132. Föl a szent háborúra!

132.1. A helység kalapácsa

132.1.1. Ej, mi a kő, tyúkanyó, kend, a miniszterelnök – minden helység kalapácsa és Bagarja uram (a béke barátja) 2 in 1 – Petőfi Sándor szülőháza előtt óhajtik ünnepi beszédet mondani. Politikatörténeti újítást orronthat a kifinomult nyálkahártyájú közönség. A Petrovics-ház falai különösen jó akusztikát biztosíthatnak az öblös oroszozásnak. Hoz. (Szemérmetes Schmidt Mária asszonyság persze kontrázhat még, hogy a nassaui dzsidások, akik 1949 nyarán lemészárolták Segesvárnál Bem szétvert, menekülő katonáit, köztük a költőt is, valójában ukránok voltak, kamenyeck-podolszki kozákok.) Esetleg jakobinusozás-szabadkőművesezés is lehetne, miért ne, volt már.

De tudnék még ajánlani néhány részletet az Apostolból („Hiába. Ahol pap emelt szót,/Ott az igazság megfeszíttetik…”) vagy ott a Dicsőséges nagyurak, a Föl a szent háborúra! („Jön az orosz, jön az orosz…”), de hát hülye vagyok a modern politikai kommunikációhoz, tudhatnám, hogy nem szabad a magyar nép elméjét kitenni ilyen bonyolult, nehezen befogadható üzeneteknek, mint a XIX. századi, kiskőrösi (vagy félegyházi) mészárosgyerek versei.

Meg aztán mindenképpen életszerűbbnek tűnik egy kis CIA-sozás mindenkire, aki kifogásolni merészeli a 48-49-es hagyományba hibátalnul illeszkedő, véreskezűdiktátorpárti politikát. Mondjuk a kormánysajtó 1944 és 1952 között oszcilláló, bipoláris stílusában.

132.1.2. Lazán, de szépen kapcsolódó emlék a kilencvenes évek közepéről, lehet, hogy korábban már említettem valahol, de nem baj, jó itt is:

Tehát egy hajnalba hajló éjszakán, inkább talán négy óra, mint kettő fele, természetesen természetellenesen vidámra sikerült bulizárás keretében (akkoriban ez volt a szokás), valahol az Egyetemi Színpad környékén a Drums zenekar komolyan fontolóra vette, hogy a helyszínen átkeresztelje magát, és fölvegye az Ej Mi a Kő Tyúkanyó Kend a Szobában Lakik Itt Band nevet.

132.2. Egy kósza komment a XXI. századi Ezérttartittezazországból

(Konkrétan a lengyel kül- és biztonságpoltikát és az ukrajnai helyzetet elemző videó alatt.)

132.2.1. „pol-hun vegyes családom van. Lengyelo-ban eddig azért kellett szabadkoznom, miért rühellem Orbánt (persze nem családon belül), most meg magyarázkodnom kell, nehogy összemossanak vele.”

132.3. EGY droid az út szélén

132.3.1. Hollik István, illetve nekem csak per Hollikpista, kedvenc mesefigurám, egy (ein) édibédi plüssrobot, az orbánizmus emblematikus (Ad notam: Ezt honnan számolta ki? Mi maga? Emblematikus?) low budget gramofon-protokolldroidja, akinek erősen korlátozott funkciója szerint a reggelente betáplált egyszerű üzenetek monoton ismétlése feladata, ezen kívül csak jellegzetesen minimalista frizurájának finom változásaival reagál a környezeti ingerekre. Szóval István újabb üzenetet hozott nekünk, illetve ezt tartalmazta a belé csúsztatott lyukkártya kódja.

Hogy Brüsszel EGY (EIN) útszéli zsaroló.

132.3.2. Tartalmilag ne vizsgáljuk most ezt a kijelentést, hogy szankcióvétók, NATO-csatlakozók meg satöbbi satöbbi, általában fölösleges ilyesmikkel bíbelődni, a kártyalyuggatók nem szoknak tekintettel lenni morális szempontokra, pláne nem arra, hogy állításaik a valósággal valamilyen összefüggésbe hozhatók legyenek, minthogy őket egyetlen, egyébként bevallott cél vezérli: Orbán hatalmának folyamatos karbantartása, táplálása. És ennek érdekben a közvélemény minél orránálfogvábbi vezetése.

Ne kukacoskodjunk az állítás jellegzetesen millenniálos stíluselemein se, miszerint némi fogalom/szóláskeveredésgyanú lengi körül: a zsarolás jellemzően nem útszélekhez kötődő tevékenység, az az útonállás, amire a lyukkártyaprogramozó politikaimarketinges fiatalemberek (a nyelvi készségek alapján felteszem tehát: millenniálisták) gondolhattak, esetleg az örömlányok szoktak útszélieskedni, talán valamilyen haramia jöhetne szóba még. A zsaroló jellemzően nem út szélén zsarol. De mindegy.

Hanem. Az a kibaszott EGY.

ÜVÖLTENI TUDNÁK.

EIN. Az.

A kurva kibaszott germanoinglis életbe! Hát hány útszéli zsaroló lehetne még a Brüsszel, Pistám? Kettő? Több? A magyarnál magyarabb, magyar érdekű, magyar életmódú, magyarul nem beszélő párt… Tényleg nincsen egy Rigó utcai középfokú magyaros programozó ottan, aki be tudna ütni egy (EIN) visszafogottan magyaros szerkezetet szegény droidba?

132.4. A filmtörténet vége

132.4.1. Ha már scifizünk. Nem nagyon tudok alacsony vérnyomással elmenni amellett, hogy az Avatar második része is átvitte az egymillió eladott jegyet. Itt mindenkinek elment az esze? Vagy megvakult? Vagy akik látták az elsőt, már elfelejtették? Meghaltak? Kiégett az agyuk? Ezek valami gigantikus, vizuális-önkínzó szekta?

Bármelyik Szomszédok-epizód tartalmasabb, értékesebb és filmszerűbb műalkotás, mint ez az elviselhetetlen és minősítehetetlen, történetlen, egészséges óvodásoknak is túl bárgyú giccsparádé.

Követelem az összes mozi azonnali bezárását, amíg ügyészégi vizsgálat nem tisztázza a történteket!

132.5. Ha megvette, hadd vigye

132.5.1. Tyler Cowen közgazdászvilágsztár nemrég publicisztikázott a Bloombergen arról, amit azért jó ideje érez már, aki kicsit is érdeklődik a gasztronómiai médiafontoskodás iránt, miszerint a legendás (értsd: ikonikus) Michelin kalauz reklámértéke, hitele, komolyan vehetősége rendesen megkopott az utóbbi években. Ez nem új megfigyelés, mondom, egymás érték a Michelin-botrányok az elmúlt évtizedben, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az eredetileg francia vidéki éttermek bemutatására kitalált, de globális intézménnyé növekedett Michelin egész egyszerűen alkalmatlan már arra a szerepre, amit kivívott saját magának. Nincs az a pénz, amiből/ az a fenntartható struktúra, amelyben bemutatható és tesztelhető minden valamire való étterem Oszakától Erdőbényéig. De ez csupán az egyik gond.

A gasztronómiai divathullám is átcsapni látszik már a „Michelin-stílusú” (kábé: jellemzően francia ihletésű, globális fine dining) konyhákon, a gasztroturizmust nem tudja olyan mérétékben irányítani a kalauz, mint korábban, az Instagram és a Google Maps előtt.

És végül ott vannak az egyre kimagyarázhatatlanabb kompromisszumokat kikényszerítő üzleti modellből eredő kínos botrányok. Ennek azért bőven része a magyarországi Michelin története is, miszerint a kormány jó 350-380 milliót (teljesen legálisan, közlönyben megjelent kiírással) csengetett a franciáknak, mire lett is néhány csillaggal több, amit a hazai sajtó persze fényes sikerként ünnepelt (kifizettük, ideadták – nagy siker), és lett ez a gyönyörű weboldal. Lényegében ezt kaptuk a pénzünkért. Hogy megérte-e, nem tudom.

A 2Rule-hoz képest biztos.

132.6. Sportrovat

132.6.1. Jó kis sportcikk és tanmese magyar futballistáknak és kluboknak. A cseh baseballválogatott legendája. Néhány amatőr (tűzoltó, ügyvéd, pénzügyi tanácsadó stb.) hogyan küzdötte be magát a World Baseball Classic (de facto világbajnokság, ahol a sportág legjobbjai, az amerikai MLB profijai is játszanak a nemzeti válogatottakban) döntőjébe. A csehek egyetlen „légióst”, honosított játékost sem vetettek be. Pedig az európai válogatottak jellemző modellje ez. A döntőbe jutásért vívott meccsen például a spanyolokat verték el, a spanyol válogatott pedig szinte kivétel nélkül karibi és latin-amerikai profikból (jellemzően kisebb amerikai ligákból, nem az MLB-ből érkeztek) állt.

132.6.2. Ez pedig Volodimir Bezszonov, volt orosz labdarúgó, a Dinamo Kijev és a szovjet válogatott egykori hátvédje, aki azon a bizonyos irapuatói 0-6-os meccsen is kezdő volt. Most hatvanöt éves, csatlakozott a területvédelmi egységekhez. (Szerintem nem csináltak belőle alezredest.)