Keskeny ösvényen

A magyar történettudományban tudományos biográfiák sora hiányzik. Ez olyan közhely, amellyel egy nagyobbacska könyvtár kávézójában bele se tudnánk kapcsolódni két őrjítő dekoltázsú bölcsészlány beszélgetésébe. El lennénk hajtva gyorsan. Nincs tudományos életrajz Horthy Miklósról (egy jól sikerült, de nem teljes képet mutató könyv van, szégyenszemre amerikai szerző tollából), Rákosi Mátyásról, Szálasi Ferencről, Bibó Istvánról, Apponyi Albertről, Gerő Ernőről vagy ne adj’ isten Imrédy Béláról.

Pedig politikusokról könnyű írni: rendszerint beszéltek az országgyűlésben, interjúkat adtak, irataikat jónéhány közgyűjtemény őrzi, és ha nagyon szaladt a szekér, eszmei örököseik szerkesztésében sima nyelvű emlékkönyvek sora méltatta feltűnésüket és tündöklésüket a magyar élet egén. Az értelmiségiek világa nehezebb ügy: folyóiratok és napilapok hegyeit kell végigbogarászni cikkeikért, egzotikus helyeken lévő archívumokat vagy sárkányjellegű örökösöket kell engedélyért zaklatni az irathagyaték kutatásához.

Lehet vívódni azon, hogy mit lehet megírni és mit nem, ha az illető ivott, csalta a jószívű özvegyet, megitta az árvák borát, etc. Az Osiris Kiadó Milleniumi Magyar Történelem című sorozatában megjelent Jászi-életrajz (az első, kifejezetten a sorozat számára készült életrajz), Litván György tollából hihetetlen érzékkel kerüli el az intimpistás történetmondás és az egysíkú politikatörténeti megközelítés csapdáit.

Jászi Oszkárt a magyar jobboldal nem kedveli. Nem, ez eufémizmus: rühelli. Egyesek kadétiskolás műveltségük teljes vértezettségével ütik-verik szegény embert (a kép TGM-től van, nem szégyelljük, és a rendszerváltás óta a legrövidebb ideig kormányzó miniszterelnökre utalunk aljasul), mások mélán utálják, és még az is lehet, hogy olvastak tőle valamit. Megint mások árnyalt elemzéseiket azzal kezdik, hogy Jászit eredetileg Jakubovits-nak hívták, szabadkőműves volt, zsidó, és tönkretette a történelmi Magyarországot. Édesapját tényleg Jakubovitsnak hívták, s Jászira 1881-ben változtatta maga és családja nevét. Ekkortájt térhetett be reformátusnak is. Jászi soha nem tartotta magát zsidónak, bár ha annak tartja, az is az ő dolga. Szabadkőműves pályája sem volt jelentős eszmevilága szempontjából. Magyarország tönkretevésén meg elég sokan dolgoztak. Kérdés, hogy kellett-e igazán. Jászi még 1918-ban is integer Magyarországban gondolkodott, emigrációs éveiben következetesen antikommunista volt, többször pártját fogta a népi íróknak, és haláláig oberlini lakása Hungarian Corner-jében lógtak a magyar liberalizmus nagyjainak képei. Persze, gyűlölte a Horthy-rendszert, egyszerűen képtelen volt tárgyilagosan beszélni a hazai politikai életről, s az őt többször cserbenhagyó Károlyihoz való ragaszkodása is érthetelen. Az utódállamok vezetőitől az emigrációs célok (például a Bécsi Magyar Újság) érdekében elfogadott összegek miatt is kétségek gyötörték. Joggal.

A könyvnek évtizedes előmunkálatai voltak. Részint a szerző szerkesztésében jelent meg két válogatás Jászi levelezéséből, publicisztikai kötet, Jászi-bibliográfia. Litván György nem titkolja, hogy monográfiája hősét kedveli: elnézi neki zavaros magánéletét, szánakozik depresszióján, és hihetetlen empátiával ábrázolja Jászi házasságának lassú tönkremenését. Eszméivel szimpatizálva, talán öntudatlanul maga tárja fel, hogy Jászi, e rokonszenves, ámde mélységesen doktriner magyar értelmiségi olyan keskeny ösvényen haladt egész életében, amelyen nagyon kevesen tudták őt követni. Létezett-e egyáltalán az az út a liberalizmus és szocializmus között, amelyet ő választott? Egész élete szakítások, kibékülések, vádló levelek és könnyes beismerések története volt, s Litván könyvének olvasójában erősödik a gyanú: a Magyar Október (1918) és a polgári radikalizmus magyar fajtája csak Jászi fejében létezett. Ám ehhez az ideához rokonszenves csökönyösséggel ragaszkodott egész életében. A rosszmájúak (mint mink) persze azt is megjegyezhetik, hogy talán kár volt azért az országért, ahol a magyar progresszió Nagykároly néhány utcájából indulhatott el: a Jászi- és a Madzsar-család, Kaffka Margit, Bölöni Györgyné.

Mi lett mára Nagykárolyból? Elsüllyedt, nyoma sincs. Nem kell szeretni Jászit, de miért ne férne el köztünk, amikor mindig is ide vágyott? Haza, Magyarországra.

(Litván György: Jászi Oszkár. Budapest, 2003, Osiris, 3580 Ft.)

Ablonczy Balázs