Tejnegyed

Aki tegnap a tejestüntetésen járt az érdekes megfigyelést tehetett: a sokadalom négy, már első látásra is jól megkülönböztethető, ám nagyjából azonos létszámú komponensből tevődött össze.

Az elsőt alkották a tejesgazdák. Sok száz vagy ezer rosszkedvű, elszánt, fázós — bizony nem paraszt-, hanem polgárember. Minden szempontból polgároknak bizonyultak ők, ott a téren. Kucsmás, fejkendős, farmeros, öltönyös, hajnalban felbuszozó, a magukét féltő, de nemcsak magukra gondoló, öntudatos, fegyelmezett polgáremberek, akik figyelmesen végighallgatták értelmes szónokaikat, elhatárolták magukat mindenféle párttól, és akik az aktus után nyilván vásároltak ezt-azt, ha már „fönn” vannak, ledobtak egy fröccsöt is — tanulmányutam végén a Kaskantyú borozó bejáratában át is estem egy jókora fejőgépen —, de akik aztán siettek haza, mert várta őket a tehén.

A tüntetés második negyedét egy kis létszámú, ám nagyhangú csoport képezte, amely föl s alá masírozott a téren egy tábla után, amelyen egy versezet volt olvasható. Szabadjon most ennek első sorát idézni: „Munkátlanság csak az élet / Van életem, mert henyélek, / A paraszté a dolog / Én magyar kommunista vagyok.” A csoport tréningruhás, illetve bocskais aktivistái röplapokat osztogattak, melyeken arra hívták föl az egybegyűltek figyelmét, hogy föl kell oszlatni az idegen ügynökökkel telitűzdelt parlamentet, be kell fagyasztani az árakat, be kell tiltani a pornográfiát, továbbá, hogy elég volt. Mikor egy „Tej” karszalagos úr ellenvetéssel bátorkodott élni e csoport egyik szónokánál, a Magyarok Nemzeti Szövetségének egyik szimpatizánsa ekként adott hangot európaiságának: „Mit akarsz, ősz hajú buzi? Eridj haza!”

A harmadik csoport legalább akkora létszámmal képviseltette magát, mint a tejesgazdák népe. Az idetartozók legtöbbje fényképezőgépet, magnetofont, jegyzetfüzetet és szakállt viselt.

A negyedik — és úgy tűnt, legnépesebb — csoportba tartozó botos, cekkeres, szatyros nénikék Lipótváros, Erzsébetváros, Terézváros, Józsefváros öreg gangjairól ereszkedtek alá. Ez a népesség úgy fél tizenegyig békésen diskurált a messziről jött gazdákkal, láthatóan jól megértették egymást, előbb persze az esztergomi maffiára terelődött a szó, de aztán világossá vált az is, miért nem lehet kétszáz kilométerről kannákban fölhozni a Hold utcába a tejet.

Ám tizenegy után a tüntetésnek ez a része kezdett átszivárogni a Ságvári tér felé, ahol két teherautó parkolt. (A harmadikon öt tehén képviselte a leginkább érdekelteket.)

Fél tizenkettőkor föllebbentek a teherautók ponyvái, még mit sem gyanító, ám pár perc múlva nagyszerűen — és amennyire lehetett emberségesen — viselkedő ifjak tűntek föl a platón tornyosuló tejesládák mellett, és leadogatták az első tejeszacskókat a hullámzó kézerdő felé.

Ami ezután történt, arról nincsen kedvem írni.