szerves volt-e a borsodi baklövés?
Megmondom őszintén kicsit szorongva sorolom magamban a keresztény-nemzeti hatalom képviselői által az elmúlt időszakban elkövetett hibákat, és azt is bevallom, hogy őszinte megkönyebbüléssel fogom üdvözölni, ha a miskolci magyar demokraták megjelentetik az Antifasiszta ellenállás az Avasalján című dokumentumgyűjteményt — még akkor is, ha teli lesz hibával.