Élet és Irodalom,
LXVII. évfolyam, 7. szám, 2023. február 17.
KOVÁCS ZOLTÁN
Január végén jelentette be a külügyminiszter, hogy Magyarország 304 ezer adag Pfizer/Comirnaty koronavírus-vakcinát adományoz Nicaraguának, hogy a közép-amerikai országban is gyorsíthassák az oltási kampányt és felül tudjanak kerekedni a járványon. „Mi, magyarok szerencsésnek vallhatjuk magunkat, hiszen viszonylag időben már rendelkezésre állt olyan mennyiségű oltóanyag, hogy Európában is a leggyorsabban tudtunk oltani” – fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter. A 304 ezer vakcinadózist tartalmazó adományt át is adták a latin-amerikai térség egyik legrosszabb gazdasági helyzetben lévő országának, Nicaraguának. Kicsit zavarba ejtő ez a „szerencsésnek vallhatjuk magunkat” fordulat, mert az ember azt gondolná, hogy a beszerzések tervszerűen zajlanak, amihez persze szerencse is kell, de elsősorban valószínűleg nem az. Ráadásul visszatekintve a COVID-időkre ma már tudjuk, semmi sem igaz abból, hogy Európában a leggyorsabban oltottunk, legföljebb annyi, hogy a kormány beszerzett mérhetetlen mennyiségű bizonytalan hatékonyságú vakcinát. Ennek egyikéről-másikáról kiderült, hogy alkalmatlan a hatékony védekezésre, viszont kiválóan alkalmas a fentihez hasonló győzelmi jelentésekhez. Ennyit a vakcinákról. Igazi nyilvános és érdemi összegzése az oltási folyamatnak mind a mai napig nincsen, az egymásnak ellentmondó operatív bizottsági adatok pedig az oltakozással kapcsolatos bizalmat is gyengítették. Azt most már tehát tudjuk, hány koronavírus-vakcinát kapott tőlünk Nicaragua.
Egy korábbi, 2021-es bejelentés óta még azt is, hány lélegeztetőgépet adományozott az ország Mongóliának, de ha nagyon szigorúak akarunk lenni, meg kicsit cinikusak is vagyunk, megállapíthatnánk akár azt is, ezen a két adaton kívül további hasonlóképpen biztos számot aligha tudunk.
Ami a lélegeztetőgépeket illeti, már az sem egészen világos, hány gépet vettünk, és mennyi pénzért. Pontosabban, a sajtó kiderített néhány adatot, például, hogy az időközben a malajziai hatóságok által vizsgálat alá helyezett ottani üzletember, Datuk Vinod Sekhar érdekeltségébe tartozó cégtől a magyar kormány 178 milliárd forintnak megfelelő összegért 6258 kínai lélegeztetőgépet vásárolt. Ez olyan eszelős felár, hogy arra a sokat látott orvosiműszer-kereskedői világ is felkapta a fejét. Ide torkollottak a magyar fürkészek meg csáposok akciói, akiket Orbán maga szólított annak idején parlamenti porondra. Nem biztos persze, hogy a Sekharral kötött üzleteknek van magyar szempontból büntetőjogi száluk, de idéznék egy akkor elhangzott miniszterhelyettesi kijelentést, a politikus úgy nyilatkozott, a kormány „sundám-bundám” oldott meg jogi problémákat. A kifejtés elmaradt.
Időközben kiderült – ugyancsak a sajtó tényfeltáró munkája során –, hogy a magyar kormány végül hozzávetőleg 16 ezer lélegeztetőgépet vett szédítően magas áron, mintegy 300 milliárd forintért. Nagyjából ezzel egy időben jelentette be Szijjártó, hogy hamarosan a magyar egészségügy rendelkezésére áll a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott. Ezt akkor mondta a miniszter, amikor már több tízezer, aranyáron vásárolt kínai gép hevert a raktárakban. Szijjártó aztán már a beszerzések után néhány hónappal utasítást adott, hogy értékesítsék a felesleges mennyiséget, lázas munka kezdődött a fölöslegesen vásárolt gépek eladása ügyében. Miután ennek körülményeiről a kormány kommunikációs apparátusa semmiféle hivatalos tájékoztatást nem volt hajlandó adni, a Transparency International adatigényléssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához. Arra volt kíváncsi, hány gépet adtak el, és ebből mekkora összeg folyt be a költségvetésbe. Már az is érthetetlen, miért nem publikus egy ilyen adat. De nem adták ki, így pert indítottak. Első fokon az azóta megszűnt Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen nyertek, ám az egészségügy a választások után a belügyhöz került, így a Transparency velük pereskedett tovább. A per során a Belügyminisztérium azt állította, ők semmilyen adattal nem rendelkeznek, mert minden értékesítést az Országos Kórházi Főigazgatóság bonyolított. Természetesen hozzájuk is hiába fordultak. Azt közölték, hogy „lélegeztetőgép általuk nem került értékesítésre”, és visszairányították a Transparencyt a belügyhöz, a minisztérium ellen másodfokon immár jogerősen is nyertek.
A Belügyminisztérium a jogerős bírósági ítélet ellenére azóta sem ad ki adatot arról, Magyarországnak hány lélegeztetőgépet sikerült eladnia abból a 16 ezerből, amit a COVID-járvány elején vásárolt a kormány. Az RTL Híradója összeállításban emlékeztetett, hogy akkoriban százával érkeztek Magyarországra lélegeztetőgépek Kínából.
„Most itt tartunk – nyilatkozta Ligeti Miklós, a szervezet jogi igazgatója az RTL-nek. – A jogerős ítéletet idén január 11-én kézbesítették a Belügyminisztériumnak. Január 26-ig kellett volna megkapnunk az adatokat, ez nem történt meg, ezért írásban felszólítottuk a Belügyminisztériumot a bíróság jogerős döntésének a teljesítésére.” A Belügyminisztérium a Kúriától kérte a jogerős ítélet felülvizsgálatát, erre hivatkozva az adatokat továbbra sem adják ki.
A felülvizsgálati kérelemnek alapesetben halasztó hatálya amúgy nincsen, legföljebb ha egyben a végrehajtás felfüggesztését is kérik.
Ugyanígy járt a napokban a Momentum is, ők a Külgazdasági és Külügyminisztérium ellen nyertek pert jogerősen a lélegeztetőgépek üzemeltetési adataiért, de a tárca abban az ügyben is felülvizsgálatot kért. Tompos Márton pártszóvivő január elején közölte, hogy másfél évvel a bírósági döntés után sem tekinthetett bele az iratokba, ezért végrehajtást kér.
Az mindenképp érdekes, hogy a kormány meg az illetékes apparátusok még csak meg sem kísérlik eloszlatni azt a sok kételyt, ami a lakosságban a COVID idején a beszerzésekkel kapcsolatban megfogalmazódott. Amikor kiderült, hogy valószínűleg irreálisan magas áron vettük a gépeket, a magyar kormányfő annyit volt képes mondani, veszélyhelyzetben nem az ár a fontos, hanem az emberi élet. Ez jól hangzik, de ha három éve mást sem hallani, mint hogy minden a veszélyhelyzet jegyében történik a törvényalkotástól a beszerzésig, akkor miért nincs bátorsága elmondani, mennyit is áldozott a kormány az emberéletek megmentésére? Valószínűleg azért, mert súlyosan aránytalan volt, és sokan gazdagodtak rajta. De ez a hallgatásnak csak az egyik oldala, a másik, hogy ez a közhivatali némaság jogerős ítéletek ellenére zajlik, ami ebben az országban most már egyre gyakoribb. Márpedig azzal nem lehet folyton védekezni, hogy felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be az ítélet ellen, ez így szimpla időhúzás. Ez nyilvánvalóan rombolja a jogba vetett hitet – ez amúgy most is erősen rongált állapotban van –, a jogkövetés a kormány által sokat emlegetett kötelezettségét, és általában a közmorált. Erre viszont osztályvezetőtől fölfelé egészen a kormányfőig már csak legyintenek.