Élet és Irodalom,
LXVII. évfolyam, 14. szám, 2023. április 6.
SZÉKY JÁNOS
Múlt héten megírta a G7, hogy január volt „zsinórban a negyedik hónap, amikor az adatot közlő uniós országok közül hazánkba érkezett a legdrágábban az orosz földgáz”. Tegyük hozzá azt a tényt, hogy az orosz gáz nagy aránya az importban Magyarországon változott a legkevésbé. Az EU-ban 2019-hez képest 51–53 százalékról 13 százalékra csökkent, nálunk a 2021-es szerződés értelmében az évi 4,5 milliárd köbméter változatlan, és még ezen felül is jön anyag, ha az orosz díler jó hozzánk. Ezek után nyugodtan mondhatjuk, hogy itt valami bűzlik, és nem csak a merkaptán.
Idézzük föl továbbá a régmúlt időkből, mondjuk tavaly februárból azt a kormányszólamot, hogy „ha van orosz gáz, van rezsicsökkentés” (mindegy, hogy a rezsicsökkentés már akkor is kamu volt, amikor hivatalosan még nem vonták vissza). Ez volt az egyik fő indoka annak a szuggerálmánynak, hogy nem szabad ujjat húzni Putyinnal, tekintettel kell lenni a habosan érzékeny lelkére, és mindig megállapodásra kell törekedni ezzel a közismerten korrekt politikussal és üzletemberrel. Büszkén kell viselni a kitüntetését.
Az anomáliának – hogy makacsul túl sok gázt veszünk tőlük kirívóan drága áron – két racionális értelmezése lehetséges: 1. Olyan ostoba és felelőtlen kormányzatunk van, hogy ennyire rossz üzletet képes kötni. 2. Az üzlet igenis jó, csak nem a magyar adó- és közműszámla-fizető polgároknak, hanem – hogy a nyolcvanas években népszerű szakkifejezést alkalmazzam – Ezeknek. Utóbbi változat mellett szól, hogy amikor ők maguk az érdekeltek, sohasem kötnek rossz üzletet.
Ámde aki azt hinné, hogy a botrányosan rossz üzlet bármit is árt a kormánynak, nagyon naiv. A Medián nemrégi felmérése szerint miközben a magyarok egyre sötétebben látják helyzetüket, a Fidesz támogatása csak erősödött, a biztos szavazók között 51 százalék, ami a torz választási rendszerben kétharmadot, azaz alkotmányozó többséget jelent. Ennek a többségnek a 77 százaléka viszont úgy véli – ez már a HVG-nek készült Medián-közvélemény-kutatásból derül ki –, hogy a gazdasági válságot főként a szankciók okozzák. Ugyan a teljes szavazókorú népesség legtöbbször a „korrupciót” és a „gazdaságpolitikát” jelöli meg fő bajként, ez nem elég a kormányba vetett többségi bizalom megrendüléséhez, sőt.
A standard és kb. egy évtizede megingathatatlan ellenzéki logika szerint e sajátosan magyar jelenség oka az ellenzék szétforgácsoltsága. Hogy nem harsogják ugyanazt kívánatos egységben, elég meggyőzően és kellő hangerővel. Három parlamenti választáson derült ki, hogy az „összefogás”, nevezzék bárhogyan, nem vezet semmire; és nincs olyan ellenzéki mondandó, ami versenyezhetne a kormánypropagandával, még ha a választások tiszták lennének is. De ennyi kudarc sem volt elég.
Ha javasolhatom, nézzük máshonnan. A politikai hatalom birtokosai mára elfoglalták az információs teret. Vagy hogy pontosabbak legyünk: elfoglaltak belőle annyit, hogy a szavazók kellően nagy százaléka ne jusson mástól gyorsan, könnyen és ingyen információhoz, csakis tőlük. A szakirodalomban hamisság-tűzoltófecskendőnek nevezett módszer (Zsarnokságom megbocsásd, ÉS, 2023/8., február 24.) egyik jellemzője, hogy sokcsatornás. Azaz nemcsak az MTVA-t hasznosítja, hanem a publikum az utcai óriásplakátoktól a Facebookon át a YouTube-reklámokig, az országos és megyei napilapoktól a nagy és kisebb kereskedelmi tévékig képtelen elkerülni a találkozást a hatalmi propagandával, és nagy eséllyel azt tudja csak a világról, amit a hatalmi propaganda mond. Oroszország jó, a „türkök” jók, Amerika ellenség, Brüsszel ellenség, Ukrajna ellenség, Soros ellenség, a Migráns ellenség, a liberális Nyugat át akarja operálni a magyar óvodásokat, a magyarországi rekordinflációt az ostoba brüsszeli szankciók okozzák, szomszédunkban a háború világháborúvá fajulhat, ezt Orbán Viktor már érzi az Isten kegyelméből kapott antennáival, úgyhogy Ukrajnának mindenáron békére kéne törekednie, a béke kulcsa pedig az azonnali tűzszünet (mármint hogy az ukránok ne indítsanak hamarosan ellenoffenzívát – ez valószínűleg megtörténik, ám az említett tűzcsapból Rogánék egy cseppet sem pazarolnak erre az információra).
Beletelt egy tucat év, mire végképp rögzítették a kétharmadhoz szükséges tömeg kellő mértékű lebutításának és aljassá tételének a technikai, szervezeti és anyagi feltételeit, de megoldották. Volt hatalmuk és türelmük hozzá. Az ellenzékben még élnek olyan illúziók, hogy ezt a folyamatot kellően szorgos felvilágosító munkával meg lehet fordítani, de nem. Ez a játszma elveszett.
A helyzet tudomásulvétele azonban nem azonos a kishitűséggel vagy az apátiával, és főleg nem azzal, hogy valaki „Fidesz-ügynök”, „lefeküdt a NER-nek”, „a hatalom szekerét tolja”, „malmára hajtja a vizet” stb. stb. Egyszerűen annyit jelent, hogy ha a politikai intézményrendszerben – a választási törvénytől a médiaviszonyokig és a tényleges hatalommegosztás teljes hiányáig – nem következik be gyökeres változás, márpedig erre semmi kilátás nincs, akkor értelmetlen úgy politizálni, mintha az országgyűlési választások megnyerhetők lennének. Vagyis azzal a céllal, hogy a magunk javára változtassuk meg akár csak az egyszerű nem fideszes mandátumtöbbséghez szükséges 52-53 százaléknyi szavazó véleményét.
Az, hogy 2019-ben az ellenzék nyert Budapesten és jó néhány megyei jogú városban, nem egy új kor hajnalát jelzi, amikor majd a kisebb, elzártabb, szegényebb, kevesebb független információhoz jutó településeken is győz az igazság. Hanem annak a Minszktől Asztanáig, Tbiliszitől Tel-Avivig tapasztalható trendnek a sokadik bizonyítéka, hogy a nem liberális, nem demokratikus rendszereket a városi középosztály viseli el a legkevésbé, s ez a réteg képes a leghatásosabban fellépni ellenük.
Az urbanizáció, a középosztályosodás és a szabad információszerzést, infómegosztást megkönnyítő technikai fejlődés világjelenség, bár az Orbán-rendszer szemlátomást igyekszik minél többet tenni ellene. Korántsem minden tiltakozó mozgalom vezet változáshoz, de a Chenoweth-szabály (a győzelem nagyon valószínű, ha a népesség 3,5 százaléka részt vesz a tiltakozásokban) igazolódni látszik. Ha én magyar ellenzéki politikus volnék, inkább a városi középosztályban próbálnám tudatosítani, hogy létezik, és mik az érdekei, mint tűzoltófecskendővel szemben népnevelve hajszolni a megszerezhetetlen országos többséget.