Mint aki halkan belesodródott

Létezhet-e, hogy Ukrajna egy NATO-tagállam ellen szervezkedik? – kérdezi Kovács Zolika Budapestről, annak kapcsán, hogy kiszivárgott iratok szerint felmerült az ukrán vezetés részéről a Barátság olajvezeték felrobbantása, tekintettel a barátság hiányára. E töprengést fogjuk segíteni most, ahogy erőnkből telik. Legegyszerűbb lenne rárobbantani Kovács Zolikára a Barátság vezetéket, és így verni a fejébe a tényeket, de a mi fegyverünk az édes anyanyelv.

Kormányunk magyar, sőt szittya szemmel nézi a világot, viszont Putyin seggéből. Eljátszhatjuk, hogy ártatlan járókelők vagyunk, de úgy látszik, nemcsak nekem áll össze a kép. Aki kezét-lábát törve vétózza a szankciókat, sőt azokra fogja a saját kudarcait, akik közismert háborús bűnösöket vetetnek le a listákról (amíg teheti), az a ruszkiknak dolgozik. Hazánk ebbe a háborúba belesodródott, jó reggelt. Magyarország legalább annyira hadviselő fél, mint az Ukrajnát támogató uniós államok – de mi az oroszokkal vagyunk. És ez nem maradt észrevétlen.

A megfontolás az lehetett emögött, hogy az oroszok agresszívek és erősek, ezért érdemes velük tartani. Orbán Viktor pont arra alapozta a stratégiát, hogy a civilizált világ nem fog bántani minket, semmi esetre se, úgyhogy nyaljunk azoknak, akiktől kitelik – és akikhez futhatunk, ha netán Európában nem lesz maradásunk.

Mármost ha mi az oroszokkal vagyunk, akkor Ukrajna az ellenségünk; mellesleg Lengyelország, Románia, Szlovákia, Csehország és az Egyesült Államok is – Zoli, add át gratulációmat a főnöknek, ilyen bravúrt rég sikerült összehoznia magyar politikusnak, lesz helye a törikönyvben. Mellesleg az említett államok annyi következménnyel szembesültek, hogy Medvegyev néha brummog valami otrombaságot, kiröhögik, és ennyi.

Ukrajna, amelyet a mi szövetségesünk bombáz, ágyúz és megszállva tart, természetesen minden eszközt felhasznál a védekezésre és az ellencsapásra. Nyilván felfigyelnek arra a csőre, amelyen keresztül az oroszok egyetlen európai bástyája szopikázza az olajat, és amely történetesen Ukrajnán halad keresztül.

Kedves olvasó, kedves Zolika! Nektek is megfordulna a fejetekben, hogy itt ez az ormótlan bunkó, aki minden lélegzetvételével ártani próbál nekünk az élethalálharcunk közepette, és mi még egy gombostűvel se szúrtunk vissza, pedig ez csak az erőből ért. Ideje lenne visszavágni, nehogy azt higgye, hogy nincs költsége az árulásának, nem igaz?

Mármost az olajvezeték felrobbantása valóban brutális csapás lenne Magyarországnak, és mindannyian megéreznénk a benzinárban, sőt benzinhiányban. Jókat vitatkoznánk arról, ki a felelős: Ukrajna, amely ezt tette velünk, vagy a saját kormányunk, amely belesodort a háborúba a vesztes oldalon. Van tapasztalatunk: erről ment a polémia a ferencvárosi óvóhelyeken is nyolcvan éve.

És mit tenne az évszázados zseni, aki ezt elintézte? Szaladna a NATO-hoz, hogy minket megtámadtak? Nos, a NATO már egyáltalán nem kíváncsi a magyarokra, mert ruszkicsicskákkal nem osztja meg sem a terveit, sem a titkait, pláne nem kéri ki a véleményüket. A NATO Ukrajna védelméért kötelezte el magát, mi pedig ellene, szóval gyakorlatilag kiléptünk. Ez a válasz, Zolika: igen, létezhet.

Akkor? Megmondjuk őket a Szovjetuniónak? Apu, verd meg, bántott! Egy sápadt, elkínzott orosz arc néz vissza ránk: ezen dolgoznak több mint egy éve, lelövették százötvenezer fiukat, elégették az egész hadsereget, és még csak most jön a nagy ruha. Rohadtul nem érnek rá nekünk szívességet tenni.

De nyugodjunk meg, stratégiai higgadtság! A Barátság olajvezeték áll, vidáman csörgedezik benne az életadó nedű. Kár lenne, ha történne vele valami. De nem történt. Eddig.

Nincs már sok dobásunk. Még egy-két mocskos háborús bűnöst kimenthetünk, még néhány bőrönd chipet leszállíthatnak a diplomatáink. Még előadhatjuk párszor itthon és a világban, hogy Oroszország legyőzhetetlen, és az ukránok mind nácik. Aztán ennek következménye lesz. Fél kézzel, könnyedén; a kercsi hídhoz képest rutinmunka. Elég csak nem védeni azt a csövet.

Ha ukrán lennék, már aláaknáztam volna azt a nyomorult csövet. Megérdemeljük. De nem ukrán vagyok, hanem magyar, tehát remélem erősen, hogy ez az utolsó figyelmeztetés hatni fog. Ezt büntetlenül nem lehet tovább csinálni. Belesodródtunk a háborúba, egy szál semmiben. Az olcsó olajért és a gázért. Nehogy úgy járjunk, mint a németek, akik mind egy szálig éhenfagytak, köztudottan.

Közeleg a záróra, már írják a számlát.

Egyszer nélkülünk megy a vonat tovább. Amit Magyarország művel a saját népével, az végül is a mi bajunk. Az ukrán háborúval viszont mások levesébe is beleköptünk. Barátaink már nincsenek. Nem, Zolika, senki nem jön megvédeni. A sírt, hol nemzet süllyed el, nem veszik népek körül. Van jobb programjuk. Például szart postázni a magyar nagykövetségeknek.

Igen, ez létezhet, Zoli. Velünk történik, épp most. Ez a gyermekkor vége. A magyar modell felnőtt. Már büntethető. Hát így pattogj, vékony a jég.