Bácskiskunmegyei Népújság – 1956-03-18 / 67. szám
Az országhatártól Bajáig
(Munkatársunk szombat esti telefonjelentése)
Hercegszántó
Ide összpontosítottak minden munkaerőt. Gépkocsik karavánjai szállítják a homokzsákokat, a szomszédos községekből is árad a segítség. Vaskút, Bácsbokod egész kocsisorokkal jött a gátakat erősíteni. Bácsszentgyörgyről a 20 fogat és a 40 polgári személy is munkába állt.
A község most éli legnehezebb óráit. Az éjszaka Breg és Kolut jugoszláv községek környékén átszakadt a Ferenc-csatorna gátja és a kiömlő víz Hercegszántó felé tör. Minden attól függ most, hogy a Klágyai zsilip felé vezető töltést hogyan tudják megerősíteni, mert ha a víz itt is áttör, akkor elsöpri a dávod–hercegszántói műutat és újabb területeket veszélyeztet. A polgári lakosság a katonasággal együttműködve erősíti a töltést. A munka zöme ide összpontosul most.
A másik védelmi vonalat a Mohács-szigetre zúdult víz miatt már nagyon erősítik. A víz a műutat is elérte, sőt egyes szakaszokon 1 méterrel magasabb a vízszint, mint az országút. Itt a homokzsákokból rögtönzött gát ellenáll az áradatnak
A hercegszántói határban Budzsák, Hódunapuszta és Klágya tanyavilága került víz alá mintegy 5000 hold, ehhez hozzájön a Jugoszláv területekről előtörő víz, mely mintegy 500 holdat borít el. Az említett tanyavilágból 101 embert mentettek ki. 24 ember még az elöntött területen dolgozik, ezek élelmezéséről a községi tanács gondoskodik.
A mentés tovább folyik. Állatokat, takarmányt hoznak a katonai rohamcsónakok, csónakok, pontonok. Nehézzé teszi a munkát, hogy az elöntött terület erdős, ligetes és sok helyen csak kisebb járművel, főként csónakokkal tudnak közlekedni.
Dujmov István tanácselnök mar napok óta nem aludt. Sápadt arccal, bágyadt hangon ad hírt arról, hogyan dolgozik a tanács ezekben a nehéz órákban. Gondoskodik a kimentettek élelmezéséről. A tanácstagokat körzetekbe osztották és a község minden pontján irányítják a fogatokat, mozgósítják a lakosságot. Külön dicséretet érdemel Balázs József, Gorjonácz István, Molnár István és még többen. Gigászi küzdelem folyik most a határmenti községekben. Nagy segítséget ad az irányításban Putics József elvtárs, a megyei pártbizottság titkára, aki állandóan lent tartózkodik ezen a területen.
Bedzula Mihály párttitkár állandóan a gátakon van, erőt önt az emberekbe, lelkesít, irányít, dolgozik. Negyven MNDSZ-asszony éjjel-nappal munkálkodik. Az emberi helytállás ragyogó példái születtek már eddig is. A tanácsnál sorban jelentkeznek az emberek és elmondják, hogy ők szívesen magukhoz vesznek embert, jószágot, takarmányt, hogy segítsenek azokon, akiket kiüldözött otthonukból a Duna vize. Jelenleg a lakosok zöme kint dolgozik a védelmi vonalon.
Dávod
A község főutcájának alsó házait nyaldossa a víz. A polgári lakosság dicséretes munkát végez. Itt a legszervezettebb a lakosság összefogása. Az elöntött Petőfi pusztai részen ember már nincs, főként állatot, takarmányt mentenek. A katonai és a polgári csónakok, motorosok sűrűn rajzanak a tükörsima vízen. A főgát erősítése állandóan folyik. Az apadás itt is mintegy 15 cm.
Nagybaracska
Pénteken éjjel a harmadik nyúlgátat is feladták, a víz betört, a község szélső utcái is víz alá kerültek.
Sáránszki János elvtárs, a megyei pártbizottság munkatársa elmondja, hogy az éjszaka 22 órától reggel 7 óráig mintegy 300 méteres szakaszon új védgátat építenek a katonák és a lakosság. 34 teherkocsi egész éjjel dolgozik, valamint 3 dömper és a lakosság részéről több mint 100 ember. A megyei pártbizottság munkatársai pedig állandóan itt tartózkodnak. A mentés tovább folyik Mohács-szigetről. Ember már alig van veszélyben, főként jószágot és takarmányt mentenek. Szükségkórházat is létesítettek a községben.
Nem lehet leírni, hogy a lakosság mennyire szívébe zárta a hős magyar és a szovjet katonaságot. Azt sem lehet eléggé szavakkal ecsetelni, hogy milyen odaadással, önmagukkal nemtörődve küzdöttek minden ember életéért a magyar és a szovjet honvédek.
A gátak erősítése tovább folyik, a víz itt is apadóban van.
Baja
A város elöntött területein egyelőre áll a víz, apadás nem tapasztalható. A víz alá került házak anyagának mentésére alakult brigádok állandóan dolgoznak. A felrobbantott Vörös-hídnál lévő szakaszt robbantással mentesítik, hogy a víz a Kamarás-Dunába visszafolyjon. Ezzel egyidőben továbbszivattyúzzák a vizet a Posványosból. A Gyapjúszövetgyárban egy Hortobágy szivattyúval folyik a víz elszívatása. A Gázgyárból provizoros csövekkel oldják meg ideiglenesen a gázszolgáltatást, mely előreláthatólag a hét közepén megindul. A töltések erősítése tovább folyik, a Szent János-kerületben 100 ember, a Gázgyárnál 50 és a Rákóczi Ferenc utcai gátaknál 100 személy őrködik a víz-továbbszivárgások megakadályozására.
Baján is, akik nem a veszélyeztetett területeken laknak, megkezdték, felajánlásaikat az árvízsújtotta lakosság megsegítésére. A Bajai Ruhaüzem dolgozói egy napi keresetüket ajánlottak fel.
A Bajai Vízügyi Igazgatósághoz érkezett jelentés szerint március 16-án újabb 363 főt és 165 jószágot helyeztek biztonságba az elöntött területekről a bajai járásban.