ÁllatVanBent

Ki akar törni, és a falakat megpróbálja szétfeszíteni, de azok feszítik ki őt, és ott marad ebben a megfeszítettségben, ebben a kifeszítettségben, és nem marad neki más, mint üvölteni, és most már örökké csak a megfeszítettsége és az üvöltése ő, minden, ami volt, már nincs, minden, ami lenne, az nem lesz, így hát számára az sincs, ami van. Beleterítették ebbe a pillanatba, de az előzőből meg a következőből kizárták, így hát üvölt egyetlen üvöltésben, kizárva az időből, bezárva egy térbe, amelyet nem rá méreteztek, mert ez a baj, a tér, hogy ehhez a térhez neki nincs köze, az égadtavilágon semmi köze nincs ehhez a struktúrához, ezekhez a perspektívákhoz, ezek a struktúrák, ezek a  perspektívák nem alkalmasak arra, hogy létezni tudjon bennük, így hát nem is létezik, csak üvölt, és az üvöltés nem azonos a létezéssel, épp ellenkezőleg, az, az üvöltés a kétségbeesés, a ráébredés elmondhatatlanul szörnyű esete, mikor is az erre ítélt rájön, hogy ő a létezésből ki van zárva, s már nincs visszaút, ha volt egyáltalán odavezető, csapdába fogták, nincs menekülés, fáj minden, fáj az az egy, ami van még, a tény, hogy idekerült, ebbe a nem ráméretezett térbe, és üvölt, és azt üvölti, hogy ki akarok törni, és a falakat megpróbálom szétfeszíteni, de azok feszítenek ki engem, és ott maradok ebben a megfeszítettségben, ebben a kifeszítettségben, és nem marad számomra más, mint üvölteni, és most már örökké csak a megfeszítettségem és az üvöltésem vagyok, minden, ami számomra volt, már nincsen, minden, ami számomra lenne, az nem lesz, így hát nekem az sincs, ami van. Beleterítettek ebbe a pillanatba, de az előzőből meg a következőből kizártak, így hát üvöltök egyetlen üvöltésben, kizárva az időből, bezárva egy térbe, amelyet nem rám méreteztek, mert ez a baj, a tér, hogy ehhez a térhez nekem nincs közöm, az égadtavilágon semmi közöm nincs ehhez a struktúrához, ezekhez a perspektívákhoz, ez a struktúra, ezek a perspektívák ugyanis nem alkalmasak arra, hogy létezni tudjam, bennük, így hát nem is létezem, csak üvöltök, és az üvöltés nem azonos a létezéssel, épp ellenkezőleg, az, az üvöltés a kétségbeesés, a ráébredés elmondhatatlanul szörnyű esete, mikor is az erre ítélt rájön, hogy én, hogy ő a létezésből ki van zárva, s már nincs visszaút, ha volt egyáltalán odavezető, csapdába fogták, nincs menekülés, fáj minden, fáj az az egy, ami van még, a tény, hogy idekerült, ebbe a nem ráméretezett térbe és struktúrába és perspektívák közé, és az ilyen csak üvölt és üvölt, és ezt üvölti, pontosan ezt.