Filmszakadás

Óriási gratuláció! – üzeni a Nemzeti Filmintézet Buda Anna Flórának, amiért elnyerte az Arany Pálmát, a lehető legnagyobb elismerést Cannes-ban. Ott dögölj meg, ahol vagy! – üzenhetné Buda Anna Flóra és alkotótársai a Nemzeti Filmintézetnek viszonzásképp, és akkor még egészen udvariasak. Az intézet ugyanis háromszor dobta vissza a filmtervet, nem adott rá egy lyukas garast sem, ezért az francia filmként készült el, és ha valaki nem sütkérezhet a fényében, az a Nemzeti Filmintézet meg a derék herék, akik lakják.

Sütkérezzenek a huszáros baromkodásban, az egy csendes partszakasz, nem jár ott senki, pálma sem árnyékolja be. Arra volt pénz, mert van benne ló meg történelemhamisítás. Hogy esélye sincs bármiféle díjat nyerni, Magyarországot megmutatni, felkelteni a világ érdeklődését? Az mindegy, hiszen nincs is világ. Extra Hungariam non est vita.

Nem lenne ez fontos, ha a filmszakma anomáliája lenne. Annak mindig megvoltak a betegségei, a futóbolondjai, a csődjei. De ez a történet nem egy filmről szól, hanem arról, miért életképtelen és kudarcra ítélt a rendszer, amiben élünk. Nemcsak a magyar Arany Pálmát vágtuk le, hanem az összes aranytojást tojó tyúkot.

A pestis azzal kezdődik, hogy a pénzosztó pozícióba beül egy senki. Az első pillanattól tudja, hogy ő csakis a felsőbb hatalom kegyéből ül a székében. Nem egy Andy Vajna, nem egy Aczél György. Ezután bekopogtat hozzá mondjuk egy Philip, aki mögött viszont ott a pályaív, ő látta a kétmilliót a Kossuth téren, keményen kiáll a kormányért, egy igazi megafonos a Philip, úgyhogy az ő filmjére aszongya négymilliárd? Kicsit több lett, maradhat? Persze hogy maradhat, Petőfi meg nemzet a téma, ennél csak akkor lenne kívánatosabb, ha volna benne villogó műanyag szűzanyaszobor.

Aztán jön valami Flóra vagy Anna, hogy ő egy ilyen mai történetet akar… egy szingli csajjal történik valami és ez egy animáció lenne. Úgy érti, mint a Vízipók? Nem? Hát akkor hogy? Se templom, se gyermekvállalás, se nemzeti dohánybolt, egyszerűen nincsenek támpontok, zsinórmértékek, amikbe kapaszkodni lehetne.

Mármint amennyiben nem értünk a filmhez, nem látunk rá a világra, és rettegünk, hogy deviancia sül ki belőle, amiért megüthetjük a bokánkat – akkor tényleg nincs támpont. Ez van, amikor a szart felrakják a polcra befőttesüvegben. Szédül és szorong. Tudja, hogy ő nem lekvár. Ő egy droid, aki képes ellenőrizni, hogy van-e a filmtervben kacagány, kardbojt, csibuk, feszület, mangalica, rackajuh és focilabda. Ha van, akkor jó film, ha nincs, nem jó.

Azt is tudja, hogy ha szó szerint senki sem nézi meg Philip Petőfi-giccsét, a huszáros baromkodást meg a többi kurzusdarabot, abból se lesz gond. Majd bezavarják az iskolásokat a moziba, hamisítanak statisztikát – mindez a feje fölött történik, nem illetékes, nem is érdekli, csak nyugalom legyen és év végi prémium.

Na és akkor belerondít a számításba egy Arany Pálma. Amit ez a gyökértelen megnyer. Pedig a filmjében nincsen semmi rögazonos, vérségi, egy árva tarsolylemez vagy egy varkocs, annyi sincs. Olyasmiről szól, ami megtörténhet egy svejcivel, egy franciával, akár egy vágottszemű koreaival is. Hm, talán épp ezért szeretik odakint azok az izék… idegenek? Ki érti ezt?

Hát az egész világ, az érti. Azért kapta a pálmát. A világot ugyanis a legkevésbé sem érdekli a mi magánmitológiánk, annál inkább az, ha számukra is releváns üzenetet fogalmaz meg egy magyar, egy szlovák vagy egy román.

Magyarsággal nem lehet világversenyt nyerni, ez a tanulság. Viszont nálunk az egész infrastruktúra, a komplett hierarchia ennyit tud: azonosítani, hogy a projekt kellőképpen nemzeti-e. A sors fintora, hogy az így kiválasztott pályaművek nemcsak a külvilág számára érdektelenek, de a magyaroknak is.

Ezen a konkrét ügyön most csak egy Arany Pálmát buktunk, de ahogy már említettem, nemcsak a filmszakmáról szól a példázat. Így működik a NER egész gazdasága. Philipek és más élősködők térnek be levásárolni a hűségkártyát, és senki se kérdezi tőlük, mi az üzleti terv. Jóval kövérebb rovarok visznek mobilcéget, tévét, földet, gyárat, és semmi objektív eredmény nincs mögöttük, csak a lojalitás. Ami a világban látszik Magyarországból, az ennek a botránya – és a rendszeren kívüliek teljesítménye. A rezsim életképtelen szörnyetegeket szül, a szépség abból születik, hogy ellenáll. Mintha csak Oroszországot játszanánk el ujjbábokkal.

És mivel saját eredmény nincs, levéltetűként csimpaszkodnak arra, ami nemhogy nélkülük, de ellenük jön létre. Óriási gratulációval. Szinte látom, ahogy az óriási gratuláció szúró-szívó szájszerve belemélyed az aranypálmába, és csámcsogva, hersegve szívja a vért.

A nemzet nem a világ ellen harcol. A nemzet Magyarország kormánya ellen küzd, hogy a magyar név jelentsen valamit. Francia pénzből, Soros-támogatással, guruló dollárokkal tempózik a fennmaradásért, azért, hogy ne csak levéltetvek, hanem virágok és pálmák országa legyünk. Óriási gratulációt érdemel ezért. Él nemzet e hazán. De már csak külső segítséggel képes megvédeni magát a tetvektől.