444.hu, 2023. április 13.
UJ PÉTER
137.1. Egy üveg tinta
137.1.1. Lett egy úgynevezett ereklyém. Vagy micsodám.
Pedig sosem voltam egy ereklyézős típus, sőt, nem is igazán sikerült megértenem azt a mélykatólikus konczepcziót, miszerint fél országrész megvásárlására elegendő kincsekkel cicomázott dobozkákban tárolt, mumifikálódott orrnyergekhez, fülcimpákhoz, mutatóujjakhoz, egyéb testrészekhez imádkozni, hordozgatni körbe, kultuszozni meg satöbbizni ÉR, miközben a kísértetiesen hasonlónak tűnő bálványimádás nem ér, sőt, ugye, eléggé alapvetőleg volna tiltva, de annyira, hogy még Rugós Beke is belevehetné a legendás ötparancsolatba, hatodiknak.
(Egyébként, ha már így rákérdeztem, katólikusnak ugyan katólikus lettem papíron – ún. keresztlevélen –, mert Szolnokon a szomszédunkban volt a plébánia, a tyúkok át is ugrottak-repültek néha, úgyhogy a keresztelést ki se lehetett volna kerülni, érett kádárizmus ide vagy oda, nagymamám meg még ragaszkodott is hozzá, aztán hordott át gyakran, de igazából csak ötéves koromig voltam templomba járó, egyszer azt is megengedték, hogy húzzam a harangkötelet, és úgy éreztem, hogy onnan már nincsen feljebb. Nem is volt.)
137.1.2. Na, de nekem nem olyan ereklyém lett, hanem emilyen, mondhatnám profánnak (profám leszakad), sőt ateistának, de az se volna egészen kóser, mert ugyan nem testrész (remélem, megnyugodtak), de egy igazán katólikus enbertől van, halott embertől, olyantól, aki nélkül aligha hírlevelezgetnék én itt, újságot se írnék, illetve, tudja a rák, mindegy is, a lényeg, hogy negyven (39) éve, 14 uszkve 15 évesen megvásároltam ennek az embernek egy könyvét, és addig kábé fingom se volt irodalomról, inkább fizika- és horgászkönyveket olvastam, már az indiánosak után, az úgynevezett szépirodalomba bevezetve legkevésbe sem voltam, de aztán kinyitottam ezt a könyvet, elolvastam az első mondtatot („Uram, az italja Ön számára!”), és kis (nem nagy) túlzással abban a pillanatban megváltozott MINDEN, az anyanyelvem, pontosabban az, ahogyan arra (az anyanyelvre) gondoltam, maga a magyar mondat világítódott meg (át) valami misztikus (mennyei!) röntgenizéval, hirtelen láthatóvá vált (számomra) rejtett szerkezetéből valami, és hát, egyik szavamat a másikba ne öltsem, ennek isszák a levét Önök (saját számukra) ezekben a pillanatokban is.
137.1.3. Szóval lett egy Esterházy-ereklyém, nem mellesleg ebből a hírlevélből is kifolyólag. Mert egyszercsak rámírt (rámmeszendzselt) Esterházy Marcell a karácsonyi Termelési regény-idézés után, aztán meg hallotta a podcastban, hogy vartyogtam kicsit a töltőtollmániámról (a héten is vettem két full flex Zebra G acélheggyel tunningolt Jinhao 750-et, ilyeneket lehet vele írni, ni), és hát hogy maradt volna egy-két üveg tinta EP íróasztaláról, nekem adná az egyiket, mert az ilyen elárvult írószereket, füzeteket, noteszeket, elosztogatták eddig, íróknak, hogy használják, persze a legtöbb nem használja, hanem ereklyeként őrizgeti, mindegy is, megkaptam végül a még háromnegyedig teli Parker Quink Blau–schwarzot, úgyhogy most van asztalomon, tizenöt-hat másik tintásüveg mellett egy Esterházy-ereklye is, praktikus ereklye, használom, például ezt a hírlevelet… na jó, hagyjuk a tréfát.
137.1.4. Egyébként, nagy töltőtollgyártók, de néha tintacégek is szoktak modellt, vagy valamilyen speciel editiont elnevezni nagy írókról. Van writers edition sorozata a német Montblancnak (a Mark Twaint például magyar dizájner, Megyeri Gábor tervezte), az olasz Montegrappa mindenféle évfordulóra, alkalomra kihoz egy-egy írós tollat, az amerikai Noodler’s tintagyárnak van egy egész oroszírósorozata Csehovval, Tolsztojjal, Jeszenyinnel, satöbbi, satöbbi, szóval hogy lehetne Esterházy-töltőtoll és -tinta is, simán, bár nagy magyar töltőtollgyártás nincsen, egyetlen egyedi gyártóról tudok, meg az Etelburgot ismerem, a fent említett Megyeri Gábor cége, írtunk is róla az első Makróban. Tintafronton meg ott a Pennónia, kifejezetten felfutóban, a kalligráfiai és töltőtollgyűjtős blogokon, videocsatornákon, instákon rendszeresen feltűnik valamelyik tintája. (Bár a Pennónia sem magyarországi, hanem néhány kilométerrel határon túli.) Szóval lehetne. Vagy: nem-e lehetne-e? (Érdekes tolerancia- és nemzettudatteszt: vajon egy rovásos dizájnú tintásnak bele-e férne-e?)
137.2. Kaszinótviszt
137.2.1. Csodálatos óriásriport a Bloombergen (előfizetős) Niko Tosáról (álnév), a horvát rulettkirályról, akit annak idején, 2004-ben egy magyar nővel (Pilisi Líviával) és egy szerb társával együtt tartóztattak le Londonban, miután gyanús körülmények között, jól koreografált fogadási módszerrel több mint egymillió fontot nyertek a Ritz kaszinójában. Az eset bejárta a világsajtót, a rendőrök és a kaszinó biztonsági szakértői feltételezték, hogy valamilyen „kütyüvel”, lézeres mérőeszközzel és/vagy miniszámítógéppel találhatták ki, körülbelül melyik mezőkre eshet a golyó. Az elhúzódó vizsgálatról már nem számoltak be a lapok, de sem a rendőrség, sem a minden trükköt ismerő kaszinóbiztonságiak nem találtak bizonyítékot a csalásra, és olyan eszközök sem voltak a társaságnál, amelyek alkalmasnak tűntek bármilyen manipulációra.
A Ritz biztonsági főnöke éveken át üldözte a horvátot, közben pedig újabb és újabb elméletek születtek arra, miképpen lehetett képes megjósolni a golyó leesési tartományát. A cikk végül arra jut, hogy rengeteg gyakorlással tényleg kiképzhette magát arra, hogy bizonyos, már kiismert, és megfelelően kikopott rulettkerekeknél a krupié mozdulatainak alapos megfigyelésével (mikor engedi el a golyót) jelentősen növelni tudta az esélyét (csökkenteni a bankét), innen pedig már csak némi matekra és türelemre volt szüksége.
A cikkben matematikusok, fizikusok, kaszinótecnikai specialisták okoskodják ki a megoldást, gyakorlatilag egy komplett Scorsese-film forgatókönyve jön össze, posztjugó maffiával, libanoni, izraeli profi szerencsejátékosokkal, különleges rendőri egységekkel, magánnyomozókkal, egzotikus helyszínekkel, fél világra kiterjedő üldözéssel. És végül a szerző, majdnem húsz évvel a híres eset után, egy Dubrovnik melletti kis faluban persze megtalálja a Ritz hősét, Tosát.
137.3. Kaszinótviszt 2
137.3.1. Chubby Checker, a tviszt Mozartja, tizenkét évvel ezelőtt, hetven évesen előadja (az oregoni Three Rivers kaszinóban!) Hucklebuck című számát, a szokásos táncbetéttel.