Sortűz Karulyán

„A mondvacsinált szenvedélyek, a fékevesztett képzelődés szeszélyes szelei vakmerő játékot űzve ragadták magukkal a magyar nemzet tört kormányú hajóját sziklák közt tajtékzó örvények felé” – e szárnyaló gondolatokkal tette közzé Tisza István 1904 októberében híres ugrai levelét, amelyben az új, Duna-parti Parlament üléstermében évek óta dúló ellenzéki obstrukció letörését helyezte kilátásba. A Kossuth Ferenc, Justh Gyula, Rakovszky István, Apponyi Albert vezette függetlenségi, katolikus néppárti és nemzeti párti ellenzék harci kedvét persze távolról sem csökkentették az ilyesfajta kijelentések. Hogy a parlamenti üléseket ne lehessen vég nélküli hozzászólásokkal, jogi csűrés-csavarásokkal elnyújtani, Tisza házszabály-módosítást javasolt. 1904. november 18-án, egy éjszakába nyúló parlamenti ülést követően – kétségkívül ellentétesen a házszabály betűjével – megszavaztatta a kormánytöbbséggel az obstrukció letörését célzó javaslatokat. Ez volt a híres „zsebkendőszavazás”, amikor Perczel Dezső szabadelvű párti házelnök az általános hangzavarban zsebkendőjével adott jelet a kormánytöbbségnek a javaslat megszavazására. Az eljárás nemcsak az ellenzéket bőszítette föl olyan mértékben, hogy a következő ülésen a képviselők összetörték a képviselőházi terem berendezését: a szabadelvű pártból is kivált egy jórészt arisztokratákból álló csoport ifj. Andrássy Gyula vezetésével. A Tisztelt Házban többé nem lehetett a rendet fenntartani. 1905. január 3-án Ferenc József feloszlatta a képviselőházat, és új választásokat írtak ki.

Kampány keleten

Nagysomkút Szatmár vármegye keleti felében fekszik. A múlt század elején csendesen vegetáló község a hazai polgárosodás megannyi fontos kérdésével birkózott: mikor lesz járda, nyisson-e cukrászda, legyen-e télen szalmafonó tanfolyam, és főképpen: a sétatéren vasárnaponként hány óráig zenéljen Fátyol Laji cigányzenekara. A település egykor szebb napokat is látott, hosszú ideig székhelye volt az 1872-73-as közigazgatási reformig fennálló Kővárvidéknek, de erről akkor már csak az omladozó és nagyrészt üresen álló egykori megyeház tanúskodott. Az enyhe román többségű település az apró magyar szigetekkel tarkított, de döntően román többségű nagysomkúti járás és nagysomkúti választókerület székhelye volt. Amikor Tisza István eljárásának híre megérkezett a vidékre, tüstént megindult a politikai mozgolódás. A környék legnagyobb befolyású urai kétségkívül a Telekiek voltak, akiknek őse, Teleki Mihály erdélyi kancellár még a XVII. század végén szerzett itt hatalmas birtokokat, valószínűleg nem teljesen törvényes eszközökkel, legalábbis erre utal az a csaknem másfél évszázados pereskedés, amelybe utódai bonyolódtak a környékbeliekkel. A település tíz legnagyobb adófizetője között három Teleki is volt, és a nagysomkúti főteret hivatalosan Teleki térnek hívták. A kerület 1905-ig gróf Teleki Géza földbirtokost, volt belügyminisztert, szabadelvű párti képviselőt küldte a budapesti parlamentbe. A 62 éves arisztokrata maga is otthagyta a szabadelvű pártot, és beállt az Andrássy Gyula vezette disszidensek közé. 1904. december 29-én a kerületben is megalakult a disszidens párt, Veszprémy Sándor római katolikus plébános, a Kővárvidéki Olvasó Egyesület elnöke, a Kővárvidéki Takarékpénztár képviselője, szavazatszedő bizottsági elnök és aranyszájú hitszónok vezetésével.

Darabontok

Az új párt helyi szervezete úgy döntött, hogy Teleki Géza egyetlen fiát, az államtudományi doktorátussal rendelkező, 25. életévét épphogy betöltő Pált indítja a mandátumért. A rövid, ám tulajdonképpen tét nélküli kampány hamarosan meg is indult: a család vadászatain sorra vettek részt a helyi arisztokrácia és közigazgatás képviselői. A választás előtt tiszteletbeli szolgabíróként ténykedő Teleki Pál 600 koronát adományozott a nagysomkúti zsinagóga kifestésére (a magyarul beszélő községi lakosok fele az izraelita felekezethez tartozott), negyven fillérrel felülfizetett a Nagysomkúti Ifjúsági Egylet műkedvelő előadásán, amelyen Molnár Ferenc Doktor úr című darabját adták elő. Kifizette továbbá a választás idejére a járásba vezényelt katonák ellátását is. Pedig valójában nem kellett volna ilyen költségekbe vernie magát: egyedüli jelöltként egyhangúlag választották meg őt a disszidens párt színeiben. A fiatal képviselő 1905. február 11-én Budapestre utazott, a képviselőház megnyitására.

A választásokon a csaknem negyven éve kormányzó szabadelvű párt vereséget szenvedett. Százkét szabadelvű képviselővel szemben 183 függetlenségi és 52 disszidens képviselőt választottak meg. Az ellenzéki koalíció tehát formálisan többséget szerzett, ám az uralkodó nem volt hajlandó kinevezni egy olyan kormányt, amelynek várható programja a dualizmus alapjait támadta volna meg, és beavatkozott volna a Ferenc József által sajátjának tekintett közös hadsereg ügyeibe. Az 1905-ben megválasztott képviselőház mindössze néhányszor ült össze néhány kurta negyedórára. Ferenc József másodvonalbeli politikusokból, hivatalnokokból álló kabinetet, az úgynevezett „darabontkormányt” bízott meg az ország irányításával báró Fejérváry Géza volt honvédelmi miniszter vezetése alatt. A politikai pártok azonban – legyen szó szabadelvűekről vagy függetlenségiekről – csaknem egyöntetűen elutasították a kormány intézkedéseit, a vármegyékben pedig megindult a kormány által kinevezett főispánokkal szemben a „nemzeti ellenállás”.

A komikus epizódokban bővelkedő ellenállási mozgalomban az egyik legtevékenyebb megye éppen Szatmár volt, a magyar függetlenségi mozgalomban mindig kiemelkedő szerepet játszó Károlyiak és Telekiek hitbizománya. Teleki Géza és fia, Pál derekasan kivették részüket a darabont főispán, Nagy László elleni hadjáratból, bőkezűen adakoztak az állásukból felfüggesztett közhivatalnokok javára, és részt vettek az ellenállás koordinálására létrehozott „hatvanas bizottságban”. A gyér parlamenti munka és a megyeszékhely, Nagykároly csetepatéi azonban nem kötötték le túlzottan a fiatal Teleki Pált: 1905 nyarán a helyi sajtó arról tudósított, hogy Esterházy György gróffal fogadást kötött. Azt kellett eldönteni, hogy Budapestről autóval vagy vonattal lehet-e előbb a pribékfalvi Teleki-kastélyba érni. A vonaton utazó Teleki tetemes előnye és a hazai automobilizmus akkori nehézségei ellenére (gyakran előfordult, hogy a gépkocsikat a falvakban megdobálták, és sokszor kellett egyezkedni a megvadult lovak által okozott károkról) Teleki csak fél órával előbb ért a családi kastélyba, mint kollégája.

Az elhúzódó és már-már katonai beavatkozással fenyegető alkotmányos válság, a dualista Magyarország történetének addigi legsúlyosabbika végül 1906 tavaszán lezárult. Az ellenzék – érezve, hogy az ellenállás kezd kifulladni – lemondott közjogi követeléseiről, és az uralkodó beleegyezett abba, hogy ellenzéki koalíciós kormányt nevezzen ki Wekerle Sándor vezetésével.

Szuronyok és szekerek

Új választásokat is kiírtak, amelyeken a volt szabadelvű kormánypárt már nem is indult. Nagysomkúton ismét jelöltette magát a hosszú külföldi útról visszaérkező Teleki Pál, ám ezúttal kihívója is akadt. Alexandru Vaida-Voevod 34 éves román nemzeti párti politikus a helyi, elég számottevő román értelmiség támogatását élvezve harcba szállt a mandátumért. Bár választási kampányát a helyi magyar sajtó látványosan mellőzte, Teleki Pál arra kényszerült, hogy beszédeit románul is elmondja. 1906. május 3-án, a reggel kilenctől május 4-én hajnali négyig tartó szavazás során azután Teleki Pál magabiztosan, 1706 szavazattal, 1342 ellenében, nyert.

A választás azonban tragédiával is szolgált: a választókerülethez tartozó Karulya (vagy Karuly) községben egy előzetes csendőri intézkedés miatt felizzott hangulatban a helyi lakosok megtámadták azokat a szekereket, amelyeken Teleki választóit beszállították volna a szavazás helyére, Nagysomkútra. A javarészt nem választókból álló tömeg azzal a négy helyi csendőrrel is szembeszállt, akik előbb szuronnyal, majd lövésekkel igyekeztek távol tartani a tömeget az egyébként vélhetően szintén románokat szállító szekerektől. A beavatkozás után négy súlyos sebesült és két halott maradt az út porában. Az incidens miatt Vaida-Voevod, akit egy másik kerületben mégis képviselővé választottak, lemondásra szólította fel Teleki Pált a képviselőház nyilvánossága előtt. A fiatal képviselő talán a bizonytalanság miatt elég arrogáns válaszában visszautasította a román honatya vádjait. Néhány nappal később azonban 100 koronát adományozott az incidens során megsérültek családjainak. Teleki Pálnak, a későbbi magyar miniszterelnöknek ez volt az egyetlen felszólalása a Tisztelt Házban 1910-ig, mandátuma lejártáig, amikor egy időre visszavonult a politikától. Ellenfele, Vaida-Voevod később miniszter, sőt Románia miniszterelnöke lett. Az ellenzéki koalíció 1910-ig kormányzott: működését a szaktárcáknál felmutatott kétségtelen sikerek ellenére olyan balszerencsés, illetve rosszul „eladott” lépések kísérték, mint a nemzetiségek iskolaügyét hátrányos helyzetbe hozó lex Apponyi, a csernovai sortűz vagy a horvát ügyekben tanúsított nemzeti türelmetlenség.

Ablonczy Balázs