A jellem kalandorai

Ritoók Emma írónő A szellem kalandorai címmel írta meg 1921-ben leszámolását egykori harcostársaival, a Vasárnapi Kör és a Szellemi Tudományok Szabad Iskolája tagjaival. Annak az értelmiségi csoportnak a képviselőivel, akik közül számosan a kilencven éve, 1919. március 21-én kitört Tanácsköztársaság híveivé szegődtek. Kik voltak ők, mit akartak, és hogyan keveredtek ebbe az egészbe?

A Vasárnapi Kör 1915-ös létrejöttekor még nem volt politikus társaság; tagjait inkább valamiféle vallási, misztikus jelleg kötötte össze. A kör szellemi vezetője Lukács György filozófus volt, aki a háború utolsó éveiben heidelbergi habilitációjára készülődött, majd fokozatosan közeledett az abszolutizáló megoldások igenléséhez, s 1918 végén be is lépett a kommunista pártba. „Még a kövek is üdvözülni fognak” – számolt be Lesznai Anna, Jászi Oszkár akkori felesége a Lukáccsal folytatott egyik beszélgetéséről. Ez a maximalizmus jellemezte Lukács pályáját a forradalom alatt, amelynek során közoktatásügyi népbiztos lett; e minőségében harcolt a hitoktatás beszüntetéséért, s ha kellett, a Vörös Hadsereg politikai biztosaként rendelkezett kivégzésekről. A kör más tagjai szintén jellegadó figurái lettek a Tanácsköztársaság kulturális életének: Fogarasi Béla, Lukács helyettese a Vörös Újságot szerkesztette, Balázs Béla pedig az Írói Direktórium tagjaként helyettes népbiztosi kinevezést kapott.

Harmincezer kommunista

Hiba volna azonban az ő nyakukba varrni a kommunista kísérlet minden kártételét. A Kommunisták Magyarországi Pártja derékhadát azok az Oroszországból visszatért hadifoglyok alkották, akik ott ismerkedtek meg a bolsevik forradalom módszereivel, vagy már korábban, a hazai munkásmozgalomban szereztek politikai tapasztalatot. Jobbára fiatalok kerültek be a Forradalmi Kormányzótanácsba: zömük negyvenéves sem volt, de Szamuely Tibor vagy Rákosi Mátyás még a harmincat sem töltötte be. A baloldali szociáldemokratákból és kommunistákból álló kormány, amelynek Károlyi Mihály március 21-én átadta a hatalmat (vagy csak elvették tőle), részben a szervezett munkásmozgalomból jött, de politikai tapasztalata nem volt: nem voltak parlamenti képviselők, nem működtettek minisztériumot, állami hivatalt. A szerencsésebbek már dolgoztak betegsegélyző pénztáraknál vagy a munkásmozgalom más szervezeteinél, de ez egy állam működtetéséhez kevésnek bizonyult. Bár nem volt a kormányzótanács elnöke, s mindössze a külügyi, illetve a hadügyi népbiztosi posztot látta el, a magyarországi kommunista kísérlet Kun Béla, a jó svádájú, ám skrupulusokat kevéssé ismerő egykori kolozsvári kistisztviselő nevéhez fűződik.

A budapesti utca légköre, a leszerelt katonák tömege és a városi munkásság egy részének hangulata emelte a kommunistákat magasba – a Vörös Újság emelkedő példányszáma ellenére a kommunisták a hatalomátvétel időpontjában nem voltak többen harmincezernél. Hiba lenne azonban azt állítani, hogy tömegtámogatás nélkül tették, amit tettek. Főleg az utódállamok elleni fegyveres harc vállalásában a baloldaliak szűk körén kívül is szereztek híveket; bizonyíték erre a Vörös Hadsereg vezetésében, majd később a Horthy-korszakban is szerepet vállaló katonatisztek csatlakozása – Werth Henriktől Sztójay Döméig. Az antant néhány megfigyelője is emlékeztetett: Magyarországon valami más történik, a bolsevizmust a magyarok területi veszteségek felett érzett elkeseredése is táplálja.

Lázas és véres időszak kezdődött ezzel Magyarországon. A proletárdiktatúra mindenből újat és béklyómenteset akart. Javarészt maga kreálta nyelven beszélt burzsoáziáról, osztályellenségről, proletariátusról, és olyan fogalmak bukkantak fel a közbeszédben, mint a „fejmunkás” (értelmiségi), a proletkult és társaik. Ez a nyelv erőszakosságával (a Vörös Újság címlapján egyre gyakrabban tünedeztek fel a pőre Parancs címet viselő kiáltványok), a terror dicsőítésével (Lukács szívesen beszélt a „terrorról mint jogforrásról”), s a leszámolás hangsúlyozásával, a kegyetlenség szükségességével („Kegyetlennek kell lenni” – írta Révai József. „Ne legyenek skrupulusaink az osztályellenséggel!” – visszhangozta Berei Andor), a forradalmi törvényszékkel és bitóval való fenyegetéssel újdonságot hozott a közéletbe.

Evilági paradicsom

A következő feladat a terek átalakítása volt. A kommün első intézkedései közé tartozott a fővárosi laktanyák, kórházak átkeresztelése, hogy elveszítsék a Habsburgokra vagy szentekre utaló elnevezésüket. Így jelent meg Marx, Engels, Martinovics, Bebel, Lenin a közintézmények homlokzatán, sőt egyes települések neve is megváltozott: az akkor még önálló településként létező Pestszenterzsébet a világon az elsők között vette fel a Leninváros nevet. Előkészítették az utcanevek megváltoztatását is. Amint Vörös Boldizsárnak a korai magyar munkásmozgalom kultuszait bemutató könyvéből is kiderül, a város átformálása nem állt meg itt, s ezt legjobban az 1919. május 1-jei ünnepség mutatta. A „régi világ” szobrainak eltüntetése után a Hősök terén vörös obeliszket, a Köröndön új szobrokat állítottak fel. Gigantikus Martinovics-szarkofágot emeltek a Vérmezőn, az Országház előtt felhúzták a Munka Templomát, hatalmas dekorációk kerültek volna a Vár, a Citadella és az Anker-ház köré is, az Andrássy út felett nyolcméteres átmérőjű lángoló földgömb jelképezte volna a forradalomra készülő világot – legalábbis Szamuely Tibor elképzelései szerint. Diadalkapuk és szobrok tucatjai épültek, a Szent Gellért szobra alatti vízesést pedig az egyházi üzenetet felváltó, evilági üdvösséget ígérő jelmondat takarta be: „Dolgozzatok és tiétek a paradicsom!”

Elindult a társadalom alakítása is: nemcsak a gyárakat vagy a földeket vették „köztulajdonba”, de a lakásokat, a boltokat és a bankokat is; felnyitották a széfeket, ugyanakkor zárolták a számlákat. Tervbe vették a kiskereskedelmi bolthálózat csökkentését, minek következtében Budapesten 300-400 üzlet maradt volna. A hitoktatást betiltották, és elindult a társadalom „béklyók alóli felszabadítása”: a proletárok esetében az osztály-, a nőknél a férfiuralom, a gyerekeknél meg a felnőttek alól, s Rónai Zoltán igazságügyi népbiztos arról elmélkedett a központi kommunista napilapban, hogy házasság tervezésében az eugenikának (a fajhigiéniának) kell nagy szerepet kapnia.

Az agresszió nem maradt meg a szavak szintjén: a „kizsákmányolókat” és „elnyomókat” kirekesztették a szavazati jogból. A „pokolba a csuhásokkal” jelszó jegyében – a kormányzótanács megfogalmazása szerint – nem szavazhattak „kereskedők, lelkészek, szerzetesek, elmebetegek”. A Tanácsköztársaság azzal kezdte működését, hogy túszként lefogta a korábbi rendszer 439 prominensét, köztük az idős Wekerle Sándort vagy a világtalan Légrády Imrét, a Pesti Hírlap tulajdonosát, s mellettük még katonatiszteket, bankárokat, nagyiparosokat. A kommün 133 napja alatt Magyarországon a forradalmi bíróságok vagy a központi hatalom rendőralakulatai 590 embert végeztek ki. Ilyen típusú, célzott megtorlás a modern Magyarország történetében addig példátlan volt: 1848-49 egyes ítéletei (Zichy Ödön stb.) mutatnak hasonlóságokat a forradalmi terror bizonyos vonásaival, s zajlottak vérengzések az erdélyi vagy a délvidéki polgárháború hadszínterein is. Ezek azonban körülményeikben és motivációikban eltérnek 1919 tavaszától-nyarától.

Erőnek erejével

Az erőszak elburjánzására részben magyarázat a háború, de a kormány ösztönzése is. A vérengzéseket jobbára kovácssegédekből, pincérekből, vasöntőkből verbuvált Lenin-fiúk, illetve vörösőrök követték el, a parancsokat azonban sokszor olyan értelmiségiek adták ki, akiknek gondolkodását nagyban befolyásolták a Vörös Újságban olvasott vagy a fent említett eszmetársaiktól hallott fejtegetések. Kucsera Ferenc szentendrei római katolikus káplánt a Duna-partra vitték a helyi ellenforradalom napjaiban: amikor a sortűz nem végzett vele, az egyik vörösőr „A büdösnek megadom a kegyelemdöfést” felkiáltással tarkón lőtte. A Földeákon elfogott Návay Ivánt – mivel a golyó nem ölte meg – rohamkéssel szíven szúrták, a budapesti Batthyány-palotában berendezkedett Cserny-különítmény meg a vízmelegítő csöveire kötözve kínozta az elfogott csendőrtiszteket.

Az 1919-es terror nem a jobb jövőért folytatott küzdelemben történt sajnálatos botlások sorozata volt, hanem a rendszer szerves részét alkotta. Ha az azonnali világmegváltás nem vezet célhoz, a frusztráció szükségképpen erőszakot szül. Az események másik tanulsága, hogy bármilyen kicsiny, de jól szervezett és eltökélt csoport meg tudja szerezni az államhatalmat, ha azt a körülmények lehetővé teszik, s ezt a csoport fel is ismeri. A hatalmat ideig-óráig meg is tudják tartani. Az Andrássy út és a Vilmos császár út kereszteződése fölött lévő kis lakásban lezajlott vasárnap délutáni csevejek, izzó viták közéletbe való transzponálása ugyanakkor nagy kockázattal jár. Ahogy Jászi Oszkár mondta a fiatal Kolnai Aurélnak: „Visszatérés a középkorhoz (…) az individuum felszámolása, az erőszakkal kikényszerített hit.”

1919 márciusát több hasonló rezsim követte még a XX. században.

Ablonczy Balázs