Az államtitkár válaszol

Egyes orvosok többet keresnek, mint egy államtitkár. Ezt a horrorisztikus értesülést osztotta meg az ország népével és a világ közvéleményével Takács Péter egészségügyi államtitkár, nem titkolt féltékenységgel, amolyan elemi iszonnyal, amit csak akkor érez az ember, amikor rájön, hogy kizökkent az idő, a világ a feje tetején áll. Talán már helyre sem hozható a káosz, a végromlás: egy ország, ahol orvosok előzik az államtitkárt, aki ő.

A bolygók megállnak csapágyaikon, s az emberiség e katartikus pillanatában egyetlen alakra figyel. Láncait letépve magasodik elő a dekadenciából az elkínzott politikus, eget hasító kiáltással: elég volt!

Takács államtitkár arra reagált ilyen hevesen, hogy az orvosi kamara ellenállást fejtett ki a kormányzat zseniális reformterveivel szemben, melyek keretében elvonják több ezer forintos pótlékaikat, ide-oda vezénylik őket, és csökkentik a fizetésüket. Az ellenállás itt nem petíciózás meg molinók kifeszítése, hanem letétbe helyezik a felmondásukat, illetve az úgynevezett „önkéntes többletmunka” megtagadását, ami élesedik, ha nem teljesülnek a követeléseik. Remélem, a pedagógusok hegyezik a fülüket.

Erre a lázadásra válaszolja az államtitkár indignálódva, hogy egyes orvosok többet keresnek nála. Na jó, nem mindegyik, de hát fán sem nő egyforma két levél, magunk mögött hagytuk az egyenlősdi baloldalizmust, de igenis van lehetőség a tisztes megélhetésre. Bár így is túlzás meghaladni az államtitkári fizetést.

Ami kétmillió forint havonta.

Nem rossz pénz, még ha egyes orvosok többet is összeszednek olyan látszattevékenységekkel, mint mondjuk operálás, ami, lássuk be, lényegében egy autószerelő melója, kinyitom, molyolok a szikével, összecsukom, kész. Tulajdonképpen degradálja az államtitkári munkát, hogy holmi gyógyítással ennyit lehet keresni, mondhatni varázstalanítja a politikát, és felforgatja a társadalom természetes rétegződését. Ennél már csak az lenne szörnyűbb, ha bármely purdéból orvos lehetne, csak azért, mert tanulni akar. Szerencsére ennek a belügyminisztérium oktatási alosztálya útját állja, és egyetlen tanár se keres többet, mint az államtitkár.

A kizökkentség méreteinek megértését nehezíti, hogy az ország, sőt a híreket szorgosan követő közvélemény is tanácstalanul forgatja a fejét: nicsak, ki beszél? Végül is ki a seggem vége az a Takács Péter, mit csinált eddig, melyik kő alól mászott elő ekkora hétmérföldes pofával, és hogyan tervezi hosszú távon a megjelenést közterületeken? Sohasem hallottunk róla, mint ahogy Maruzsa Zoltánról is jobb lenne nem tudni.

Ehhez képest kitotyog a reflektorfénybe, és torkaszakadtából csipog, hogy egy orvos többet keres nála.

Az aránytévesztést némileg magyarázza, hogy ő „az egészségügyért felelős” zoknibáb, ami bármely európai országban ugyanúgy miniszteri rang lenne, mint az oktatásügy irányítójáé, és nem egy tejfigura a belügyminisztériumban. Ámde mi nem bármely ország vagyunk, hanem a furfangos magyar észjárás citadellája, és itt az egészségügy meg az oktatás a rendőrséghez tartozik. A hatástalanított elöltöltős lőfegyverek ablakánál tessék jobbra fordulni, és ott lesznek, délután kettőtől négyig. Rendnek muszáj lenni, és abba beleértendő, hogy ne keressen egy orvos többet, mint Takács Péter, akit a legfőbb szuverén helyezett a székébe. Mellesleg azért helyezte oda, hogy minél messzebb legyen tőle az egész pimf téma, mármint hogy meggyógyulnak-e azok a távoli, jelentéktelen alakok, akiket magyarokként szoktunk említeni.

Mindannyian mentettünk már ki pocsolyából kétségbeesetten kalimpáló bogárkát, és én nem vagyok rest lehajolni Takács Péterhez, hogy szorult helyzetében kisegítsem. Itt bizony van egy konfliktus, több száz vagy ezer orvos fog felmondani és kvázi sztrájkolni, ha a követeléseiket nem teljesítik. Péter államtitkár szerint még kérdéses, hogy nekik, mármint a hatalomnak, „kell-e változtatni a testtartásukon”, ő a maga részéről nem lát jogos ellenvetést, hiszen egyes orvosok többet keresnek nála.

A megoldás pimaszul egyszerű. Helyezze letétbe a felmondását.

Ha a pofátlanul harácsoló háziorvosok, sebészek, belgyógyászok nem vonják vissza fenyegetéseiket, akkor élesedik. És ő nem lesz nekünk többé. Takács Péter nélkül marad az orvostársadalom, az ország, sőt a világ is nélküle lesz kénytelen vegetálni szomorú, szikes pusztákon, már ha egyáltalán felkel még a nap azután, hogy ő távozik. Tegye csak a kilincsre a kezét, kecsesen visszapillantva: én el is mehetek.

Emlékét megőrizzük. Konkrétan ebben a cikkben, máshol nem.