parameter.sk, 2023. május 18.
SZÉKY JÁNOS
Magyarországi ellenzéki erők legújabban két nagy kommunikációs hadjáratot indítottak. Egyik haszontalanabb és károsabb, mint a másik.
Lelki füleimmel már hallom a reflexszerű okosságot, miszerint azért tartunk itt, mert a megmondóemberek csak arra képesek, hogy szegény ellenzéket szidják ahelyett, hogy reggeltől estig azt kiabálnák, hogy fújorbán, mert akkor a népek jobban megértenék, hogy az Orbán milyen szörnyű. De szerény véleményem szerint azért tartunk itt többek között, mert az ellenzék ilyen minőségű; mert politikusai ennyire nem akarják megérteni, milyen rendszerben élnek, mit kellene változtatni rajt, és persze a híveiket sem világosítják fel róla.
Az egyik kampány neve Budapesti Lakógyűlés. Karácsony Gergely főpolgármester kezdeményezte, válaszul arra, hogy a központi kormányzat önkényes elvonásokkal a fizetésképtelenség szélére sodorta a Duna királynőjét, és csak hónapok kérdése, hogy bele is lökje. A Budapesti Lakógyűlés online szavazás volna a fővárost fájdalmasan érintő három finanszírozási kérdésről, valamint egy közlekedésszervezési dilemmáról, ami közvetve szintén összefügg a finanszírozással.
A baj valóságos alapja az, hogy az önkormányzatok ki vannak szolgáltatva a központi kormányzat jóakaratának. Annak, ami nincs, hiszen éppen az a cél, hogy ellenzéki önkormányzatra ne legyen értelme szavazni.
Borsó a falon, nem először írom és nem másodszor: Ez ellen az lenne a garancia, ha az önkormányzatoknak lenne a központi kormányzat kegyétől független, a saját választópolgáraiktól származó normatív alapbevételük. Olyan, aminek az elköltését a választópolgárok számonkérhetnék önnön kormányzatuktól. Mondjuk, a személyi jövedelemadó helyben maradó X százaléka, mint Szlovákiában vagy Magyarországon is, bár csökkenő mértékben, 2010-ig; vagy az összes adóbevétel törvényben meghatározott lakosságarányos százaléka, mint Ausztriában.
A nemzeti konzultáció és kicsinyített változata, amit Révész Sándor oly kiválóan és indulatosan elemez a hvg-ben, ugyanolyan típusú kommunikációs kampány a központi vagy helyi végrehajtó hatalom részéről. Demokratikus döntéshozó vagy döntést befolyásoló intézményként beállítani: megtévesztés, a demokrácia fogalmának, hogy ne fogalmazzak gorombán, elködösítése.
A budapestiek többsége nyilván azt szeretné, ha a kormány nem venné el még a saját korábbi jogszabályi útján meghagyott pénz nagy részét sem, és a főváros nem válna idén nyárra fizetésképtelenné. Ezt a kormány minden Lakógyűlés nélkül pontosan tudja, azért csinálja.
A másik nagy kommunikációs hadjáratot a legnagyobb – de a Fideszhez képest csekély – népszerűségű ellenzéki párt, a DK, illetve Dobrev Klára által vezetett árnyékkormánya folytatja. Ennek óriásplakátja szerint „Orbán Viktor az árakat emelte, Dobrev Klára a béredet fogja emelni!”
Türelmetlenebb ellenzéki barátaim, még ha nem is DK-hívek, azt mondják erre: végre valami, amit az emberek megértenek, nem a fejük fölött kell elbeszélni. Tény, hogy az érzelmi hívóerő itt nem hiányzik. De ha „az emberek” csak ennyit értenek, és még hivatásos ellenzéki politikusok is a gazdasági analfabétizmus ilyen alacsony szintjében bíznak, és ezzel akarnak népszerűséget szerezni Orbán Viktor rovására (hiába), akkor mért reméli bárki, hogy itt valami változni fog?
Nagyon röviden, mert nem a közgazdasági, hanem a politikai elemzés a dolgom: Orbán Viktor nem árakat emelt, éppen hogy befagyasztotta őket hosszú éveken át, hanem gazdaságpolitikájával az inflációt gerjesztette (Európa-rekord szintre), nem csak, de többek között éppen azzal, hogy a választási kampányban forintbilliókat zúdított a lakosságra – ez mind jövedelemnövelés volt. Megtehette, hiszen nála volt a kincstár kulcsa. Miközben, az osztogatható pénz elfogyván, a bérek nem mert alacsonyak, mert Orbán Viktor nem aggya oda a pénzet, hanem mert a politikájával sikerült tartósítani a magyar gazdaság rossz termelékenységét (tömör gazdasági elemzések olvasható az egyébként DK-tag Bauer Tamás Facebook-oldalán).
Dobrev Klára pedig Orbán Viktorhoz hasonlót ígér – de három évvel a következő parlamenti választás előtt, amikor még a legelrugaszkodottabb ígéret időleges hatása is garantáltan elszáll a semmibe. (Jövő ilyenkor önkormányzati és EP-választások lesznek. Hogy milyen politikai tudatosságra vall ebből az alkalomból, három évvel későbbi országos kormányzást ígérve, a miniszterelnök ellen kampányolni, azt inkább nem elemzem.) És mindezt úgy, hogy nem áll rendelkezésére semennyi elszórható államháztartási pénz. Nem tudom, hogy a politikatörténetben valaha is följegyeztek-e ilyen kampányt.
Ahogy Karácsony akciója az eleve súlyos demokrácia-tudatlanságot erősíti meg, úgy Dobrevé a gazdaságról és a kormányzásról alkotott magyar tévképzeteket rögzíti még jobban. Eszerint a gazdaságban a legfőbb cselekvő alany az állam. Az állam pedig – itt jön be a sajátosan magyar politikai tudatlanság – egyenlő a központi végrehajtó hatalommal, azaz a kormánnyal, ami, ugye, a miniszterelnököt jelenti, és mindenható. Rossz kormány elveszi vagy nem aggya oda a pénzet, mert gonosz. Jó kormány pénzet ad, mert az a dolga, és megteheti, tehát meg kell tennie.
A Fidesz ellenzékből és visszamenőleg ezzel kampányolt a másik oldal ellen – most a másik oldal próbál így kampányolni Orbán Viktor ellen, hiszen egyszer már bevált. Látjuk is az eredményt.
Nem kell sokat gondolkozni rajt: ha ilyen kormánnyal szemben ilyen az ellenzék közpolitikai és gazdasági ajánlata, mennyi esélye van annak, hogy az országban valaha is tartósan szabadság és jólét lesz. A válasz egyetlen szó.
A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.