Hogyan lehet vége a háborúnak Ukrajnában?

Sz. Bíró Zoltán kötete, a Putyin háborúja június elején, az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg a Gondolat kiadó Progressz Könyvek sorozatában. A könyv nem a háború eseményeit követi nyomon, nem ezt tekinti elsődleges feladatának, bár azt is tárgyalja; a szerzőt sokkal inkább annak előzményei, okai, előkészítésének módjai, az orosz társadalom háborúra hangolása, az emlékezetpolitika eszközeivel való meggyőzése foglalkoztatja. Külön fejezet szól a háború orosz belpolitikai és gazdasági következményeiről is, vagyis a kötet olyan témákat mutat be, amelyek a napi hírekben egyáltalán nem, vagy csak mellékesen, a megértést segítő szélesebb kontextus nélkül bukkannak fel. Az alábbi cikk a 2023 áprilisában fennálló helyzetet és a háború lehetséges végkimenetelét tárgyalja. A kötet másik két fejezete a Qubiten itt és itt olvasható.

Nincs annál hálátlanabb feladat, mint a háború kilátásairól értekezni, miközben még javában tart. Ráadásul, amikor ezeket a sorokat írom, ha minden igaz, épp egy régóta várt ukrán ellentámadás előtt állunk, aminek eredményétől sok minden függ. Ha az ukránoknak sikerülne nagy területeket visszaszerezniük, azzal nemcsak katonai sikert érnének el, hanem politikai eredményt is. A jelentős területszerzés ugyanis megerősíthetné az ukránok kitartását, harci kedvét, ahogy nyugati szövetségeseiket is abban, hogy érdemes a megtámadott országot támogatni, mert az nemcsak jó ügyet szolgál, de egyben eredményes is.

Mi az, ami ismert a háború tizennegyedik hónapjában?

Tudjuk, hogy az orosz agresszornak sikerült a 2014-ben megszerzett ukrán területekhez, amik Ukrajna összterületének 7 százalékát tették ki, 2022 áprilisára további 15 százaléknyi területet szereznie. Az ukránok tavaly kora ősszel azonban visszavették ennek egy részét, így ma – 2023 áprilisában – az oroszok Ukrajna területének 17 százalékát tartják megszállva. Szakértői becslések szerint a háború korai szakaszában a támadók napi 20-30 ezer tüzérségi lőszert használtak el, miközben az ukránok alig hatezret. 2023 tavaszára az oroszok napi lőszerhasználata 10 ezerre csökkent, míg az ukránoké háromezerre.

Az ukrán költségvetés hiánya 2022 decemberéig folyamatosan nőtt, ami háborús körülmények között aligha meglepő. A büdzsé hiánya ekkorra elérte a 241 milliárd hrivnyát, ami mintegy 7,5 milliárd dollárnak felel meg. Négy hónappal később ez lecsökkent 145 milliárd hrivnyára, vagyis 3,9 milliárd dollárra. Abban, hogy a költségvetés 2022-ben nem omlott össze, fontos szerepet játszott a Nyugat pénzügyi segítsége, ami havi 2,5-3 milliárd eurót tett ki. Az infláció, ami a háború előtti évben 6 százalékos volt, a háború hírére rövid időn belül felszaladt 10-12 százalékra, majd 2023 elején egészen 27 százalékra nőtt, hogy ezt követően elkezdjen lassan csökkenni. Áprilisban már 25 százalék alá szállt a pénzromlás mértéke. Az ukrán külkereskedelem is megérezte a háborút, ami nem is csoda, látva az agresszorok által elkövetett kiterjedt pusztítást. A gazdaság teljesítménye jelentősen visszaesett. A recesszió 2022-ben – a várakozásokkal szemben – „csak” 25,5 százalékos volt. Igaz, az utolsó negyedévben, amikor már megmutatkoztak az ország energiarendszere ellen végrehajtott szisztematikus orosz támadások következményei, annak mértéke már felfutott 34,4 százalékra. Az ország külkereskedelmi mérlege ugyan továbbra is hiányt mutat, ám az 2023 áprilisában már nem volt több 2 milliárd dollárnál.

A háború miatt nagyon sok ember volt kénytelen elhagyni lakhelyét. 2023 tavaszán mintegy 5,4 millió belső menekültet tartanak számon. Ők azok, akik Ukrajnán belül kerestek állandó otthonuknál biztonságosabb lakhelyet. Számuk 2022 júniusában még 8 millió volt, ami azóta részben azért csökkent, mert egy részük külföldre távozott, míg egy másik részük visszatért eredeti otthonába. Mindeközben az ország határain kívül 8,2 millió ukránt tartanak számon. Ebből 5,3 millióan valamelyik európai országban nyertek menedéket, míg közel 3 millióan – önként vagy kényszerből – Oroszországba vagy kisebb részt Beloruszba távoztak. Az OECD becslése szerint egy menekült befogadásának és egyévi támogatásának költsége Európában legkevesebb 10 ezer euró, de inkább több, ami azt jelenti, hogy az európai államok 2022 nyarától 2023 áprilisáig több mint 40 milliárd eurót költöttek erre. Ez nagyságrendekkel több, mint amit erre a célra az Egyesült Államok és Kanada eddig kiadott.

Washington legfőképp fegyverszállításaival nyújt jelentős segítséget a harcoló Ukrajnának. Ez a segítség összemérhető az Egyesült Államok II. világháború idején a „kölcsönbérleti törvény”, a Lend Lease Act keretében a Szovjetuniónak nyújtott támogatás nagyságával. Annak éves értéke mai dollárba átszámítva mintegy 40 milliárd dollár volt. Az ukrajnai háború első évében Washington ennél nagyobb pénzügyi és haditechnikai segítséget nyújtott Kijevnek.

A háború emberek tízezreinek életét oltotta ki. Mindkét oldal hadititokként kezeli veszteségeit, ezért nincsenek megbízható adataink pontos nagyságukról. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy orosz és ukrán oldalon egyaránt több tízezer katona esett el már eddig is, és alighanem a polgári lakosság vesztesége sem ezrekben mérhető.

Hogyan lehet vége a háborúnak?

Noha a háború kimeneteléről egyelőre semmi bizonyosat nem lehet állítani, az valószínűnek tűnik, hogy három körülmény, illetve azok kombinációja fogja meghatározni, hogy mikor és milyen feltételek mellett zárul le.

Először is, nyilván függ attól, hogy fennmarad-e az ukránok kitartása. Nem tudjuk, és lehetetlen is ezt előre jelezni, hogy az az eddig is elszenvedett sok-sok veszteség egy ponton megtöri-e őket, vagy épp ellenkezőleg, a háború borzalmai, az agresszor egyre brutálisabb fellépése csak megerősíti őket abban, hogy ki kell tartaniuk, és vissza kell szerezniük elvesztett területeiket.

A másik körülmény, aminek döntő szerepe lesz abban, hogy meddig tart a háború, és mi lesz a végkifejlete, a Nyugat sokrétű támogatása. Ha ez a támogatás fönnmarad, netán tovább nő, akkor Oroszországnak nemcsak arra nem lesz esélye, hogy újabb területeket foglaljon el, de még arra sem, hogy a 2022 februárjától megszerzett ukrán megyéket megtartsa. Moszkva nyilván abban bízik, hogy a nyugati társadalmak és kormányok egy idő után belefáradnak Ukrajna támogatásába, és segítségük mértéke elkezd csökkenni. Ha ez a folyamat elindul, Kijev egyre nehezebb helyzetbe kerül, és kitartása ellenére is arra kényszerülhet, hogy feladja a harcot: területi engedmények árán kénytelen lesz fegyverszüneti megállapodást kötni. Egyelőre nincs komoly jele annak, hogy a Nyugat felhagyni készülne Ukrajna támogatásával, de senki nem lát a jövőbe, ezért nem lehet kizárni ezt a lehetőséget sem, még akkor sem, ha tudjuk, hogy a segítség megszűnte nemcsak Ukrajna, de a Nyugat vereségét is jelentené. Ez azonban egyben egy olyan világ születéséhez vezetne – ha már nem született meg korábban is –, ahol a szabályok által nem korlátozott erőnek sokkal nagyobb szerepe lenne, mint eddig, és ahol az agresszornak nem kellene félnie attól, hogy tetteiért bűnhődnie kell.

Harmadrészt sok függ attól is, hogy mi történik Oroszországban. Belátja-e a jelenlegi politikai vezetés, hogy súlyos hibát követett el, és felhagy a háborúval? Vagy akadnak-e majd esetleg olyanok, mindenekelőtt a hatalmi eliten belül, akik nemcsak hibának és bűnnek tartják a háborút, de mernek tenni is annak érdekében, hogy az minél hamarabb befejeződjék, akár azon az áron is, hogy elmozdítják posztjukról a Kreml háborúpárti urait? Ez éppúgy megjósolhatatlan, mint az ukránok kitartása és a nyugati segítség alakulása.

Az azonban látszik, hogy Oroszország egyelőre finanszírozni tudja a háborút. Ebben közrejátszik az is, hogy az Európai Unió országai minden igyekezetük ellenére még 2023-ban is az orosz energiahordozók jelentős vásárlói maradnak. A brüsszeli Bruegel Központ számításai szerint a háború második évében az EU-tagállamok 14-69 milliárd dollár értékben fognak Oroszországtól kőolajat, földgázt és kőszenet vásárolni. E folyosó felső határa épp akkora, mint amekkora a Nyugat által eddig nyújtott haditechnikai segítség volt. A Kieli Egyetem Világgazdasági Intézete szerint a háború első évében a „kollektív Nyugat”, vagyis az Egyesült Államok és szövetségesei ekkora értékben szállítottak fegyvert és egyéb hadi felszerelést Ukrajnának. A helyzetet bonyolítja, hogy még abban az esetben is, ha az Európai Unió országai csökkentik oroszországi kőolajvásárlásaikat, mint ahogyan teszik is, Moszkva ázsiai piacok felé tudja a fölöslegessé vált kőolaj egy részét irányítani – amit nem tud megtenni a földgázzal, mert nincsenek meg ehhez a megfelelő szállítási kapacitásai –, vagyis az európaiak kőolajra vonatkozó büntetőintézkedései érdemben nem vágják vissza Oroszország bevételeit. Európa egyelőre az orosz földgázról sem tud teljesen lemondani, vagyis Moszkvának – még ha a korábbiaknál kisebb mértékben is – továbbra is lesznek az európai gázeladásokból származó bevételei.

Az is látszik, hogy az eddig elrendelt büntetőintézkedések aligha bővíthetők tovább: nincs már olyan újabb terület, ahol érdemi szankciókkal lehetne Oroszországot sújtani. Következésképpen csak a kőolaj árának alakulása az az egyedüli tényező, ami rövid távon befolyásolni tudja az orosz gazdaság és költségvetés helyzetét. Ezért is tűnt a Nyugat szemében kifejezetten barátságtalan lépésnek az OPEC+ néhány tagállamának az a döntése, hogy napi 1,6 millió hordóval csökkentik kőolaj-kitermelésüket, és ezzel közreműködnek az ár felhajtásában, ami jelentős mértékben járul hozzá ahhoz, hogy Putyin folytatni tudja Ukrajna elleni háborúját, és hosszabb időn át ellen tudjon állni a nyugati szankcióknak. Az EU országai paradox módon 2022-ben minden korábbinál többet – csaknem 140 milliárd eurót – fizettek Oroszországnak energiahordozóiért (83 milliárdot a kőolajért, 53 milliárdot a földgázért és 3 milliárdot a kőszénért). Ez épp 17 milliárd euróval volt több, mint 2021-ben. A járvány évében, vagyis 2020-ban a tagállamok csak 68 milliárd euróért vettek energiahordozókat Oroszországtól, 2023-ban pedig a Bruegel Központ szerint az a legvalószínűbb, hogy mindössze 29 milliárd eurót fizetnek majd az orosz energiáért, vagyis Európa egyre kevésbé finanszírozza Putyin háborúját. Az is joggal feltételezhető, hogy a 2022-ben történelmi csúcsot döntő orosz külkereskedelmi többlet (284 milliárd dollár) jó ideig nem fog megismétlődni. Ugyanakkor Moszkva arra még évekig számíthat, hogy a kereskedelmi szaldó többlete 100 milliárd dollár körül alakul majd, vagyis a háború orosz folytatásának még néhány évig nem lesz pénzügyi akadálya.

De egyelőre az sem látszik, hogy a folytatásnak társadalmi akadályai lennének. Ha hinni lehet a legutolsó, 2023 áprilisában végzett közvélemény-kutatások eredményeinek, az Ukrajna ellen folyó háború a Kreml kezében továbbra is afféle univerzális eszközként szolgál a szociális és gazdasági problémák megoldására, vagy legalábbis elfedésére, illetve más, „nem materiális ösztönzőkkel” való kompenzálására. Ahogyan 2014-ben a Krím annektálása, majd a Kelet-Ukrajnában zajló háború, úgy a 2022 februárjában indított átfogó támadás is jelentősen megnövelte az oroszok önbecsülését és önértékelését. A nyílt és átfogó Ukrajna elleni háború tizennegyedik hónapjában a megkérdezett oroszok jóval nagyobb arányban tartják hazájukat fejlett, gazdag és szabad országnak, mint tartották a háború megkezdése előtt. Mindeközben valamivel visszafogottabb és a valósághoz közelebb álló az ítéletük saját anyagi helyzetüket illetően. Az efféle anomália, mint amilyen a „krími szindróma” is volt, csak átmenetinek tűnik, de akár évekig is fennmaradhat. Ez történt 2014 után is, mert a hatalom iránti rajongás egészen 2018 elejéig kitartott. Akkor azonban elkezdett csökkeni, és a közvélemény viszonya a Kremlhez ismét egyre kritikusabbá vált. Ugyanakkor fontos különbség, hogy a 2014–2015-ös „első ukrán háború” szociális árát az orosz társadalom lényegében nem érezte meg, mert ez az ár jelentéktelen volt. De nem ez a helyzet a 2022-es „második ukrán háborúval”. Az utóbbi árát, ami egyre csak nő, a lakosság nagyon is meg fogja érezni, sőt, részben már ma is érzi, ahogy a hatalom egyre nagyobb erővel rá nehezedő elnyomását is.

Hogyan születhet igazságos béke?

Egyelőre tehát nem látjuk, és nem tudjuk – mert túl sok tényezőtől függ –, hogy mikor és miképpen fog befejeződni a háború. Annyi azonban bizonyos, hogy igazságos béke csak akkor születhet, ha Ukrajna teljes egészében visszanyeri területeit és szuverenitását. De mi lesz erre a garancia? Egy újabb nemzetközi megállapodás, immár a hatodik, amiben Moszkva ígéretet tesz arra, hogy tiszteletben tartja szomszédja határait és területi integritását? Sokan kételkednek abban, hogy ez önmagában elég garancia lenne arra, hogy ezentúl Ukrajna békében és biztonságban élhessen. Vannak, akik ilyen biztosítékot csak abban látnának, ha Oroszország stratégiai súlyú vereséget szenvedne, olyan vereséget, ami hosszú időre megfosztaná Moszkvát attól a képességétől, hogy hasonló kalandokra szánja el magát. De lehet-e stratégiai vereséget mérni egy olyan államra, amelyik nukleáris nagyhatalom? Ám ha még lehetne is, mit lehet kezdeni az orosz társadalomnak azzal a részével, amelyiknek meggyőződése, hogy ez a háború igazságos és honvédő? Ki fogja meggyőzni őket arról, hogy ez nem így van?