Örökség

Ez a kedvenc képem nagymamám testvéréről, Lonci néniről. A kép akkor készült, amikor még a Bródy Sándor utca 11. szám alatti hentes — pár házzal odébb lakott Lonci néni — még Seffer Ágnes tulajdona volt, a Mikszáth Kálmán téren pedig a Tilos az Á névre hallgató Műintézmény — melynek zöld falai közé fekete ruhás, szigorú művészettörténész lányok, ábrándos tekintetű fiatal költők, demokraták és más jelmeztervezők járnak meghallgatni Somát —, amikor ez a kép készült, akkor ez a kocsma volt a józsefvárosi tótok központja, itt székelt a Tótegylet, itt próbált a tótok Dalárdája, és ide járt el délutánonként dédapám, s Károlyi gróf szabója, Lonci néni apja meginni egy fröccsöt.

Akkoriban még minden más volt.

Nézzenek meg ma egy söntést. És nézzék meg ezt, a képen. Mert ez egy söntés. A Britannia Szálloda éttermének söntése. Itt volt hosszú-hosszú éveken át Lonci néni felírónő.

Nézzék meg, milyen katonásan sorakoznak a söröskorsók és söröspoharak, a borosflaskák, a nagyfröccsös, és kisfröccsös poharak, és bár a stampedlik nem látszanak a képen, de meg lehet nyugodni, itt vannak azok is valahol szépen, tisztán, hiánytalanul.

Mert akkor még egy söntésben rend volt.

Lonci néni mellett is rendben sorakoznak a kollégák: a kenyereslány, a pincér, a csapos — csupa-csupa fontos ember. És köztük persze ott a legfontosabb: a trónszerű emelvényen, a pénztárgép előtt, a maga megfellebbezhetetlen tekintélyével a felírónő: Lonci néni.

Tudják mi az, hogy fölírónő? Az egy nagyon komoly bizalmi állás.

De hát Lonci néniben lehetett is bízni.

Iskoláit a Szentkirályi utcai elemiben, a Károlyi utcai, majd a Papnevelde utcai polgári leányiskolában (ennek épületében épültem magam is hatvan évvel később) végezte, majd ugyanitt abszolvált egy kereskedelmi szaktanfolyamot, mely kurzus keretében tanult magyar és német kereskedelmi levelezést, könyvvitelt, kereskedelmi számtant, kereskedelmi földrajzot és áruismeretet.

Így lett a húszas évek elejére felírónő a Britanniában, majd a negyvenes évektől a Gellértben.

Hogy hogyan jutott ezen igen megbecsült álláshoz, azt nem lehet pontosan tudni, mindenesetre az tény, hogy a gróf segítette szabójának gyermekeit az elhelyezkedésben.

Lonci néni arról nevezetes, hogy nem történt vele soha semmi.

Összesen három lakásban lakott: a Baross utca 4-ben, a Baross utca 50-ben és 1930-tól haláláig a (ma) Bródy Sándor utca 23-ban.

Külföldön soha életében nem járt, gyermeke nem volt, férje is csak egy: Gyula bácsi.

Gyula bácsiról — szüleinek (valószínűleg hamis) keresztlevelét leszámítva — egyetlenegy kézírásos emlék maradt:

„Alulírott ezennel bizonyítom, hogy Brandt Gyula úr, budapesti születésű róm. kat. vallású kereskedősegéd fűszerüzletemben 1913. év július hó 28-tól a mai napig mint segéd működött, s ezen idő alatt úgy szorgalma, mind magaviselete által megelégedésemet kiérdemelte. Midőn üzletemben viselt állását saját akaratából hadja el, mint megbízható segédet ajánlom. Budapest, 1913. november hó 20-án. Schmidt Jakab fűszer- és csemegekereskedő; Budapest II., Vitéz és Fazekas u. sarok.”

Gyula bácsi egész életében szoros kapcsolatban maradt a kereskedelemmel.

Már amikor nem katonáskodott. Mert bizony derekasan végigszolgálta mindkét világháborút. Az elsőről sokat mesélt, a másodikról semmit.

Ebben a háborúban Gyula bácsi a keleti fronton volt keretlegény.

Negyvenötben a rábízott túlélők igazolták.

Az ötvenes évek elején lecsukták viszont egy évre. Lonci néni titokzatosan suttogta a Sándor utcai boltosoknak: „Politikai okokból…” Pedig hát Gyula bácsi mindössze pár száz forintot sikkasztott a húsboltban, ahol dolgozott.

Kiszabadulása után Gyula bácsi maradt a húsiparban — évtizedeken át belső ellenőr volt.

A Sándor utcai lakás konyhából és szobából állt. A nagy hosszúkás konyhába lépve balra rögtön egy díványba botlott az ember. Itt pihent is Gyula bácsi délutánonként. A dívány után következett a masszív, kihúzható konyhaasztal három székkel, majd a gáztűzhely a falvédővel.

A bal oldali falon hatalmas barna kredenc állt a legkülönbözőbb izgalmas rekvizitumokkal: réz töltényhüvelyből készült öngyújtókkal, fényképekkel, ismeretlen rendeltetésű konyhai eszközökkel.

A szoba berendezése kísértetiesen emlékeztetett a megboldogult Monarchia szinte bármely zugában föllelhető parasztház tisztaszobájára: jókora kettős ágy, fölötte ingaóra, esküvői kép, az ágy végében kis asztal, két szék, szemben háromajtós szekrény, oldalt tükrös fésülködőasztal, és a falon az alkonyi nap sugaraiban az őszi erdő szélén fakadó forrásnál szomját oltó őzgidát megörökítő jókora festmény.

Klozet a folyosó végén.

Hogy éltek Lonci néniék? Ezt legjobban egy levélrészlet illusztrálhatja: „Mi megvagyunk, életünk változatlanul egyhangú, éldegélünk szép csendesen és hál’ Istennek elég jól vagyok, csak hamar kifáradok, ha bármit csinálok, így leegyszerűsítem a dolgot, és nem csinálok semmit, csak a legszükségesebbet. Gyuszim is elég jól van, csak nem akar hízni, lefogyott mikor én beteg voltam, és azóta nem tudja magát összeszedni úgy, egészségileg most nincs baj.”

Hát ennyi volt Lonci néniék élete. Nem tesz ki még egy kolumnát sem az egész.

Mikor pár évvel Gyula bácsi után elment Lonci néni is, a Sándor utcai lakásban egyetlenegy könyvet találtunk: Gorkij Klim Szamginjának egy kötetét. Hogy került az oda, és mire használták, az Lonci néni titka marad immár örökre.