139. 10

139.1.0. „Anulu, áká luke tengusztizu ámu sumu deta páncélautó!”

(Mama in: Chi trova un amico trova un tesoro; 1981, r.: Segio Corbucci)

139.1.1. Két (Orbán-magyarul: kettő) nap múlva, szonbatutt lesz éppen idestova tizedszáz esztendeje, hogy felsírt a Magyar Jeti Zrt. zászlóshajója, a négyes-négyes-négyes-pont-hu online internetes hírportál.

(Itt – hol másutt? – jegyezném meg, hogy bár a portál szó elterjesztésében – a honlap, ottlap, webkikötő, miegyéb helyett – annak idején , 1998–99-2000 táján kulcsszerepet játsztam volt ugyan a magam szerénytelen eszközeivel, de jó ideje kiütéseim támadnak a portálozástól, pláne, hogy minden szirre-szarra használjuk már az eredetileg a Yahoo-szerű, mindenféle fontos webes szolgáltatásokat integráló oldalakra kitalált szagkifejezést. A 444 helyes megszólítása tehát újság. Orbánisták persze használhatják továbbra is a Soros-blogot, legalább könnyebb őket felismerni.)

139.1.2. Tízévesek lettünk tehát. Jövőre fölső tagozat. Franc se gondolta volna.

Mert már az az indulás is alig jött össze, az elsők között találtuk szembe magunkat az új (akkor még nem ismert mértékben autokraturisztikus) rendszer sajtópiaci kontrollmódszereivel, és azt ugyan végül nem akadályozták meg, hogy lehessen 444, de éppen annyi akadály gördült elénk, mögénk, ránk titokzatos módon, hogy ne sok esélyünk maradjon nagy és erős, pláne a hátrahagyott Indexéhez hasonló méretű és diverzitású közönséget elérni képes médiákumot összehozni. Sokkal lassabban, sokkal nehezebben, mint terveztük, de valami mégis sikerült.

A rendszer éppen ebben különbözik a hagyományos diktatúrizmustól, hogy nem tilt, nem bombáz le, csak akadályozgat, amennyire éppen kell, kalkulál, kellemetlenkedik, betart és kitart, legális és illegális módszerekkel, hol halkan, hol hangosan. Nem sokkal, vagy ha éppen sokkal, akkor nem látható, nem mindig nyilvánvaló módon tér el a gyakorlat attól, mint ami rendes, nyugati demokráciákban bevett. De mindig eltér. (Meg aztán ott van négyévente a még éppen választásnak álcázható mozgósítás-adatgyűjtés-reklámkampány.)

139.1.3. Tíz év után itt vagyunk, kedves olvasó, tehát, láthatod, nem köll magyarázni, és ugyebár jelentős köszönettel tartozunk neked, aki forintosíthatóan benne vagy a buliban, ebből nagy a szánk.

139.1.4. A további önünneplő körökkel most spórolnék, nem is sztorizgatnák, lesz még (volt már) rá alkarom („…a bicepszet, figyelj ide, jaóóóó!”), jelezném is itten, hogy néhány hét múlva, a dolgok állása szerint június elején – bár az elég grandiózusnak tűnő grafikai munkák még átkavarhatják a menetrendet – előrukkolnánk jelentős emlékkönyvünkkel, amely időszámításunk előtt 13,8 milliárdtól (fölsír Univerzumunk) követi végig a Magyar Jeti és zászlóshajója, a 444 történetét. Hát abban lesz bőven sztori, meg kifejtése az akárminek is.

Summa summárum, ahogy a nagy formaegyes író, Alain Proust fogalmazott Az eltűnt időmérő edzés nyomában című opus magnuma lectori salutemjában:

„A régmúlt messzeségbe vesző, hófödte hegyláncai közül leereszkedik hozzánk az emlékezés óaranyszőrű jetije…” (és zászlóshajója, a 444).

138.2. Páncélautó

138.2.1. Legfölül már idéztem a látnok olasz rendezőt, Sergio Corbuccit (1926–1990), akinek olyan, máig ható remekműveket köszönhetünk, mint a Kincs, ami nincs, az És megint dühbe jövünk (mindkettő Spencer–Hill), a Szuperzsaru (Terence Hill) vagy éppen a Blöff (Anthony Quinn, Adriano Celentano). Hihetetlen, de Sergio Leone tanítványa és barátja már 1981-es mesterművében (a már többször idézett Kincs, ami nincsben), 42 évvel az események előtt megdöbbentő hitelességgel ábrázolta az Egyesült Államok és szövetségesei egyezkedését az ukrajnai fegyverszállítások ügyében. Most ideidézném magát a jelenetet, bőven megéri azt a tíz másodpercet: