Zsarnokságom megbocsásd

Azt énekelte Nagy Feró 1984-ben, A matematikus dalában: „Egész életemet elhülyéskedtem, / Tiszta hülye maradtam. / De azér’ megvagyok szépen, / Megtalálom számításomat.”  A szívfájdító dal arról szól, mi lesz „egyszer, ha majd öreg lesz”, az akkori tizen-huszonéves lázadóból. Az énekes akkor harmincnyolc volt már, de ami saját magát illeti, jóslata pontosan, szóról szóra bevált, azzal bezárólag, hogy megtalálta számítását – Kossuth-díjas lett, párt- és kormányrendezvények megbecsült és örömmel látott vendége, ott volt szombaton a miniszterelnök évértékelőjén is, miután hangot adott ama várakozásának, hogy „végre valaki rendet rak a mi agyunkban is”, majd a 444.hu mikrofonjába azt lihegte, hogy „Európát el kell foglalni, és az lesz, amit mi mondunk, nem pedig a buzik”.

Tény, hogy nagy a zűrzavar bizonyos agyakban, de a magam részéről nem Orbán Viktortól várom a rendrakást. Neki ugyanis semmi efféle szándéka nincs, az agymosás (nagy nyomással, tűzoltócsőből) egészen más hatással jár, nem a rend az eredménye. Nem véletlenül mondtam tűzoltócsövet, úgy is nevezi a szakirodalom a dezinformációs hadviselésnek ezt a módszerét, hogy firehose of falsehood, nem is egyszerűen hazugságözön, hanem körülményes fordításban, „a hamis állítások tűzoltófecskendője”. Négy fő jellemzője, hogy (1) nagy hangerejű és sokcsatornás; (2) gyors, folyamatos és repetitív, (3) hogy finoman fogalmazzunk, nincs elkötelezve az objektív valóság iránt, (4) szintén finoman fogalmazva: nem törődik a következetességgel.

Az „országértékelő” beszéd csak egy csatorna volt a sok közül. A kedvezményes közösségi közlekedésről szóló bejelentésen kívül nem tartalmazott semmi újat, hanem könyörtelenül gyors tempóban ismételte a megszokott hamis állításokat. És valóságos példatár volt a harmadik pontra: hogyan lehet nem egyszerűen hazudni, hanem politikai céljaink érdekében érvényteleníteni és fölöslegessé tenni az objektív valóságot.

Lehet, hogy a cikkírónak léha intellektuális örömöt szerezne a tételes cáfolat, de sem a terjedelmi keretbe nem fér bele, sem politikai haszonnal nem járna, nem változna tőle semmi. Csak egy-két, a médiában eddig talán elhanyagolt részlettel foglalkoznék dezinformációs módszertani szempontból, mert nekem valahogy fontos a közérdek, nem tudok leszokni róla. Ahol Orbán a gazdasággal foglalkozik, megemlíti, hogy 2010 óta a magyar gazdaság „háromszorosára” nőtt. Ez például hazugságnak nem hazugság, csak nem a valóság. Ha az embernek van ideje és kedve, akkor ellenőrizheti, hogy számos mutató közül az egyik, a forintban számolt bruttó nemzeti jövedelem 2010-hez, a globális válság mélyéhez képest 2021-ig 26 billióról 53 billióra nőtt, mármost Orbánnak nyilván rendelkezésére állnak a 2022-es adatok, 2022-ben összességében volt is növekedés, de még inkább volt kemény infláció, úgyhogy kijöhet a közelítőleg háromszoros gyarapodás, romló forintban. Csakhogy beszéd közben, a hamis állítások sorjázása közepett még a kritikusoknak sincs se kedvük, se idejük ellenőrizni.

A másik állítás nem számszerű, de jobban visszhangzik a Nagy Feró-i próféciára: „Felépítettünk egy új magyar gazdaságot is, amelyben mindenki esélyt kapott, hogy megtalálja a maga számítását.” Megint nem tisztán hazugság, az első fele igaz. Csakugyan felépítettek tizenkét év alatt egy új magyar gazdaságot, amelyikben sikerült az addigihoz képest is minimálisra korlátozni a tisztességes versenyt. Az üzleti siker, az újonnan szerzett nagy vagyon alapvető forrása az, ki mennyire van közel a politikai hatalom csúcsához. A második felét viszont a többség – nem csak a Várkert Bazárban lelkesedő polietilén arisztokrácia – nem képes és nem is akarja ellenőrizni.

Valójában fenét „kapott” mindenki esélyt, hogy megtalálja számítását. Ellenkezőleg, tömérdek embertől elvették az esélyt. Pontosabban: a cél láthatóan az, hogy aki nem tartozik a hatalmi hálózatba vagy nem működik együtt vele,  ne vigye többre. Örüljön, ha megél, vegetál, fennmarad. Legyen ez a számítása.

Magyarországon az unikornisok – tőzsdére nem vitt, legalább egymilliárd dollárt érő startup-cégek – száma bizonyos becslések szerint nulla. Az összes térségbeli uniós tagállamban van ilyen, a háború sújtotta, eleve sokkal szegényebb Ukrajnában pedig négy. A bazári publikum zöme viszont vélhetően nem tudja, mi az a startup, nem beszélve az üzleti unikornisról, és ez csak a legfelső szint (na nem képességek, hanem hatalom és helyezkedés tekintetében).

A kisvállalkozás tengődjön, gürcöljön töredékannyi bevételért, amennyit szabadpiacon kaphatna. Lehetőleg ne legyen belőle középvállalkozás, a középvállalkozásból nagyvállalkozás, de ha véletlenül sikerül, akkor számítson rá, hogy a tágabb Orbán család valamelyik tagja vagy ügyfele birtokba veszi. Ne számítson arra, hogy gyermeke jó világi középiskolában szerzett tudással magyar egyetemen olyan képesítést szerezhet, amivel a hatalmi hálózattól függetlenül futhat be karriert. Ne számítson arra, hogy üzleti vagy szellemi sikert érhet el új gondolattal, kreativitással, tudással, mint holmi fejlett ország modern gazdaságában, szabad tudományos és művészeti életében.

Magyarországon a siker záloga, mint mondtam, 2023-ban már csak­is a hatalom csúcsához való közelség.

Köszönd az egy és osztatlan politikai-gazdasági hatalomnak, ha akár csak tűrhetően élsz. És még alázatosabban köszönd, ha jobban. „Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan börtönt ne lásd.” Nem tudom – és nem tudnám bizonyítani –, mennyire szándékos, de a hatás letagadhatatlan: az 1989 utáni történelemben a posztkommunista térség zsarnokságba tévedő rendszereit elsőrendűen az autonóm középosztály lázadása döntötte meg. Az itteni rendszer biztonsága szempontjából tehát célszerű, ha nincs vagy legalábbis minél gyengébb az autonóm középosztály. És lehetőleg el legyen foglalva napi sebei nyaldosásával, ne lássa, hogy hosszú távon mit művelnek vele. Bocsássa meg a zsarnokságot.