hvg.hu, 2023. május 24.
RÉVÉSZ SÁNDOR
Kinek jutott eszébe, hogy nem hajlandó versenyezni a nyári és téli olimpiákon Rio de Janeiróban, Tokióban, Phjongcshangban és Pekingben, ha azokon Oroszország részt vehet, mert megszállta Ukrajna jóval nagyobb részét, mint amekkorát tavaly óta sikerült?
Rengeteg ilyesféle kérdést lehetne föltenni sok-sok országgal és olimpiával kapcsolatban, mert a világ tele van szörnyű háborúkkal, szörnyeteg államokkal, megszállt területekkel. Tibet megszállása miért nem elég ok arra, hogy Kínát kitiltsák az olimpiákról? Mert régen volt? És a most folyó ujgur népirtás? És a többi belső népirtással foglalkozó állam? Afganisztán, Mianmar, Szíria, Irán, Eritrea stb., stb. jöhet? Mitől olimpiaképes egy saját népét elnyomó egyszerű diktatúra?
Ezek megválaszolhatatlan kérdések.
Nincs és nem is lehetséges egzakt válasz arra, hogy hol van az állami bűnnek az a határa, amelyet át kell lépni ahhoz, hogy egy államot kitöröljenek a világ sportéletéből.
Egzakt válaszhoz, egzakt norma kellene. Reménytelen ilyen normát elfogadni olyan széles körű konszenzussal, amelyből csak nagyon kevés ország maradna ki. Olyan kevés, hogy nélkülük a világ sportéletét még a világ sportéletének lehessen nevezni. Ha pedig azt a normát csak egészen kivételes gyalázattal lehetne megsérteni, akkor az egészen súlyos állami gyalázatok is normatíve és hivatalosan legitimálva lennének a világsport szempontjából. És nem csak gyakorlatilag, mint most. Nem mindegy!
Mindebből két dolog következhet.
Egy: soha, semmilyen államot nemzetközi (helyesen: államközi) sportrendezvényről kitiltani nem helyes, legyen az az állam bármilyen. Jár neki himnusz, zászló, megdicsőülés, a sportsikerek politikai kihasználásának lehetősége. Bármilyen tömeggyilkos, világrobbantó politikához.
Kettő: a következetességről le kell mondani.
Föl kell vállalni, hogy adott esetben olyasmi történt, ami a téridő meghatározott pontján annyira megrázó, a világot fölbolygató esemény, ami rendkívüli és világméretű választ követel.
A világ igen nagy része ezt 2023 februárja után így érezte, és meggyőződésem szerint jól érezte. Annak tudatában mondom ezt, hogy ebben az érzésben benne van a fejlettebb világ rejtett felsőbbrendűségi érzése, miszerint a „harmadik világ” sötétségében persze mindenféle nagyon sötét és halálos dolgok történnek, ez kvázi természetes, de itt, a békére ítélt Európában, a Nyugat küszöbén, a Nyugat ellenpólusának szerepére törő, azt a szerepet évtizedeken át be is töltő Oroszország részéről ez elfogadhatatlan.
Tegyük hozzá, az, hogy a következetlenség elfogadható, mert szükségszerű, nem jelenti azt, hogy nem okoz majd gondot, midőn erős hivatkozási alapként szolgál majd széles körű kizárási igényekre.
(Szerintem már eleve az sem vezet jóra, hogy sportolók államok nevében küzdenek egymással, s a világsportba államok harca szövődik. Ebből következőleg az olimpia intézményéért sem rajongok, amit már volt szerencsém több ízben kifejteni. De ez itt most csak egy zárójel.)
Oroszország és Belarusz kizárása a világ sportjából tehát rendben van.
Ami nincs rendben, az a sportolók állampolgárság szerinti megkülönböztetése.
A felelősség intézményes és személyes. Egyrészt az államé, másrészt a személyeké, akik tevőleg részt vesznek abban, ami a kizárásra okot ad. Állampolgárságuktól függetlenül. A Wagner-banda piréz állampolgárságú zsoldosának nyilvánvalóan nem lehet helye az olimpián, a sorozás elől elmenekült sportolónak annál inkább. Nemcsak hiba, egyenesen bűn egy embert állampolgársága alapján azonosítani egy állam tetteivel. Ez a kollektív büntetés bűne. Nagyon súlyos bűn!
Vannak olyan helyzetek, amelyekben ezt a bűnt nem lehet elkerülni. Egy csapatjáték válogatott játékosát mint válogatottat nem lehetséges másként kezelni, mint az államot, amelynek a válogatottjában szerepel. Ezzel nincs mit tenni.
De a nyilatkozattétel kérdésében például már semmi nem indokolja az állampolgárság szerinti megkülönböztetést. Ha nem kell Oroszország agressziójáról nyilatkoznia egy magyar állampolgárságú sportolónak, aki, ami nem ritka, beleragadt Orbán Viktor hátsó felébe, és eltelt a kormánymédia putyinista propagandájával, akkor egy orosznak se kelljen. Mindenkinek joga van a politikai passzivitáshoz és a magánvéleményéhez, amíg az nem válik közhatású tényezővé.
Tévedés, hogy azok az országok állnak következetesebben szemben Oroszország agressziójával, akik nem akarnak orosz és belarusz állampolgárokat látni a világversenyeken. Ellenkezőleg! Ők azok, amelyek nem tisztelik az állampolgári szuverenitást, és azt éppúgy alárendelik az állami szuverenitásnak, mint Putyin és valamennyi diktátor.