Éberség, elvtársak!

Woke. Úgy tűnik, velünk marad ez a fogalom, mert ez lesz nemzetünk legújabb ellensége. Sorost már unják. Érdemes gondolkodni egy rendes magyar kifejezésen helyette. Elvégre a vele szemben álló szuverenista mozgalom többek között a nemzeti nyelvek védelmére esküdött fel. Ha a woke megnevezését sem tudjuk a nemzeti eszköztárból megoldani, akkor kár a gőzért. Amúgy borzasztóan nézne ki fonetikus átírással, márpedig a magyar a dupla w-t nehezen tűri – én már csak tudom. Volfram, vudu, Svejc.

Nosza, fordítsuk le. Sőt, nézzük meg elébb, nincs-e már elnevezve ez mifelénk, ahol a magyar furfang, a csavaros ész mindig egy lépéssel a világ előtt jár. Woke ügyében is mi lennénk az első és legfőbb lázadók. Na, hadd lám, kik is ezek a vukik!

Sajnos nincs Woke Világszövetség, amelynek politikája alapján leírhatnánk a fogalmat, nincs egyház, se pápa, se főtitkár. Vannak ugyan politikusok meg egyebek, akik kicsit vagy nagyon woke hírében állnak, de ezt ők nem magukról mondják, és ennek alapján a woke egyszerűen liberálist vagy progresszívet jelent. Az így címkézettek tevékenysége az asszonyverés megakadályozásától a transzjogokig terjed, ameddig a szem ellát. A tőlük rettegőket pedig többnyire konzervatívként írhatjuk le, azon belül az öregedő-meszesedő libsitől a fasisztáig.

Nincs itt semmi látnivaló. Van ennek magyar neve. A jelenséget haladásnak, híveit haladóknak nevezte a magyar nyelv. Jelszavaink valának. Majd a nyelvújítók megalkották a haladár kifejezést, amely gúnynévként maradt fenn. Azokra szokás használni, akiknek nem jók a dógok úgy, ahogy vannak, és erről járatják a pofájukat.

A történelmet végigkíséri a jogok kiterjesztése, és a tiltakozás ez ellen, valamint a túlkapások mindkét oldalon. Orrukat piszkáló nemesek mordultak fel a malacsültből, hogy mámeg a jobbágy is ember? Felszabadítás, no hiszen! Aztán ugyanezek: még a zsidó is? De hogy a cigány!? Hát hová vezet ez? Tán még az asszonyállat is ember lesz? Összeházasodnak a homárok? Az egzisztenciális szorongás a mások jogai miatt öröktől való. Kellenek az alávetettek ahhoz, hogy a szerencsésen születettek helyből értékesnek érezzék magukat: bunkók ugyan, de nem négerek és nők. De az a gondolat is elég régi, hogy bizony minden ember egyenlő. Például ilyesmiről beszélt az a haladár, akit a woke elleni küzdelem jegyében felszögeztek a keresztre, a római állam és a hagyományőrző zsidó papság együttműködésében. Ja és szó szerint ugyanezt jelentette Soros György – csak őt már unják.

Szót kér a tájékozott polgár, aki liberálisnak vallja magát, de ez már neki is sok – és éppen az ő bevonódása jelzi a woke-rettegés sikerét. Az a baja, hogy a kortárs haladárságnak van egy sajátos kommunikációs stratégiája, amely veszélyt jelent magára a demokratikus diskurzusra, és pont hogy szűkíti és korlátozza a jo­­gainkat. Ez lenne a cancel culture. Vagyis hogy aki bármi sértőt vagy akként értelmezhetőt mond bármely kisebbségre, vagy csak nem borul le szenvedéseik előtt kritikátlanul, azt kiátkozzák, és az épp rendelkezésre álló eszközökkel megpróbálják elhallgattatni.

Ezek a félelmek nem alaptalanok. Mint említettem, túlkapások mindkét oldalon előfordultak a történelem során. És mindig az eszközökkel van a baj. Nyilván nem normális, aki azt lesi, min sértődhet meg vérig, és könyveket sem illik égetni csak azért, mert a szerző egyszer elmesélt egy anyósviccet. Nem a haladás ellen érdemes küzdeni, hanem a rossz módszerek ellen. Biztosan ilyen a hópiheség – a kényszeres megsértődés attól, hogy valaki valahol kinevet – és a cancel culture. A demokráciában mindig vannak ellentétes vélemények, és ezek sarkítva lehetnek sértőek. De elviseljük. A pluralizmus súrlódásokkal jár, de megéri.

Az a probléma a woke elleni háborúval, hogy önmaga karikatúrája. Nincs a nyugati világban olyan ország, amelyet nálunk erősebben sújtana a hópiheség és az eltörlés kultúrája.

Ahol bármilyen különvélemény hazaárulás. Ahol nem jogos kérdés, hogy van-e Isten, hanem keresztény nemzetállamiságunk elleni aknamunka. Ahol állami propagandagépezet hazudik szakmányban arról, aki nem ért egyet. Ahol az ellenvéleményt felvásárolják, kitiltják, kirúgják és elveszik a frekvenciáját. Ez az, ami a woke mozgalomban utálatos: a vitaképtelenség és az erőszak.

Műfordítási szemináriumunk végére értünk. A woke magyarul haladást jelent évszázadok óta, legfeljebb annak egy állomása. Igen, ez folytatódik, állatok, robotok és klónok jogaival, és azon is lehet majd szörnyülködni. Addig viszont van elég teendő a nőkkel, a cigányokkal és a szegényekkel, meg a nemzet jobbágyaival, a pedagógusokkal.

Ez ellen hadba vinni egy nemzetet nem lehetetlen, de a kereszt csak akkor passzol, ha meg is gyújtjuk, és veszünk hozzá fehér csuklyát. A szólásszabadság-ellenes gyakorlat sokkal szűkebb téma. Az ellen harcolni illő és helyénvaló. Sőt, kifejezetten jó ötlet Magyarországon kezdeni. Sokat tehetünk már azzal, ha jó példát mutatunk. Tehát felolvashatom ezt a Kossuth rádióban, ugye?