KGI

A csatakiáltást már hetek, talán hónapok óta forgatják, próbálgatják, fel-felküldik mint valami tesztléggömböt, és most a CPAC Hungary megnyitóján Orbán Viktor elharsogta angolul (magyarul nem hangzik annyira jól): „No migration! No gender! No war!”

A hármas jelszó szemérmetlen kreténsége (no brain) és szemérmetlen cinizmusa (no heart) hamisítatlanul magyar; az Óz, a nagy varázsló triójából még a Gyáva Oroszlán hiányzik (no courage), azzal lenne teljes a nemzetkarakter. Dehát ez az esemény nemzetközi volt, és Orbán nemzetközi publikumhoz szólt, a kérdés az, hogy mit akart ezúttal elérni.

Mielőtt válaszolni próbálnánk a kérdésre, nézzünk meg, hogy ezekkel a jelszavakkal és a bennük összefoglalt politikával mit akar elérni a saját honában. Természetesen – a valóságban – nem olyan országot akar, amelyet ezek a veszélyek nem fenyegetnek, ilyen veszélyek ugyanis magyar vonatkozásban nem léteznek.

Magyarország nem migrációs célpont – még az ukrán menekültek is, akiket állítólag hazánk történetének legnagyobb humanitárius akciójával fogad a kormány (milyen lehetett a többi?) nagy többségükben gyorsan továbbmennek.

A gender magyarul társadalmi nem, azaz a nemi identitás a társadalmi és kulturális, nem a biológiai különbségek felől nézve – olyan ország nincs, ahol ezek a társadalmi és kulturális különbségek hiányoznak. A magyar uralmi elit rövidítésnyelvén persze nem ezt jelenti, hanem az LMBTQ jogvédelmet és emancipációs küzdelmet, gondosan egybemosva a homoszexuális pedofíliával és a gyermekek átoperálásával. A magyar gyermekeket azonban nem ez veszélyezteti tömegesen és súlyosan, hanem a lerohasztott közoktatás gyalázatos állapota és a lerohasztókat védelmező hatósági erőszak.

Végül: Magyarországon se közel, se távol nincs háborús veszély. A békepártiság ez esetben azt jelenti, hogy a magyar kormányzat látványosan szembefordul a nyugati konszenzussal, és nem hajlandó fegyverrel támogatni az agresszió ellen védekező Ukrajnát, ellenkezőleg, azt hangoztatja, hogy a megtámadott országnak azonnal kapitulálnia kéne (még mielőtt ellenoffenzívába kezdene).

Másfelől a magyar kormányzat pofákat vág az Oroszország elleni szankciókhoz, bár minden csomagot megszavaz (kivétel, mondjuk, a lobbizás a háborúpárti Kirill pátriárka, vagyis Gungyajev, KGB -ügynök kitiltásának megakadályozásért – őt a Karmelita és környéke valamiért különösen a szívébe zárta). Ezeknek a propagandacselekményeknek közvetlen, látható haszna csak egy van: hogy Putyin nem haragszik Orbánra, ellenben a hű médiája dicséri mint nyugatellenes lázadót.

A közvetett haszon persze több és általánosabb. A hármas jelszóban az utóbbi évek három nagy agitprop kampányára ismerünk: a migránsozásra, a civilek elleni harcra és a tavalyi választási kampány homofób jelszavaira, valamint – szintén a választási hadjáratból – arra az ajándékba kapott szlogenre, hogy a ellenzék, a „baloldal” háborúba akarja vinni az országot.

E kampányok közös sajátossága, hogy a) érdes viszonyban vannak a valósággal, b) nincs közük az ország igaz, belső problémáihoz, amivel a kormánynak (és a politikai ellenzéknek) foglalkozni kellene. Kiválasztanak egy külső ellenséget (sötétebb bőrű migránsok, „progresszív liberálisok”, főleg Soros; ukránok, EU), akinek idehaza e logika szerint legföljebb szövetségesei lehetnek; megindítják ellenük a harcot, és a saját maguk által meghatározott játszmában, mivel leuralták a kommunikációs teret, csak nyerhetnek.

Más kérdés, hogy a liberalizmus manapság identitászavarban szenved, és a szabadság helyett mindennemű kisebbség mindenfajta sérelmének tökéletes elkerülése az eszménye. Ám ez nem változtat azon, hogy a kamu ideológiai hadviseléssel simán eltelik az idő a következő ilyen kampányig, nem kell hagyományos szabályokat betartva politizálni, nem kell kormányozni, az elit minden energiáját a hatalomkoncentrációra és a vagyonfelhamozásra fordíthatja.

Amúgy ezzel harmonizál a beszédben és a CPAC Hungary megrendezésében érvényesülő nemzetközi politika. Orbán nagyon megdicséri „barátját”, Andrej Babišt, Václav Klaust, a szlovén Janez Janšát, amiből arra következtethetnénk, hogy a Korrupt Gazemberek Internacionáléjának (KGI) megalapítása a célja, s további előny, ha az illető bukott, korrupt gazember. (Nem tudom, hogy a macedón börtön elől belarusz segédlettel kimenkített Gruevszki ott volt-e a díszvendégek között. Szlovákiából Milan Krajniakot látták szívesen, ez nyilván mond valamit a Paraméter olvasóinak.)

De persze Orbán nagyobb tétben játszik: az igazi főszereplő Donald Trump, az ő visszatérésére fogad. Miniszterelnökünk előtt az összes zseton, az egyszerű adóalanyok/választópolgárok távcsővel, a modernebbek TikTokon figyelhetik a kezét. Akik szabadságra vágynak, azok számára így is, úgy is elveszett. Kérdés, hogy Magyarországon még hányan vágynak szabadságra.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.