Bácskiskunmegyei Népújság – 1955-02-16 / 39. szám
Kísérletet folytatunk 400 mázsás cukorrépatermés elérésére
Olvastuk a versenyfelhívást: »Ki mer kiállani a szentesi Felszabadulás Termelőszövetkezettel.« Nos, mi a Hercegszántó hódunapusztai Dózsa TSZ tagjai úgy határoztunk, elfogadjuk a versenyfelhívást. Csoporttaggyűlésen vitattuk meg a szentesiek vállalásait és azt a magunk adottságaira alkalmazva módosítottuk. Csatlakozásunkkal méltóan akarunk mi is készülni hazánk 10 éves felszabadulásának évfordulójára.
A szentesi Felszabadulás TSZ vállalta, hogy ebben az évben 3400 literes tejhozamot érnek el. Mi erre azzal válaszolunk, — tekintve, hogy tehénállományunk selejtezése csak most fog megtörténni, — hogy a gazdasági év végére, október 31-re 17 darabból álló tehénállományunkat 30 darabra emeljük. A fejési átlagot 7.5 literről 12 literre, az istállóátlagot 6.6 literről 10.5 literre, a tej önköltségi árát pedig literenként 1.20 forintra csökkentjük.
Juhállományunkat, — mely jelenleg 140 darab anyaállatból áll, — 200 darabra emeljük. Vállaljuk a 4.5 kilogrammos gyapjúhozam elérését. Anyajuhonként vállaljuk a 30 literes tejhozamot és a 125 százalékos báránynevelést.
Nagyon szűkszavúak a szentesiek versenyfelhívásában a növénytermesztésre tett vállalások. Úgy véljük, az állattenyésztés mellett ez is egyike a fontos célkitűzéseknek. Ezért mi vállaljuk, hogy 13 hold cukorrépa vetésterületünkön 200 mázsa átlagtermést fogunk elérni és 2 holdon kísérletet folytatunk 400 mázsás termés elérésére.
A szentesiek versenyfelhívását tovább bővítve vállaljuk, hogy 70 holdon termesztett rostkenderből 50 mázsás és 90 hold kukorica-vetésterületünkről 35 mázsás termést fogunk betakarítani.
Bevezetjük a szakszerű trágyakezelést, az összegyűjtött trágyát rendszeresen szarvasokba hordjuk és a nyári száradás elől földdel takarjuk.
Terveink túlteljesítésével az egy munkaegységre eső részesedést 10 százalékkal emelni fogjuk.
Víg József elnök,
Selyem János agronómus.