Molotov, áldással

A magyarországi pápalátogatás előestéjén a Sándorpalota.hu oldal rövid közleményben tudatta, hogy „a köztársasági elnök mások mellett kegyelmet adott a Hunnia-perként ismertté vált ügyben jogerősen elítélteknek is, akik esetében a szabadságvesztés felfüggesztéséről döntött”.

Azaz kiengedték a börtönből Budaházy Györgyöt és társait, akiknek a lelkén többek között két miniszter háza elleni Molotov-koktélos, egy miniszter háza elleni lőfegyveres támadás, akkori kormánypártok irodáinak felgyújtása, egy volt szocialista pártalelnök megveretése vasrudakkal, hat parlamenti képviselő elleni gyújtogatásos támadás, melegbárok és egy antiszemita telefonokkal megsorozott jegyiroda felgyújtása, egy robbantásos merényletsorozat szárad.

Az elsőrendű vádlottat 2022-ben, a második (megismételt) elsőfokú eljárásban tizenhét év fegyházra ítélték, ezt idén márciusban, másfél hónappal az elnöki kegyelem előtt hat évre mérsékelték; különben ekkor adta be a védelem a kegyelmi kérvényt, amit most a Sándor-palota most az egyházfő tiszteletére pozitívan bírált el.

Én meg nem értem, első fokon hogyan nézhetett ennyire mellé a jognak a bíróság, amennyiben első fokon nézett mellé; vagy mi változott meg ennyire tizenkét hónap alatt az elsőfokú eljáráshoz képest; magyarázat a másodfokú ítéletre sincs.

Terroristákat ezenfelül nem szoktak félidőben kegyelemben részesíteni, de hát ahány ház, annyi szokás. Annál is kevésbé szokták a bűnbánat semmi jelét nem mutató, ellenben lóháton peckeskedő terroristákat kegyelemben részesíteni, mert a társadalomra való veszélyességük nem szűnt meg.

Már ahol ez szempont. Magyarországon ugyanis nem az. A miniszterelnök irodája előtt tüntető maroknyi diák veszélyes, úgyhogy könnygázzal kell lefújni – a jogerősen elítélt terrorista nem. Természetesen a maroknyi diák sem veszélyes, ha csak azt nézzük, hogy Magyarországon az uralmi elit szemszögéből nincs társadalom. Az elit van, meg a potenciális szavazói, akiket a külvilág ránk kényszerített rigolyái miatt négyévenként választás címén hűségnyilatkozatra kell ösztökélni.

Illetve nem létezik olyan tág csoport, amelynek minden felnőtt és a felnőttséghez közeledő magyar állampolgár a tagja volna, nevezzük akár társadalomnak, akár „köz”-nek, akár politeiának, akár nemzetnek.

Magyarországon nincs nemzetbiztonság, ugyanis az uralmi elit szemszögéből nincs nemzet. Az, amit nemzetbiztonsági apparátusnak neveznek, nem a nemzetet, annak szuverenitását fenyegető orosz titkosügynökökkel és kínai elektronikus hírszerzéssel foglalkozik, nem is azzal, hogy terroristák ne gyújtogathassanak, ami pedig a dolga lenne. Hanem Orbán fogadott politikai családjának közérdekű adatait és lelki nyugalmát óvja a köztől, például arról gondoskodik, hogy a Szijjártó külminisztert Orbán másodfokú kilensének luxusjachtján lefotózó (és amúgy Pegasus kémszoftverrel megfigyelt) riporter ne kerülhessen a pápa közelébe.

Nehogy valaki félreértse: Novák Katalin, az úgynevezett köztársasági elnök nem valami politikai, jogászi vagy nemzetbiztonsági agytröszt tanácsára és nem is saját erkölcsi érzékére, a lelkiismeret „halk és szelíd szavára” hallgatva részesített amnesztiában a közveszélyes posztnyilas bűnelkövetőket, mivel neki magának nincs tényleges döntési hatalma.

Csak azt a szerepet alakítja, amit Orbán Viktor osztott rá: ha például elutazik Ukrajnába, és elemi emberi érzésről tanúskodó gesztusokat tesz, az azt jelenti, hogy Orbán tisztában van azzal, milyen embertelen a saját Ukrajna-politikája, de személyes érdeke, hogy nem változtasson rajta, mert belpolitikailag a populáris ukránutálat miatt kifizetődő és külpolitikailag a Putyintól való függés miatt kikerülhetetlen. Novák azt a szerepet kapta, hogy viselkedjen úgy, mint egy ember. Legyen már valami alibiféle. Ahogy most azt a feladatot kapta, hogy bírálja felül még a szolgalelkű ítélőtábla enyhe ítéletét is, mivelhogy ehhez Orbánnak papíron nincs joga.

Hogy utóbbinak mi a célja ezzel a lépéssel, amit Novákkal hajtatott végre, hadd égjen rá, arról csak spekulálni lehet. Az biztos, hogy akinek mostantól indokolt a saját személyi és vagyoni biztonságát féltenie, az nem Orbán és köre. Talán válasz volt arra, hogy a tüntetések fizikailag elértek a Karmelitáig, és emögött az ő logikájuk szerint csakis Gyurcsány lehet, tehát Gyurcsányéknak válaszoltak. De ez csak feltevés, nem látok a fejükbe.

Mindenesetre a 2007–2009-es merényletsorozat politikus célpontjai szocialisták és szabaddemokraták voltak – Orbánnak éppígy ellenségei, tehát miért lenne bűn ebből a szemszögből a megfélemlítésük? A homofób akciók pedig csak megelőlegezték az állami homofób politikát.

Igen nagy az átfedés a hungaristák ellenségei és a jelenlegi uralmi elit kiszemelt ellenségei között, ilyen értelemben hasznosak, mert egyfelől nyíltan az ösztönökre tudnak apellálni, míg Magyarország Kormányának mindent jogi nyelvezetbe és álerkölcsi-álkeresztény rizsába kell csomagolnia; másfelől a hunniások cselekedni is gátlástalanul cselekedhetnek, míg Orbánék kénytelenek adni az alapvető formaságokra, és a gátlástalan cselekvéssel járó jogi kockázat, bár folyamatosan csökken,, túl sok energiájukat köthené le, ha esetleg nincs szerencséjük.

Az amnesztiával nyilvánvalóan lekötelezték a terroristákat; hogy mire számítanak cserébe, azt nem az én dolgom találgatni. Mindegy is. Diadalmaskodott a keresztény erkölcs, a Szentatya látogatásának örömére közhírré tétetett, hogy Orbán ellenfeleinek házára nyugodtan lehet Molotov-koktélt dobni stb. Mostantól így élünk, ez a játszma elveszett.

A szerző az Élet és Irodalom (Budapest) rovatvezetője.