Hazugék

Egy teljes hétig tartott a polémia: hirdetett-e úgynevezett békemenetet a pápalátogatás alkalmából az egyik állandó szervező, vagy sem. Több kommentár szerint igen, de valószínű, hogy nem, ő csak annyit mondott, jöjjön mindenki a Kossuth térre, Ferenc pápa miséjére. Igaz, hozzátette: „Legyen ez egy békemenet. (…) És mert egyre többen keresnek minket az elmúlt hetekben, hónapokban, hogy mikor tartunk békemenetet, mert elviselhetetlen mindaz, ami történik velünk szemben – akár a szeretve tisztelt szövetségeseinket nézzük, akár a hazai ellenzéket –, tartsunk már egy békemenetet.”

Hogy ez a menetügy miként puffadhat napokig, az a szerencsétlen ország szerencsétlen sorsának egyszer majd föltétlen megválaszolandó kérdése, de tény, hogy napokig téma volt, mígnem aztán a legautentikusabb személy egy héttel később megválaszolta: „Már az összes hülye megírta, hogy békemenetet hirdettem a pápai misére” – jegyezte meg blogbejegyzésében Bayer Zsolt. „Ebből lettek az üvöltő címek, miszerint én békemenetet hirdettem. Nem hirdettem” – írta, és pontosított: „amúgy a balos-libernyák sajtómunkások célja ezzel nyilvánvaló: végre így tudnak egy kis zavart, némi értetlenséget, netán feszültséget gerjeszteni a pápalátogatás kapcsán”.

De mi is az a békemenet? Az esemény maga egy nagy vonulás, amit a Civil Összefogás Fórum (CÖF) nevű cég szervez. A máig nem tudni pontosan, milyen pénzen a fővárosba buszoztatott emberek kiszállnak a Hősök terén, ami ezen a napon ilyenformán hevenyészett buszpályaudvarrá alakul, majd a tömeg megindul a központ felé. Többnyire ún. üzeneteket fogalmaznak meg Brüsszelnek és, amint egyik vezetőjük legutóbb kifejtette, a „hazánkban lébecoló ellenzéknek”. (Ugyan hol lébecolna az ellenzék, ha nem a hazában?) Brüsszelnek címezve pedig többnyire arra figyelmeztetnek: a magyar jogállamiság a magyar demokrácián nyugszik, és visszautasítják a népfelség elvén ejtett sebeket. (Az ország ellen folyamatban lévő eljárások száma momentán 61.) A Civil Összefogás Fórumának már az elnevezése is pont olyan hazug, mint az az évekig hangoztatott, de aztán megbukott blöff, hogy a szervezet tagjainak befizetéseiből tartja el magát: csak a Villamosművektől félmilliárdot kaszált. Volt úgy, hogy a független szervezet már szerveződő menetét Kövér László személyes rosszallására hallgatva fújták le: most nincs szükség a békemenetre – mondta a házelnök, és másnap már a szervezők szerint sem volt. A menet szokásos élképe beszédes. A filmrendezővé föltámogatott rádióriporter, a köpönyeggel jól bíró főszerkesztő, a szocialista–szabaddemokrata világban a baloldali sajtót végighaknizó, momentán trágárkodásban piacvezető publicista mellett újabban Győzike feszít, és a hazai rockszakma pocakosodó lázadói Nagy Ferótól Pataky Attiláig. Most tehát azért keresik föl a CÖF-ös vezetőket, mert amint vezetőjük kifejtette, „elviselhetetlen mindaz, ami történik velünk szemben”.

Nem tudni, mi történik velük szemben, hacsak nem arra az erősödő felháborodásra gondol, amit a társadalom jelentős hányada a rossz és hazug politika miatt érez, a tanárok érdekeinek semmibevétele és az orvosok ellen hozott jogszabályok, mindezeken túl a nyomasztó korrupció és a még nyomasztóbb infláció miatti tiltakozásra. A fölsoroltak ellen kellene békemenet. Az aztán rendezné az ország mostani állapotát.

Amúgy az a gondolat, hogy bármilyen gazdasági probléma leküzdhető társadalmi tömegmozgalommal, utoljára a Kádár-korszakban fordult elő, annak is a legsötétebb időszakában, a hatvanas években, de már az sem egyszerű jövés-menés: a munkaverseny-mozgalomra gondolok. Szörnyű volt, értelmetlen, a legtöbb helyen arra jó, hogy az amúgy eladhatatlan termékből további eladhatatlan termékmennyiséget készleteztek föl, de csörömpöltek a gépek, hangoskodtak a művezetők, jártak a buszok – hova, ki tudja? –, az anyagbeszerzők pedig délelőttönként a Mátra mozi jótékony sötétjében, ölbe ejtett aktatáskával Gojko Mitićet néztek. A munkás köznapok.

Időközben a CÖF felnőtt a feladatához, ez kétségtelen: mára a kormányzó párt- és állami hazugságstruktúra fontos tartozéka. Az ország vezetői hivatkoznak rá, 2012-ben Polgári Magyarországért Díjat kapott. A legemlékezetesebb zagyvalékot azonban mégiscsak az újabban ellenzéki pajzsra emelt Matolcsy György adta elő még 2011-ben egy fórumon. Londonban egy asztalnál ülve banki kollégái azt mondták neki: „Ti, magyarok a leleményes, magyaros gazdaságpolitikátokkal mindig kicsúsztok a kezeink közül” – tudósított akkor az Index.  Aztán 2011-ben még sok asztalnál ült, New Yorkban, Párizsban és Milánóban például, ezekről így mesélt egy fórumon: „2010-ben szinte csődben voltunk. A 2011-es költségvetési többlet láttán New Yorkban, Párizsban és Milánóban külföldi kollégáim nem hittek a szemüknek.” Ez volt a „költségvetési trendforduló”. Matolcsy úgy tájékoztatta őket, „ehhez kellett egy program, egy miniszterelnök, na és egy békemenet”. Azért lefordítanám a költségvetési trendfordulót: lenyúlták a nyugdíjpénztárt. Ezt ma már minden asztalnál pontosan tudják.

Ez az ország úgy viselkedik, mintha egyenesen az ő életföltétele volna az a hazugság, mely pedig csak az ő mai urainak életföltétele. Az országnak hazudnak a kormányzói, s az ország azt hazudja vissza, hogy rendben van. Az ország kéjesen, álmosan nyújtózik egyet, s kinyújtja kezét-lábát: tessék.

Ezt az utolsó bekezdést, ezt a három mondatot nem én találtam ki, Ady Endre írta 1908-ban, a Budapesti Naplóban. Az a címe: A hazugok országa.